Komolyan kezdek arra gyanakodni, hogy a 49 milliárd forintos, és furtonfurt csak dráguló Dagály arénába véletlenül befalaztak egy nolimpiás aktivistát, akinek a szelleme egy pillanatra se nyugszik. Vagy hogy az uszodacsoda píárosai a világ legnagyobb mesterei szabadfogású gerillamarketingben, és mindig kitalálnak valami kis izgalmat a hírfogyasztók szórakoztatására.
Vagy ha egyik sem, akkor ez simán csak elátkozott hely.
„Ma is láttam valamit a Dagályban, amit érdemes lenne megörökíteni” – jött az üzenet nem sokkal azután, hogy megjelent kis szösszenetem, ami a Nyolcadik munkás: Ha áll címmel is bevonulhatott volna a kultúrtörténelembe. Aztán nem sokkal később már részletes és fotóval illusztrált történetet kaptam.
Szóval az történt, hogy az uszoda előcsarnokában – ahol jobb sorsra érdemes úszó- és pólóstanoncok várják, hogy edzésük kezdődjön, és mindenre elszánt szülők, hogy az véget érjen – egyszer csak keletkezett egy lyuk. Senki nem tudja, hogyan, vagy legalábbis azok közül senki, akikkel beszéltem. Csak mint minden rendes lik: egy ideig nem volt ott, aztán meg ott volt, a létezés sűrűre (műmárvány sűrűségűre) szőtt szövedéke fölfoszlott valahol, és helyén a semmi ült tort vidáman.
De nem sokáig. Mint olvasónk fotóján is jól látható, a lyukat hamarosan szakértő szemek tömege vette körül, hát nem hiába zajlottak az események egy építési terület közelében, mondhatni: közepén. És mire odaértem, és nekiláttam, hogy én is rögzítsem képben az eseményeket, a lyuknak már nyoma sem volt: mint magas minőségben elkészített fotómon látható, igényes munkával gyorsan betömték (építőipari szakkifejezéssel: „belegányoltunk a Józsival egy kis maltert, főnök”), és narancssárga láthatósági dzsekivel ellátott székkel elzárták az átmenő forgalom elöl.
Kíváncsiak várom a Közbeszerzési Értesítő következő számát, hogy a nem várt pluszmunkák miatt az uszoda ára tovább nő-e, vagy megoldották-e garanciában.
