új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A NASA-hoz tartozó Jet Propulsion Lab mérnökei által fejlesztett anyag nemcsak menőn néz ki, hanem nagyon hasznos is lehet majd az űrben. 

    Az anyag nagyon rugalmas és gyorsan változtatja az alakját, ugyanakkor tartós, ellenáll a meteoritoknak és az űrszemétnek is. Ezek miatt tökéletes lenne

    • antennák és egyéb telepíthető eszközök,
    • később pedig űrhajók beborítására,
    • sőt akár űrruhákhoz is lehetne használni. 

    A prototípusok leginkább modern láncingekre hasonlítanak és 3D nyomtatással készítették el őket. Emiatt alacsonyabbak lehetnek a költségek és a további tervezésére is több lehetőség nyílik.

    (Yahoo)

  • Mármint a filmverzió, aminek éppen idén van a 45. évfordulója, ennek apropóján pedig szerveztek is egy eseményt szombaton New Yorkban.

    Itt nemcsak a Keresztapa első két részét nézhették meg az érdeklődők, hanem beszélgethettek a rendezővel, Francis Ford Coppolával, valamint a film szereplői közül többekkel is.

    Coppola elmondása alapján csoda, hogy a film egyáltalán elkészült, az érte felelős Paramount ugyanis csak a pénz miatt akart összetákolni valamit Mario Puzo bestselleréből. 

    Kiderült például, hogy a stúdiónak eredetileg sem Al Pacino, sem Marlon Brando nem kellett volna. Utóbbi ellen annyira tiltakoztak, hogy egyenesen

    megtiltották Coppolának, hogy beszéljen róla,

    végül pedig csak úgy fogadták el, ha ingyen elmegy egy meghallgatásra és egymillió dollárt tesz fel arra, hogy nem fog galibát okozni.

    Később sem lett egyszerűbb a dolog, a forgatás kezdetén senki nem hitt a filmben, még maguk a színészek sem, Coppolát pedig többször ki akarták rúgni. 

    A rendező egyébként az óriási siker ellenére nem hiszi, hogy ma valaha is engedélyeznék a filmeket. Szerinte mostanság csak a Marvel képregényeket engedik át a stúdiók, na meg olyasmiket, amikből lehet egy csomó folytatást csinálni.

    (Guardian)

  • Tegnap a barátnőm ezzel a két szívószálra ragasztott, barna papírbajusszal állított haza, pedig nem tüntetni volt, hanem Veresegyházon, a (volt) tájházban. Ott ugyanis Veresi bajuszok címmel nyílt kiállítás, ahol a látogatók kezébe ilyet nyomnak ajándékul.

    A neten elég kevés infó van róla, de állítólag elég érdekes, egy csomó archív fotóval, meg régi bajuszápoló kellékkel. Sőt! A meghívó szerint magának a Magyar Bajusz Társaság szakmai támogatásával készült, ami még nekem, beretvált arcú, pesti embernek is igen izgalmasan hangzik.

  • Mi a közös zenész Mohammed Fairouzban és az elhunyt bokszlegenda fiában, Muhammad Aliban? Az, hogy a muszlimok közt túlzottan gyakori a nevük, és emiatt állandóan szivatják őket az Egyesült Államok határánál - írja a Washington Post.

    Pedig amerikai állampolgárok, és ha a nevük nem is mond semmit a határőröknek, elvileg azért veszik le mindenkinek az ujjlenyomatát, hogy azonosíthatók legyenek.

    Farouzt legutóbb minden magyarázat nélkül négy órán át fogva tartották a New York-i JFK reptéren, és amíg ott várakozott, nem telefonálhatott, nem olvashatott vagy hallgathatott zenét, csak egy műanyag széken ücsörögve kellett várnia. Ezen annyira kibukott, hogy írt is egy cikket az Independentre.

  • Az első afroamerikai first lady chicagói szülőháza kapott egy csinos falfestményt Chris Devins művésztől. A Michelle Obama előtt tisztelgő műalkotás mondjuk akár kritikának is beillene, mert hát egy demokrata elnök feleségéről miért egy ókori rabszolgatartó rezsim vezetője – vagy annak felesége – jut eszébe?

    hjkl

    Oké, erőt sugároz, és a first ladyként meglehetősen aktív Michelle Obamához ez passzol – bár közben azt is sejteti, hogy a valódi erő az ő kezében volt, nem a fáraóéban, az elnökében.

    Na, de kiderült, senkinek sem ez a baja Chris Devins művével, hanem, hogy bizony plagizált – írta a CNN. Egy évvel az ő  munkája előtt ez jelent meg az Instagramon:

    És nem Devinstől, hanem Gelila Mesfintől. Devins állítja, csak később látta Mesfin képét.

    Plágium vagy sem?

  • Screen Shot 2017-04-30 at 13.48.21.png

    A Budapest Taxi 37 autóval készített élőképet egy kampány részeként, hogy felhívja a figyelmet a hólyagrák korai felismerésének fontosságára.

    "Hazánkban a hólyagrák az összes daganatos megbetegedések mintegy 3 százalékát teszi ki, Magyarországon átlagosan 2600 főt érint a betegség. A hólyagrák a férfiaknál a 4., a nőknél a 8. leggyakoribb daganattípus" - írja közleményében a Gyógyulj Velünk Egyesület, akik a Roche Magyarország és a Budapest Taxi együttműködésével indítottak kampányt.

