Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Van öt darab toll egymás mellett. Négy zöld színű és egy sárga, mindegyik pont ugyanolyan fekete színű tintával ír. Válasszon egyet. Ha a zöldet választotta, akkor a The Guardianon közzétett tanulmány szerint Ön jó eséllyel a munkásosztályba tartozik. 

    Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy a teszt nem valami átfogó, perdöntő vagy reprezentatív. A Stanford egyetemen elvégzett kísérlet ugyanis csak 50 embert vizsgált, ráadásul a középosztálybelieknek éppen csak valamivel több, mint a fele választotta a sárga színű tollat (58 százalék).

    A szerzők egyébként azzal magyarázzák mindezt, hogy a középosztályba tartozóknál hangsúlyosabb egyéniség, inkább szembe mennek az árral még az olyan triviális kérdésekben is, mint egy toll kiválasztása. A munkásosztálybéliek pedig inkább a beilleszkedést tartják fontosnak.

  • A zuglói Mozgásjavító Intézetben az igazi finn Mikulás ajándékozott ma meg fogyatékossággal élő és szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeket.

    Jár a pont Joulupukkinak, ez sokkal jobb buli, mint a Vörösmarty téren celebeskedni!

  • Egy pohár borral a kezében, lazán átvetett sállal, sportosan elegánsan öltözve segített haverjának egy láthatóan jómódú fehér férfi felfújni egy nagy Fuck Trump-grafittit Philadelphiában. Nem tevőlegesen, hanem úgy, hogy ő figyelte a helyszínt, amíg a haver fújt. A rendőrség ki is adta a felvételt.

    Aztán jött a csavar, kiderült ugyanis, hogy a laza fickó egy városi ügyész, Duncan Lloyd, írja a Phillymag. Egyelőre nem rúgták ki, bár a helyi republikánusok nagyon szeretnék. A férfi együttműködik a rendőrséggel.

  • Svédországban át kell telepíteni egy családi házas övezetet, hogy tovább tudják folytatni a környéken a vasércbányászatot. Kínában az ilyen feladatokat úgy szokták megoldani, hogy szépen ledózerolnak mindent vagy elárasztanak egész településeket, a lakókat pedig panelházakba költöztetik. A svédek mások. Harminc házról van szó a Malmberget nevű településen. Csináltak ehhez egy 18 tengelyes vontatmányt, amit egy 630 lóerős Scania (mi más?) húz. Erre pakolják fel a házakat, amiket szépen elszállítanak a közeli Koskullskullébe. A legnagyobb ház 230 tonnás. Ha igazán profik lennének, a házakat ki sem kellene pakolni, legföljebb kicsit csörögnének a porcelánok a konyhaszekrényben szállítás közben. (via Youtube/Scania Group)