új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Foro Italicóban rendezték azt a jótékonysági úszóversenyt, amelyiken Jakabos Zsuzsa is rajthoz állt. Négy csapatot hívtak meg, a házigazda olaszok mellett Ausztráliát, az amerikaiakat és egy sok nemzetbeli álomcsapatot, ennek volt tagja az Európa-bajnok úszónő.

    Az amerikai csapatban ott volt például Ryan Lochte, aki a legutóbbi olimpián nem az úszásával, hanem a botrányával tűnt ki. Az amerikaiak eddig soha nem kaptak ki, most először igen, az álomcsapattól.

    Az olaszoknál Federica Pellegrini is szerepelt, aki a budapesti vb-n 200 gyorson legyőzte az amerikai Katie Ledeckyt.

    A jegybevételt a rászorulóknak, betegeknek ajánlották fel.

  • Ez egy egészen konkrét szalagcím volt a kaliforniai Berkeley egyetem weboldaláról, egy pszichológiai kutatás eredményeit összefoglalva.

    A dolog egyébként nem akkora hülyeség, mint elsőre hangzik, a kutatás arról szólt, hogy nem túl jó az a - főleg a közösségi médiában érezhető - társadalmi nyomás, ami mindenki számára kvázi kötelezővé teszi, hogy állandóan kirobbanóan boldog és vidám legyen, vagy legalábbis ezt mutassa magáról. Vagyis egyáltalán nem gáz, ha az embernek néha rossz kedve van. Az mondjuk egészen egyedi, hogy tudományos kutatással bizonyítják egy Disney-rajzfilm tanulságát.

  • A Spotted Cheetah (Pöttyös Gepárd) nevű helyet a város étteremhetének alkalmából nyitja a Frito-Lay csipszgyártó óriás, amely nyilván a Cheetost is gyártja. Az étterem sajnos csak három napig fog működni.

    Természetesen a háromfogásos menü mindegyik eleme cheetosos lesz. Lehet majd kóstolni 

    • Cheetosba forgatott sült savanyú uborkát,
    • cheetosos makarónit, és
    • cheetosos sajttortát.

    A látszat némileg csalóka, a menüért nem Benke Laci bácsi felelős, hanem az Anne Burrell nevű ismert séf. A fogások 8-22 dollárba kerülnek majd.

    A cég szerint a Cheetos-fanok által beküldözgetett receptek inspirálták őket az időszakos étterem megnyitásában. Úgy tűnik, be is jött a dolog, mert már mindhárom napra előre beteltek.

  • Összeütközött két teherhajó Hongkong közelében, még augusztus elején, ami miatt nagyjából 9000 tonna feldolgozatlan pálmaolaj ömlött az óceánba. Ebben a formában a pálmaolaj nagyjából a hűtőben tartott bödön libazsírhoz hasonlóan néz ki. Az Al Jezeera videóján meg lehet nézni, milyen, amikor több ezer fejméretű olajgömböc lebeg az óceánban, vagy olvadozik a parton.

    A vízi élővilág nem tud megbírkózni ennyi idegen anyaggal, a halak folyamatosan pusztulnak Hongkong közelében.

    A pálmaolaj egyébként teherhajó-karambol nélkül is elég sokat tesz azért, hogy élhetetlen legyen a bolygónk. Mivel az anyagot mindenbe belerakják, aminek adni akarnak egy kis olajos hatást, ezért a Nutellától a tusfürdőig mindenben ott van. A sok pálmaolajhoz pedig sok pálmaültetvény kell, amit természetes esőerdők helyére telepítenek be, ezzel elüldözve az ott élő állatokat.

  • Az 1940-es évek óta először tartottak újra zsidó esküvőt a Radzanów nevű lengyel faluban. A hagyományos lagzihoz minden külsőség megvolt: tisztességes falusi zsidót játszó banda, ünnepi viseletet öltő násznép, a férfiak hosszú szakállal, pajeszosan, még az arámi nyelvű házasságlevelet, a ketubát is aláírták annak rendje és módja szerint. Volt ott hüpe is, az a baldachinféleség, ami alatt az ortodox szertartást tartják.