    A legfontosabb üzenet, hogy az emberek forduljanak orvoshoz, így körzeti orvoshoz, urológushoz, ha eltérést találnak a vizeletükben.

  • Pete Souza nyolc évig volt Barack Obama első számú személyi fotósa, és a majd egy évtizedes munkásságával egészen új szintre emelte az elnöki fotózás műfaját.

    *mi is bemutattunk egy válogatást a fotóiból a nagyképben*

    Obama leköszönése óta Souza nekiállt feldolgozni a több mint kétmillió fotóból álló archívumát, és Trump elnöksége óta Instagramon posztolja a két elnök pályáján közös, párhuzamos pillanatokat. Például, amikor Trump találkozott Angela Merkellel,

    Souza előkereste, hogy nézett ki Obama első látogatása a német kancellárnál:

    First time meeting Angela Merkel in 2009

    Pete Souza (@petesouza) által megosztott bejegyzés,

    Most pedig könyvet készül kiadni az Obamával töltött nyolc év legfontosabb fotóiból. A 300 képet és a hozzájuk kapcsolódó sztorikat feldolgozó fotókönyv ősszel jelenik majd meg.

  • Elkészült a sepsiszentgyörgyi Fidelitas Református Egyetemi Kollégium és Szálló felújítása, a hétvégén adták át az épületet, ahonnan az MTI hozott egy galériányi képet, ahol megnézhetik, hogyan találkoznak a kolis szobák standardizált emeletes ágyai a jacuzziszobával. Az egykori Olt Textilipari Vállalat leányotthonának átépítését a magyar állam és Bethlen Gábor Alap támogatta.

    A képre kattintva galéria nyílik!

  • Egy japán cég, az Oribe Seiki, szentül hisz a közelgő harmadik világháborúban (mondjuk, ha a szomszédom állandóan rakétákat tesztelgetne, én sem lennék nyugodt), és gyorsan megépíthető, otthonosan berendezett atombunkereket kínálnak.

    225 ezer dollárba (64 millió forint) kerül egy-egy bunker, az ár persze függ a célhely adottságaitól, és a vevő igényeitől is. Én pedig, azért mutatom ezt most, mert a cég vezetője a saját otthona alá épített bunkerét mutatta meg a Reutersnek, ami így néz ki: 

    Ablakot biztonsági okokból nem szerelnek a bunkerekre (nem is lenne túl jó kilátás a föld alól), de cserébe az ajtó tűz-és robbanássálló, van benne sugárzásmérő, víz-és légtisztító berendezés, generátor, ami szükség esetén kézzel is működtethető, a falak pedig vastag betonból készülnek, a létesítmény maximálisan ellenáll a sugárzásnak (és a zombitámadásoknak is).

    A cég az elmúlt hónapban nyolc megrendelést kapott.

  • Nem tudom ki hogy van vele, de tegnap nekem csaknem felrobbant a Facebook-falam. Pénteken ugyanis a Lego bejelentette, hogy június 1-től kapható lesz az eddigi legnagyobb Lego Ideas készlet: a Lego Ideas 21309 NASA Apollo Saturn V.

    A stílusosan 1969 darab (a holdraszállás éve ugyebár) építőelemből álló készletet két űrkutatás-fanatikus, Felix Stiessen és Valérie Roche álmodta és tervezte meg a Lego Ideas projekt keretein belül, és miután bőven elegendő szavazatot gyűjtöttek vele, a Lego zöld utat adott minden idők legkirályabb szettjének. És egy év fejlesztés után most itt van, itt lesz, egy hónap múlva 119,9 dolláros/eurós ajánlott fogyasztói áron megvásárolható lesz az emberiség történetének eddigi legkiemelkedőbb csúcsteljesítménye.

    Az embert a Holdra juttató, ikonikus Saturn V rakéta kb. 1:110 méretarányú makettje egy méter magas lesz, ami azt hiszem* a valaha készült legmagasabb, szettben kapható Lego építmény lesz. Felépítése után lehet választani, hogy állva, fenségessége teljességében, vagy fokozatokra bontva vízszintesen, állványokra helyezve tesszük közszemlére a lakás valamely erre méltó pontján. A készlet természetesen tartalmazza a leszállóegységet, a parancsnoki modult és három űrhajóst, csakúgy mint a NASA Apollo-küldetései is. Nagy lépés ez a Legónak, na!

    *update: egy kolléga imént szólt, hogy a 2007-es lego Exclusive Eiffel-torony szett 107 centiméter magas, egyszóval az biztosan nagyobb.

  • Az illusztrátorként dolgozó moszkvai ProBoyNick az utcán parkoló koszos autókat használja vászonként. Nem csak annyit ír oda, hogy koszos!, hanem elég magas szinte fejlesztette a maszatolást. 

    Itt egy galériányi kép a rajzairól, katt:

  • Nos, az úszásnak nem mindig az a legkönnyebb része, amikor kijövünk a medencéből, legalábbis ezen amerikai úszók bebizonyítják, hogy van hova fejlődni.

    Exit the pool like a boss! 👌 #repost from @early_bird_swimmers

    MySwimPro (@myswimpro) által megosztott bejegyzés,

    Krisztián küldte, köszönjük.