új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Nem egy mai sportteljesítmény, de ami jó, azt szívesen újranézzük néha. Mint például ezt a sportoló sündisznót.

  • Sokszor előfordul cikkekben a hihetetlen minősítés, ám itt most cseppet sem közhelyesen írjuk, hogy egészen hihetetlen sztori következik.

    Cserháti Zoltán, a Nemzeti Sport újságírója a Facebookon számolt be arról, hogy kedden Debrecenben a villamoson 3000 forintra büntették vízivásért - ezt a Propeller szúrta ki. De még egyszer a lényeg:

    a debreceni villamoson 3000 forintra büntették vízivásért.

    Cserháti azt írta, hogy érvényes jeggyel utazott volna a vasútállomásról egy sajtótájékoztatóra, amikor felszálltak az ellenőrök. A jegyét rendben találták, de a kezében lévő vizes palack miatt, amiből két kortyot ivott előtte, 3000 forintos büntetést szabtak ki rá.

    Akkora volt a megdöbbenése, hogy kifizette a büntetést a helyszínen, az ezért kapott pótjegyet is kiposztolta a Facebookon. A villamoson ezután megnézte a szabályzatot

    Tilos enni, tilos fagyizni, szeszes italt fogyasztani, tilos hangosan zenét hallgatni. Ital sehol, ezekért járó büntetési tételek sehol. 

    A villamosvezető is csak széttárta a kezét, mit is tehetne. Cserháti ezután bement panaszt tenni a DKV Debreceni Közlekedési Zrt.-hez, de végül nem indította el a hivatalos ügyet, mert a kezdődő sajtótájékoztató miatt nem volt ideje kivárni a papírmunkát.

    Tanulság? Az nincs

    - zárja az újságíró a posztját, és mi is hasonlóképpen tudjuk csak.

    Azért ha az ön városában is létezik valamilyen hasonló zavarba ejtő szabály a járműveken, netán büntettek is már érte, írja meg az ugyelet@mail.index.hu címre.

  • Az Olimpia park mellett megint kinn vannak a plakátjaik: a tematika ugyanaz, mint októberben, amikor az ellenzéki politikusok kártékonynak ítélt menekültügyi megszólalásaiból szemezgettek.

    http://halenne1.tumblr.com/post/143489084987/új-cöf-bocsánat-cöka-kampány
  • Épp Olaszországból tart hazafelé olvasónk, ám Ausztriában, Villachnál kénytelen volt szembesülni az osztrák április viszontagságaival. Beborította a hó az autópályát, olvasónk azt írta:

    sem Klagenfurt sem Szlovénia felé, nem tudunk menni. Minden úton mindenki áll és vár.

    Az osztrák hóhelyzetről az MTI azt írta, hogy főleg Stájerországban, Karintiában és más magasabban fekvő területeken havazott, a hegyi utakon csak téli abroncsokkal tudnak közlekedni a gépkocsik, a teherjárművek csak hólánccal közlekedhetnek, több helyen pedig sebességkorlátozásokat vezettek be a hatóságok.

    Karintiában egy időre szinte teljesen leállt a közlekedés. A rendőrség arra szólította fel a lakosságot, hogy ne induljanak útnak. Az Osztrák Autóklub szerint lezárták a Wurzen- és a Loibl-hágót. Az A2-es autópálya több szakaszán hókotrók dolgoznak.

  • Nem hétköznapi portrékat csinál mindenféle rovarokról és bogarakról Levon Biss. A páratlanul részletgazdag képeiből most nyílik kiállítás az oxfordi Természettudományi Múzeumban. A Microsculptures nevű hobbiprojektje mögött elég komoly technika van:

    minden egyes fotó 8-10 ezer képből áll, amiket mikroszkóppal készít, majd az éles területeket kivágva és egyesítve állnak össze ezek a portrék, ahol az alanyok minden millimétere (és a milliméter töredékénél is kisebb), szőrszála éles és részletgazdag.

    A kiállításhoz létrehozott oldalon mindegyik fotóba bele lehet zoomolni, a végeredmény pedig szinte nem is evilági:

    (Petapixel)

  • Közönségdíjat nyert Deák Kristóf Mindenki című rövidfilmje a TIFF Kids torontói filmfesztiválon. A kisfilm  Szamosi Zsófia, Gáspárfalvi Dorka és Hais Dorottya főszereplésével készült és egy tízéves kislányról szól, aki új iskolába kerül és miután bekerül a kórusba rá kell jönnie, hogy a vezető egyáltalán nem az a mintapedagógus, akinek látszik.

    A filmnek nem ez az első díja, korábban az alkotók elismeréssel távozhattak a  a lille-i Európai Filmfesztiválról, a hazai Friss Hús fesztiválról, illetve a  Lanzarote Nemzetközi Filmfesztiválról is. A következő hetekben pedig tovább folytatják körútjukat:  Mindenki t   legközelebb Ravennában, a Corti da Sogni fesztiválon vetítik, majd júniusban Tokióban a Short Shorts fesztiválon és Los Angelesben a SEEFesten is a versenyprogram válogatásában szerepel.

    A film előzetesét itt lehet megnézni.

  • Az angliai székhelyű Vakvezetőkutya Kiképző Iskolák Világszövetségének ajánlására 1994 óta minden évben április 27-én ünneplik világszerte a vakvezető kutyákat. Ünnepeljük ezeket a nagyszerű lényeket az MTI galériájával. 

  • Na jó, nemcsak én, mert 96 ezer másik rajongó is egyszerre próbált írni napjaink egyik legnépszerűbb hollywoodi sztárjának. Aki mostanában a legváratlanabb időpontokban jelentkezik be a londoni hotelszobájából 10-15 perces, élő videócsetelésekre a Facebookon-oldalán:

    13087877 1177246075643558 5262440481112966334 n
    Fotó: Facebook / Szűcs Gyula

    A lehetetlenül színes göncökben ücsörgő Robert Downey Jr. egyébként a legújabb Marvel-blockbustert, az Amerika kapitány: Polgárháborút promózta Nagy-Britanniában - ott április 26-án volt a londoni premier, nekünk május 5-ig kell rá várni. A filmben természetesen ismét Vasembert alakítja.

    Viszont érdekes módon a Sherlock Holmes 3-ról is sokat beszélt a chatüzenetek felolvasása alatt, azt ígérve, hogy a rajongók ugyanúgy imádni fogják az új részt, ahogy az előző kettőt is. Pedig ez a franchise nem is a Disney, hanem a konkurens Warner aranytojást tojó tyúkja.

  • Ezért tiltják az evést a hullámvasúton

    Akkor most egy bátor ember bemutatja. Köszönjük.

  • A XXIII. kerületi Grassalkovich úton két autó ütközött szerda délben. A balesetben személyi sérülés nem történt, de az egyik autónak kiszakadt a motorja.

  • A barcelonai Taverna Hoffman nevű étteremben olyan kajákat adnak, ami úgy néz ki, mint valami, de közben valami tök más dolog. Például adnak paradicsomformájú gazpachót, a tojás az valójában egy desszert, és így tovább, mindent azért nem fogok lelőni ebből a videóból:

    Mondjuk ilyen turpisságokat nem találok az étterem honlapján, de ki tudja, lehet, hogy ebben is próbálnak megtéveszteni!

  • Nem csak mi.

  • Aki olvasta a könyveket vagy látta a filmeket, biztosan emlékszik a Harry Potterből Draco Malfoy bal és jobb heréjére, Crakra és Monstróra. Előbbit egy Jamie Waylett nevű srác alakította, akit öt évvel ezelőtt kapcsolt le a brit rendőrség, miután Molotov-koktélt és 15 tő marihuánát, plusz egy gyanúsan drága üveg pezsgőt találták a lakásán a londoni zavargások idején. Waylettet ki is írták végül a filmekből.

    A bal here után most felbukkant a jobb is, mert a Bleacher Report írja, hogy a Gregory Monstrót alakító gyerekszínészből azóta hivatalos ketrecharcos lett, és nemrég debütált győztes meccsel a lengyel Janusz Walachowski ellen.  Josh Herdman öt éve gyakorolja a tradicionális japán jujitsut, amiben már fekete övesnek számít.

    Herdman egyébként továbbra sem tett le a színészkedésről, még mindig jár meghallgatásokra, de közben egyengeti a sportkarrierjét is. Azt a hollywoodi trendet látva, hogy egyre több ketrecharcos tűnik fel nagy költségvetésű akciófilmekben (Dave Bautista, Georges St. Pierre, Rampage Jackson, stb.), valószínűleg Herdmannek sem kell várnia sokáig, hogy egyszerre csinálhassa a két dolgot.

  • Nagyon úgy tűnik, hogy egy közeli rablás helyszínéről futott el az a férfi, aki átugrott a Fehér Ház közvetlen közelében lévő, az elnöki személyzet egy részének helyet adó Eisenhower Executive Office Building kerítésén. A behatolás miatt persze azonnal lezárták a környéket, és a férfi sem jutott jutott messzire, az elnök védelmét ellátó Secret Service emberei azonnal őrizetbe vették. A Fehér Ház környékének lezárását fél órával később oldották fel. (Politico)

  • Zhang Liang kaszkadőr egy 60 méter hosszan kifeszített, 2,5 cm széles hevederen sétált át a Tigris szurdok fölött. A 6 perces úttal rekordot is döntött, ami a sajátja volt, szóval azért olyan nagyon nem népszerű Kínában ez a dolog. Érthető.

