Zoltán
19 °C
32 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egy olvasónk találta egy 2008-as, gyerekeknek szóló viccgyűjteményben (mert ha valami hiányzik a mai, vagyis 9 évvel ezelőtti gyerekekből, az a jó Hahota-hangulat) ezt a következőképpen kezdődő remek viccet:

    soros
    Fotó: Olvasónk

    Na és hogyan folytatódik? Kérem szépen, úgy, ahogy egy nagyon régi vicc, most próbálom visszaadni írásban. Szóval Répa azt mondja Reteknek, hogy ne hülyéskedj már, hogy gondolhatsz ilyenre, van egyáltalán esélyed? Retek pedig azt mondja, persze ötven százalék. Na de hogyhogy? Retek: hát mert én már akarom!

    192kxta8eh8gmgif.gif

    Na már most, egy kollégánk szerint ez azt jelenti, hogy már 2008-ban is azzal vicceltek, hogy Soros György nagyon gazdag, és nem lehet csak úgy elvenni a lányát. Az én elméletem az, hogy amikor az Iskolások vicces könyve nemtomhányadik részét írták, akkor átkopiztak a már emlegetett Hahotából egy viccet, de valahogy érthetővé kellett tenni a 2008-as generációnak is, ezért a szerkesztő lenézett egy Népszabadságra, és leolvasta onnan az első ismertebb nevet, ami szembejön. 

    Ettől függetlenül mondjuk 2017-ben elég tréfás olvasni Soros György nevét ilyen kontextusban, de miután kollégámmal majdnem parázs vitába keveredtem, kíváncsi vagyok az olvasók véleményére, hogy miről is szól ez a vicc valójában:

    Miért problémás elvenni Soros György lányát?

    • 79
      Szerintem a Hahota nagyon is jó volt, ne tessék gonoszkodni vele
    • 70
      Ez a vicc nem erről szól, hanem a rape culture megtestesüléséről, azaz arról, hogy ha a férfi akar valamit, akkor az már félsiker
    • 49
      Mert Soros György gazdag
    • 41
      Hová tűnt a pesti vicc?
    • 35
      Mert vallási ellentétek vannak, egyikőjük fundamentalista keresztény, másik zsidó, azt nem tudni a viccből, hogy melyik melyik
    • 22
      Mert Andrea Soros valószínűleg már 2008-ban is férjnél volt, és ez már az iskolásoknak is közismert volt
  • Ebben a hőségben valószínűleg mindenki, akinek van kertje, a háta közepére kívánja a fűnyíró hosszú órákon át tartó tologatását, de ha végleg elmenne a kedvük a pázsit ápolásától, csak gondoljanak bele, mennyivel nehezebb lenne

    71 méteren keresztül az állukon egyensúlyozni a fűnyírójukat.

    A New York-i Ashrita Furman pedig pontosan ezt tette, ráadásul egy működő (!!!) elektromos fűnyíróval.

    A férfi ezzel a saját korábbi, 20 méteres rekordját döntötte meg a

    Állon egyensúlyozott, működő fűnyíróval megtett leghosszabb távolság

    kategóriában, ami egyébként elmondása szerint nagyon boldoggá tette. Azt is hozzátette, hogy a szél miatt egyáltalán nem volt könnyű dolga, ami amúgy felveti azt a kérdést, hogy szélcsend esetén vajon könnyűnek érzi-e a működő fűnyírók állon történő egyensúlyozását.

    A rekordról videó is van, itt lehet megnézni:

    (Reuters)

  • Egy budapesti nő a barátnőjével kávézott kedd este az V. kerület egyik bisztrójában, amikor észrevette, hogy eltűnt a máltai selyemkutyája. A nő azonnal hívta a fiát, és mindketten az eb keresésére indultak. A kávézótól nem messze az utcán két férfira és egy nőre lettek figyelmesek, akiknél meglátták a kutyájukat. Azonban a három fős társaság nem volt hajlandó visszaadni a máltai selyemkutyát. A fiú ekkor több utcán keresztül követte a társaságot, akiket végül szem elől tévesztett, ekkor hívta a rendőrséget.

    slack-imgs.com
    Fotó: Police.hu

    A nyomozók a térfigyelőkamerák segítségével beazonosították a tolvajokat, és csütörtök délután meg is találták a kutyát egy XV. kerületi lakásban. A nyomozás során kiderült, hogy a kutyát a lopás utáni napon kora reggel egy hamis adásvételi szerződéssel a kerületi állatorvosnál a saját nevükre íratták. A máltai selyemkutya csütörtök délután visszakerült a gazdáihoz, írja a Police.hu.

    IMG 7738
    Fotó: Police.hu
  • Zola amúgy egy gorilla a dallasi állatkertből és az ő performanszánál jobb tartalom már garantáltan nem lesz a héten:  

    Egy ennyire tökéletes videó természetesen nem kerülheti el azt sem, hogy azonnal mémmé alakuljon, így a rend kedvéért itt van ugyanez a Flashdance-ből jól ismert Maniac című nótával megspékelve.