Jusztina
6 °C
20 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • 13 éves korában gyógyíthatatlan izomsorvadással diagnosztizálták Rufino Borregót egy lisszaboni kórházban. 43 évig élt tolószékben, mígnem 2010-ben egy neurológus rájött, hogy valójában myastheniában, azaz izomgyengeségben szenved. A portugál férfi történetet nemrég hozták le az újságok.

    Borrego az új diagnózis után járni tanult, egy évre rá már el tudott sétálni kedvenc kávézójába. A most 61 éves férfi teljes életet él, évente mindössze kétszer kell fizioterápián részt vennie. Elmondása szerint nem neheztel a kórházra, hisz az 1960-as években az orvostudomány nem sokat tudott a myastheniáról.

  • Az augusztusi olasz földrengés romjai alól vasárnap került elő egy macska. A Rocco nevű állatra 32 nap után találtak rá a helyi tűzoltók, és még aznap visszajuttatták gazdáihoz.

    Ez a 32 nap új túlélési rekord. Eddig egy Pietro nevű cicáé volt A Leghihetetlenebb, Csodával Határos Megmenekülés, ő 16 nappal a földrengés után került elő élve a törmelékek alól. (Local)

  • Most tessék kapaszkodni, írta a helyreigazításában a főszerkesztő-helyettes.

    A Metropolt a metróból kiszorító mai Lokálban a hétvégi NB I-es eredmények helyett a tavaly október 24-i eredmények kerültek.

    "Nem hivatkozunk a nyomda pajkos ördögére vagy technikai hibára. Nem ez történt. Itt mi hibáztunk, amiért olvasóinktól elnézést kérünk" - tették fel a netre.

    Nem tudom, mekkora a keresztolvasottsága a lapnak és a honlapnak, de nyilván annyira bosszantó volt a hiba, hogy így is jelezni kellett, mennyire sajnálják.

    Ha az évszám nem is, az évszak legalább stimmelt.

  • Mert ha igen, és akad mellé még 8 merevlemez és két scanner, olyan helyre kis szimfonikus zenekart eszkábálhat belőlük, ami a nyolcvanas évek legnagyobb hajmetál-slágerét is eljátssza: