Az apja magángépén elutaztatta Tibetbe, hogy levideózzák, ahogy segíti a szegényeket, hogy felvegyék a Harvardra
Kínából szállította a csodálatos sztorit a The Economist 1843 című magazinja.
A dolog háttere, hogy rengeteg szupergazdag, de a tágabb értelembe vett külvilágtól elzártan nevelkedett kínai akar elit nyugati egyetemekre bejutni, ehhez pedig próbálják kicicomázni az életrajzukat, hogy jobb fényben tüntessék fel magukat a felvételi bizottság előtt.
Ezért pedig egyesek egész szürreális dolgokra is képesek, mint például a címben említett történet: az északkelet-kínai srác imponálni akart a Harvard felvételi bizottsága előtt, ezért apuci elvitette Tibetbe, levideózták, hogy jó srác, segíti a szegényeket, aztán rögtön vissza is hozták.
De volt, aki nála is sokkal jobban nyomja: egy pekingi lánynak például teljes munkaidős tanulmányi asszisztense elintézte, hogy a rezüméjéhez leforgasson egy filmet, önkénteskedjen egy földrengés sújtotta településen és rendezzen egy flashmobot, amin a malária veszélyeire hívták fel a figyelmet.
De volt, ahol egyenesen egy középiskola szervezett utat egy botswanai szegény faluba diákjainak, nyíltan azzal a céllal, hogy ezzel felturbózhassák rezüméjüket.
Na, és vajon van olyan kőszívű felvételi biztos, akinek ettől nem lágyul meg a szíve? Igen, legalábbis az Economist szerint az amerikaiaknak már kezd elegük lenni a töménytelen megrendezett videóból, képből és sztoriból, amit a kínaiaktól kapnak.