Szilárda
0 °C
6 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Vannak olyan rajongók, akik valamiért, és Isten látja lelkemet, fogalmam sincs miért, képesek beleülni nem kevés energiát abba, hogy irtózatos marhaságokat rendezzenek listába, az elemek megindoklásával együtt, majd (fény)késhegyre menő kommentháborút folytatnak a hozzájuk hasonlókkal. A legfrissebb ilyen lista a

    Melyik a legerősebb fényfegyver a galaxisban?

    című, itt olvasható, és kiderül róla, hogy Yoda rövid nyalábú kardjával legfeljebb sörösüveget érdemes bontani, Luke, Kenobi és Vader fegyvere meg csak a kilencedik legerősebb, a listavezető konkrétan atomjaira szedné.

  • Tudományos eredményekben gazdag első kört írt le a bolygó körül a Juno űrszonda 2017 nyarán, az akkor összegyűjtött adatokat a napokban mutatta be a NASA. Kiderült például - szerdán mi is megírtuk a bejelentés nyomán - hogy a naprendszer legnagyobb vihara a Jupiter nagy vörös foltjában másfélszer nagyobb, mint a Föld. A hatalmas felhő ráadásul 300 kilométer mélyen nyúlik be a bolygó légkörébe.

    Olyan dolgokat is hazaküldött a szonda, amik nem csak tudományosan fantasztikusak, hanem mindenféle érdek nélkül is szépek. Mint, a fotó a Jupiter északi felén kavargó felhőrendszerről:

    A valóságban nem ilyen kékek a felhők, a fotót utólag színezte a NASA, hogy jobban kiemeljék a kontrasztokat és a mintákat. A képnek minden egyes pixele egy 11 kilométeres területnek felel meg, tehát az itt látható felhős régió nagyjából 21 ezer kilométer széles.

    Gondolkodtam, kapjon-e a kép véletlen reneszánsz plecsnit, simán lehetne egy expresszionista művész festéktartója.

  • yélsdgfkjvads

    De, hát ki az a hülye, aki a sajátjával kipróbálná otthon, ha megnézheti az interneten is, ahogy mások megteszik helyette?

  • Miamiban pihenget épp Torghelle Sándor, aki a jelek szerint beállt önkéntes vízi mentőnek.

    25014198 147107612729993 4571366823957626880 n
    Fotó: instagram

    via Instagram