Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • clk

    Tulajdonképpen tényleg ciki, ha evés közben fotózzák az embert - illetve tehenet.

  • testrol

    Sajnos Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjéhez olyan jó magyar plakát készült, hogy egyik országban sem csináltak belőle valami igazán vicces új értelmezést, pedig nincs is jobb mulatság, mint valamelyik egészen más hozzáállású, tőlünk nagyon távoli filmes kultúra botrányos plakátjait nézegetni. De persze nem ez a lényeg, hanem az az örömhír, hogy egyre több országban mutatják be a filmet, Magyarország hivatalos Oscar-nevezését, úgyhogy a készítői össze is gyűjtöttek jó pár plakátot a világ minden tájáról, a bemutatódátumokkal együtt, hogy az is megnézhesse végre az év egyik legjobb filmjét, aki nem Magyarországon él:

  • Különleges kínai porcelán ecsetmosó tálkát árvereznek el a Sotheby's-nél. A tálkát még a Song-dinasztia (960-1290) idején rendelte meg a császári ház. A Ru-kerámiákat (a Ru járásban készült kerámiákat hívják így) az Északi Song császári udvar számára készítették, Huizong császár különösen nagyra becsülte darabjait.  A korszakból összesen 87 fennmaradt kerámiáról tudnak a művészettörténészek, most ezek egyike kerül kalapács alá. A ritka tálka, melyet 1086 és 1106 között készítettek - igen, jól olvasta, közel ezeréves edényről van szó - a becslések szerint 10 millió fontért, azaz 3,5 milliárd forintért cserélhet gazdát az október 3-án megrendezendő árverésen.

  • Szégyellhetik magukat az ír Greencastle FC junior focistái a Donegal Now híre szerint. Nem a sportteljesítményük miatt.: egy kupameccsre elmentek az északi Arranmore szigetére, amit meg is nyertek simán, 6:0-ra. 

    Csakhogy utána felöntöttek a garatra, és éjjel randalírozni kezdtek. Némileg leamortizálták a szállodájukat, aztán kiengedték dombon parkoló egy kocsi kézifékét, ami így nekigurult másik kettőnek, aztán pedig egy közeli mezőn "állítólag meglovagoltak" egy kecskét.

    Az illetékes sportszövetség, az Inishowen Football League még nem döntötte el, hogy milyen büntetést szab ki a kecskézős csapatra, de lehetőség szerint nem szeretnék kizárni őket a kupából. 

    Egy meg nem nevezett Greencastle-ön belüli forrás szerint a fiúk most nagyon szégyellik magukat, de hát szerinte mindannyian csináltunk hülyeségeket, amikor fiatalon nagyon lerészegedtünk. A poszt címe is az ő mondata.