    Via Pekingi Kacsa.

  • Mármint pénzzel, ugyanis Indiegogo-kampány indult 25 ezer dollárért (majdnem 7 millió forint), hogy dokumentumfilm készüljön a rádióról, annak történetéről, és arról, hogyan tudott 25 éven keresztül működni úgy, hogy sem reklám, sem politikai erő nem tett rá semmiféle befolyást. Egy rövid részletet már össze is vágtak az archív felvételekből és az új, beszélő fejes interjúkból, ízelítőnek:

    A filmet 5, 10, 25, 40, 55, 75, 120, 260, 400, 5000, 1000, és 5000 dolláros tételekkel lehet támogatni, az Indiegogo-oldalon azt is lehet látni, hogy egészen pontosan mire költenék el a befolyt adományokat. Amiket egyébként akkor is meg fog kapni a projekt, ha nem érik el a 25 ezres célt.

    A filmet a nyolcvanas évek óta működő Közgáz Vizuális Brigád készítené, ők csináltak olyan underground klasszikusokat, mint a Feri és az édes élet vagy A kis utazás, de a rádió alapítása óta van műsoruk ott, valamint a kezdetektől dokumentálják a rádió életét.

    Szóval kattintson ide, ha többet szeretne tudni, vagy ha adakozna, vagy ha mindkettő egyszerre.

  • A birkákat évezredek óta ugyanúgy terelik Törökországban - és máshol - a pásztorok, a mobilok elterjedésével azonban már az is lehetővé vált, hogy a saját és az állataik hangján kívül valami mást - mondjuk a családtagjaikat vagy zenét  - hallgassanak. Már ha van térerő, és van hol feltölteni a mobilokat. Az utóbbi megoldódni látszik, a kisméretű, könnyű, hordozható napelemet elég a szamár hátára kötött batyuban tárolni, és alkalom adtán előkapni. A nap süt, amíg a birkák legelnek a telefon is könnyen feltölthető.

  • Carly Cardellino, a Cosmopolitan egyik szerkesztője is látta azt a videót, amiben valaki kukoricát pattogtat egy hajsütővassal (mi is láttuk), úgyhogy elhatározta, hogy másfajta hajformázó eszközt is biztos lehet hasonlókra használni. És tessék: itt a hajgöndörítővel előállított rántotta.

  • Most ásta elő az internet (például a Sploid) ezt a kilencvenes évekbeli oktatófilmet arról, hogy tessék odafigyelni nagyon a munkahelyen, mert különben olyan szörnyű balesetek történnek a munkásemberrel, amik miatt filmeket tiltottak be. Ha komolyan venném ezt a videót, be sem merném tenni a lábam egy gyárba sem, mert feltételezném, hogy két perc múlva leszakad a lábam és beleáll egy százas szög a fejembe.

  • A Heol.hu munkatársa úgy tudja, hogy a tűzoltókat a belvárosba riasztották egy esethez, amikor a Dobó téren áthaladva a jármű első kereke alatt beszakadt a szökőkút díszköve. A tűzoltók most bontják ki a betonelemeket, a helyszínen vannak a vízügyesek is.

    Az Egriugyek.hu egy videót is közzétett az esetről.

    Antal Erika, a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy egy belvárosi tűzhöz riasztották a tűzoltókat, akik két járművel indultak el a helyszínre. Menet közben azonban módosították a címet, ezért meg akartak fordulni a Dobó téren, és ekkor szakadt be az egyik alatt a tér felületével egy szintben lévő szökőkút teteje.

    A balesetben senki sem sérült meg, a kocsi kiemeléséhez azonban darut kellett a helyszínre rendelni. 

    A riasztás téves volt, belső vizsgálatot rendeltek el.

  • Mi is voltunk már a belvárosi Töltő nevű helyen, ahol szinte röhejesen finom kolbászokat lehet enni, egészen elfogadható áron. A Töltőben minden frissen készül, szóval várni kell egy picit, ha ott rendelünk, de ha ezt is ki szeretnénk küszöbölni, akkor egyszerűen vehetünk otthonra magunknak egy kolbászkészletet, és csinálhatjuk otthon is. Ugyanis nemsokára ilyeneket is fognak árulni, mellékelve használati utasítással.

  • Az angolok EU-s kilépése, a Brexit akkora hülyeség a Guardian szerint, hogy még akkor is bocsánatot kér a Monty Pythontól, amikor híres jelenetüket az abszurd helyzet kifigurázására használták. 

      A jeleneta Brian életének Mit adtak nekünk a rómaiak szkeccsét ülteti át Mit adott nekünk az EU-ra. Közepesen vicces, de elég találó.