Albin
6 °C
10 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kilencedik alkalommal tartják meg a Budapesti Építészeti Filmnapokat a Toldi Moziban, ahol olyan tematikus vagy az építészethez kötődő filmeket lehet majd megnézni, mint a

    • Végtelen Boldogság
    • Látnoki mesterek
    • A modernizmusról másként
    • A felszállópálya
    • Befejezetlen terek
    • A kupola
    • Finoman átalakított lakóház
    • Városi hullámok
    • Vízen lebegő London
    • Tucatfölde
    • Bikiniszavak

    Ezen felül lesz egy igazi premier is, ugyanis bemutatják J.G. Ballard disztópikus regényéből készült High-Rise-t Tom Hiddleston főszereplésével. Ezt a filmet nem vetítették még itthon. A részletes programról az esemény honlapján vagy a Facebook-oldalán lehet olvasni.

  • Azt már megírtuk, hogy az Örkény Színház végre felújítja a Világ Legrosszabb Nézőterét. Külön jófejség, hogy a színház nemcsak azoknak adja oda örökbe a székeket (vagy legalább az azokon található emléktáblákat), akik annak idején, 1993-ban támogatták a Madách Kamara nézőtér-felújítását, hanem felajánlják a székeket mindenféle intézményeknek, művházaknak vagy más hasonló rászorulóknak. Úgyhogy azok az intézmények, amelyeknek jól jönne pár nézőtéri szék, a szek@orkenyszinhaz.hu email címre írhatnak március 31-ig.

  • Már írtunk róla, hogy a világkereskedelem döglődése miatt mekkora szarban van a konténerhajózási piac, és még a legnagyobb cégek is nehezen bírják pénzzel, de most a BBC újabb szemléletes példával állt elő a helyzet súlyosságát szemléltetendő:

    A Hammonia Grenada nevű konténerhajót 2010 januárjában 60 millió dollárért, azaz mai árfolyamon kb. 17,5 milliárd forintért szállították le, ám a tulajdonosa most eladta ócskavasnak, mert egyszerűen nincs már rá szükség. Részben túl nagyok a kapacitások, részben meg a szűkülő piacon mindenkinek racionalizálnia kell, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy gazdaságosabb és nagyobb hajókat vesznek, a kevésbé gazdaságos hajókat meg eladják.

    A másik ok a kisebb és rosszabb megtérülésű hajók leselejtezésére, hogy a Panama-csatorna bővítésével már nagyobb szállítókkal is át lehet kelni Amerika közepén, tehát kevesebb okuk van a kisebb hajók tartására a cégeknek.

    Egyébként azért így is kaptak jó 5,5 millió dollárt a Hammonia Grenadáért, mert azért jó sok és nem nagyon ócska vas van egy ilyen hajóban, de azért az 54,5 millió dolláros bukó mindentől függetlenül elég erős.

  • Engedett az árból a Royal Balaton Golf & Yacht Ingatlanberuházó és Turisztikai Zrt. felszámolója: az első nekifutásra 1,1 milliárd forintért meghirdetett golfos cég vagyonát most 900 millióra tartja - írja a Világgazdaság. A Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. harmadszor fut neki a Balaton első golfpályájaként emlegetett Royal Balaton Golf & Yacht Zrt. árverésének. A Balatonudvari és Örvényes között kiépített 18 lyukas, nemzetközi versenyekre is alkalmas golfpályát és tartozékait tavaly előbb 1,1 milliárd, azután egymilliárd forintért próbálta eladni az állami felszámoló. Érdeklődő akadt ugyan, árajánlat azonban nem érkezett egyik pályázatra sem. Érdeklődő most is van, egyelőre a golfklub bérleti szerződését, annak időtartamát, a bérlő fizetési fegyelmét firtatja az elektronikus árverési felületen.

    A gazdasági válság közepén megnyitott golfklubnak a bevételeket nem sikerült a tervezett mértékben növelni – áll a mérlegbeszámolóban, ezért a Vinton biztosított forrást tulajdonosi kölcsön formájában. A balatonudvari önkormányzat 2013-ban külterületi telekadót vetett ki, ez évi 15 millió forint pluszkiadást jelentett. A Vinton 2013 végéig 327 millió forint kölcsönt nyújtott, és úgy döntött, hogy nem ad többet. A Royal Balaton végül csődöt jelentett, a golfpálya üzemeltetését pedig átadta a Royal Balaton Golf Club egyesületnek.

    A társaságot stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a kormány, tekintettel az állami bank által nyújtott hitelre. A most meghirdetett ingatlanokon másfél milliárd forintnak megfelelő euró erejéig keretbiztosítéki jelzálog van bejegyezve, aminek a jogosultja az MKK Magyar Követeléskezelő Zrt.