    Esküvői rekonstrukció Radzanówban augusztus 5-én.
    Esküvői rekonstrukció Radzanówban augusztus 5-én.
    Fotó: Jonny Daniels/From the Depths

    Csak zsidó nem volt itt sehol: a zenészek Varsóból jöttek, a rabbi sem volt igazi, ahogy az esküvő is rekonstrukció, bemutató, melyet színházi ember koreografált. A menyasszonyt helyi katolikus lány alakította, és helyi önkéntesek voltak a többiek is, akik így emlékeztek a falu egykori zsidó családjaira.

    Helyi zsidóság tudniillik itt sincs már hetven éve; régen a fél falu zsidó volt, 500-an is lehettek, de a gettóból senki nem került ki élve. Az egyik zsinagógát lerombolták a németek, a másik megmaradt, de omladozik – most gondolkodnak a felújításán.

    Az esküvőt lengyel hagyományőrzők szervezték, hogy kicsit megismertessék az embereket a zsidó szokásokkal. A bemutatót nem mindenki fogadja pozitívan, a róla beszámoló izraeli sajtó az autentikusság hiányát emelik ki, és a giccses nosztalgiaipar jut erről többek között az eszükbe. Ez azonban nem a turistáknak szól, hanem a helyieknek, méghozzá terápiás céllal is: így tenni legalább egy napra, külsőségeiben élővé a múltat, és emlékezni a falunak arra a felére, akik helyett most önkénteseknek kell eljátszani a zsidó ünnepeket.

  • Szokták mondani, hogy x kilométer per órás sebességgel karambolozni, az olyan, mintha a valahanyadik emeletről leesne az autó. A texasi rendőrség felvételén most konkrétan meg is lehet nézni, közzétették, ahogy az austini garázs hetedik emeletéről lezuhant az autó. A dolgot a sofőr bénázta el, egyébként nem sérült meg a balesetben.

    auto
    Fotó: newsroom
  • Én eddig csak a videójátékokban és filmekben találkoztam olyan easter eggnek nevezett rejtett üzenettel vagy meglepetéssel, amiket csak alapos keresgéléssel, vagy nagy szerencsével lehet megtalálni. Viszonylag váratlanul ért, hogy a Gyulai kolbászokat készítő Gyula Hús honlapján is van bónusz tartalom.

    A http://gyulahus.hu/portfolio-view/faszom/ címből már ki lehet találni, hogy mi vár az emberre kattintás után, és igen, minden fiúöltöző legnagyobb poénja, egy kép egy Gyulai vastagkolbászról, fölé írva csupa nagybetűvel, hogy FASZOM.

    Írt nekünk a Gyula Hús marketing menedzsere, Gila Éva, aki elmondta, hogy a cégnek természetesen nincs köze a viccelődéshez, de egyelőre nem tudják, ki hekkelte meg az oldalt. 

    Valaki trollkodott

    – mondta.

  • Mert olyan meglepetés, de olyan van benne, amitől aztán szó bennakad, hang fennakad, lehellet megszegik, ajtó megől fehér galamb, Steve Jobs szelleme emelkedik.

    Szóval az idei Apple-csúcstelefonból lesz COPPER GOLD színű verzió, ami rézaranyat jelent, de hát a vak is látja, hogy valójában bronzszínű.

  • A hajcsere alapból klasszikus mémfegyver, úgyhogy borítékolható volt, hogy két ilyen jellegzetes hajzatú mémsztár, mint Donald Trump és Kim Dzsongun se kerülheti el sokáig, hogy egymás fejdíszével lássák viszont magukat. A mémgyár beindulásához csak egy szikra kellett, amit a két ország közti friss konfliktus szolgáltatott.

    Íme:

    kim.png

    Ki a szebb?

    A konfliktus lényegét és a várható fejleményeket ebben a cikkben magyaráztuk el.

    Kapcsolódó

    Eljött a pillanat, amikor egymásnak ugrik Trump és Kim Dzsongun?

    Észak-Korea négy rakétát tervez amerikai terület felé indítani. De mi ez az egész? Tényleg kemény a helyzet? Összeszedtük a fő kérdéseket és persze a válaszokat.

  • Természetesen az, hogy eltaknyol. A melegítő Rafael Nadalt filmező operatőrt is ez a végzet érte el a montreali tenisztornán. Az alkalom jellegéből adódóan hősünknek az esésen túl a többezres közönség reakcióit el kell viselnie.

  • Nagyon remélem, hogy az utolsó évad epizódjai már ezzel fognak indulni:

  • Mit számít a Brexit, amikor nagyságrendekkel fontosabb dolgok forognak kockán ángélusoknál: elfogyhat a Darjeeling tea.

    A kelet-indiai Dardzsilingben hetek óta általános sztrájk van: a  brit hadseregből is ismert gurkhák népcsoportja küzd szélesebb jogokért, ennek fő eszköze pedig a demonstrációk mellett a sztrájk.

    Hogy ez hogy függ össze Britannia jövőjével? természetesen minden rítusok legangolabbika, az ötórai teán, illetve a Darjeeling teán keresztül. Az éves teatermelés Dardzsilingben 8-10 millió kiló (a legexkluzívabb minőségből egy kiló 850 dollár, bő 200 ezer forint is lehet), a sztrájk előtt idén ennek úgy a harmadát szüretelték le, azóta azonban áll a munka, a teanagykereskedők pedig a bizonytalanság miatt már elkezdtek alternatív forrásokat keresni más indiai területekről.

  • A táncoló hot dog mondjuk nem egy YouTube-videó, hanem egy Snapchat-filter, amit tetszőleges Snapchat-videóra ráapplikálhatunk, több ezer százalékkal növelve annak menőségfaktorát. Így néz ki:

    Na ilyen hot dogos videóból nézett meg eddig a nép másfél milliárdot, ami felveti azt, hogy tényleg nincs minden rendben ezzel a civilizációval. Másrészt viszont ez volt a Snapchat negyedével tőzsdei jelentéséből gyakorlatilag az egyetlen pozitív hír, mert minden fontos mérőszám (bevétel, júzerek száma, stb.) elmaradt az elemzői várakozásoktól. (via)

  • Az orosházi Mohács utcában szabadult el egy kenguru pénteken reggel. Az Oroscafe.hu cikkéből az is kiderült, hogy a kengurut közben megtalálta a gazdája, és hazavitte.

    És ha még nem tette föl a kérdést, most felteheti: Mit keresett egy kenguru Orosházán?

  • 2018 júniusától a címben említett összes érintettnek garantáltan legalább 0,45346 százalékkal javulni fog az életminősége. A karakterszabványokért felelős Unicode ugyanis bejelentette, hogy ekkortól egy sor új emojival lehet majd feldobni a mindeddig hajdiszkriminációtól terhes cseteléseket.

    A szervezet emojiügyi albizottsága összesen 67 új emojit javasolt bevezetni. Nem maguktól jutott ez eszükbe, hanem onnan, hogy egy vörös hajas emojiért szervezett petíciót több mint 21 ezren írtak alá. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a petíció indítóit viszont az inspirálta, hogy a szervezet ezt megelőzően szexuális és faji egyenlőségi emojireformot hajtott végre.)

    A munka viszont ezzel még közel sem ért véget: év végéig ki kell választani, hogy az előzetesen elkészített tervek közül végül hogyan fog pontosan kinézni az új vörös emoji. Na meg a láma, a víziló, a süti vagy éppen a

    homlokráncoló kaka

    – ugyanis többek között ezeket is bevezetik jövőre.

  • Spoiler: nem az.

  • Zimbabwéről van szó, ahol most jelentették be (BBC), hogy csekély egymilliárd dollárért építenek vadi új egyetemet a fővárostól 34 kilométerre. Az új intézményt az ország mindenható urának, a 93 éves Robert Mugabének ajánlják.

    Hogy pénz honnan lesz erre, annyira még nem tiszta, tekintve, hogy az elmúlt tíz évben Zimbabwe a csőd szélére jutott, a gazdasági teljesítmény a felére esett vissza, a tavalyi szárazság után 4 millióan szorultak nemzetközi élelmiszersegélyekre, az éves költségvetés 90 százaléka pedig bérkifizetésekre megy el.

    Mugabe 37 éves uralma alatt nagy hangsúlyt fektetett az oktatás fejlesztésére, Fekete-Afrikában itt a legkisebb az analfabetizmus, de az ország meglévő felsőoktatási intézményei eléggé le vannak pusztulva, ezért általános vélemény szerint inkább azokat kellene fejleszteni.

    A tervezett Robert Gabriel Mugabe Egyetemet az „oktatás iránti elkötelezettsége és példaértékű vezetése iránti tisztelet” jegyében nevezik el a diktátorról.

  • Anthony Scaramucci az az ember, akinél rövidebb kormányszóvivői pályafutást a világtörténelemben csak Havas Henrik tudott felmutatni. Hősünk másfél hét alatt halmozott fel annyi botrányt, hogy lemondani kényszerült, ami Trump elnök árnyékában azért mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. Scaramucci azonban nem adja fel, és a lemondása után is ragaszkodik a minőségi szórakoztatáshoz. Most éppen azon borult ki Twitteren, hogy micsoda dolog már, hogy egy újságíró rögzítette és kiszivárogtatta a vele folytatott telefonbeszélgetését (amiben egyébként elég vállalhatatlan hangnemben gyalázott mindenkit az amerikai politikai szcénán, aki éppen eszébe jutott).

    Ezt a következő frappáns fordulattal sikerült artikulálnia: Ryan Lizza 2017 Linda Trippje. Ryan Lizza a már említett újságíró, Linda Tripp pedig annak idején arról lett híres, hogy titokban rögzítette a beszélgetéseit egy fehérházi gyakornokkal, bizonyos Monica Lewinskyvel, és ebből lett aztán a 20. század egyik legnagyobb amerikai politikai botránya.

    Scaramucci csak arra nem gondolt, hogy az internet népe tovább fogja gombolyítani a fonalat, majd visítva-könnyezve-padlótkaparva röhög azon, hogy ha ebben a párhuzamban Ryan Lizza egyenlő Linda Tripp, akkor

    egészen pontosan milyen kapcsolatban is volt Scaramucci Trumppal a rövid, de annál viharosabb fehérházi pályafutása alatt?

    (via HuffPo)

  • Van ez az ezer fős gigazenekar, ami 2015-ben azért jött létre, hogy Cesenába csábítsák a Foo Fighterst, és azóta már volt egy 17 számos rendes koncertjük is, ez meg az idei nyári táborban készült felvétel. 

  • Valami ilyesmi játszódhatott le annak a sofőrnek a fejében, aki végül arra jutott, hogy jó ötlet lesz leparkolni a hűvösvölgyi buszvégállomás elé:

    A képet ma reggel készítő kollégánk szerint az üres autó miatt a buszok nem is tudtak beállni a megállókba. A végállomásra egyébként tilos behajtani.

  • Érdemes végignézni a videót, én kajakra elhittem, hogy amikor Logan a filmben hentel, az Jackman, és nem egy kaszkadőr, akire képkockánként varázsolták rá a színész felsőtestét és fejét. Medzsik, baszki.

  • Legalábbis egy ír parlamenti képviselő, bizonyos Danny Healy-Rae ezzel bírta megindokolni, hogy miért tűnnek fel újra és újra kátyúk Kerry megye útjain. Bizonyítéknak a környéken fellelhető számos tündér-erődítményt nevezte meg (az írek a kör alakban ültetett fákból álló ligetet hívják így). Az állam 40 ezer eurót költött az elmúlt tíz évben csak az N22-es autóút kátyúinak befoltozására, de mindhiába, azok mindig újra megjelennek a tragikus állapotban levő úton.

    Ön szerint ki a felelős az N22-es kátyúiért?

  • A 2000 méter tengerszint fölötti magasságig felnyúló Santa Monica-hegységben motorozott Kaliforniában a 27 éves Matthew Murray, akin ha nincs rajta GoPro, szerintem senki nem hinné el, milyen zuhanást úszott meg viszonylag épen.

    motor.png

    Olyan 100 kilométer per órás sebességgel száguldott, egy kanyarnál hiába fékezett, kisodródott és a szakadékba zuhant. Mit zuhant, repült, majd bele egyenesen egy fa lombkoronájába.

    A férfi később elmondta, amikor elkezdett zuhanni, átfutott az agyán, hogy most meg fog halni. És a szerencséjének ez csak az egyik része, a másik, hogy képes volt talpra állni, és addig menni, míg egy úthoz nem ért, ahol leállított egy autóst, akit megkért, hívjon neki segítséget. Ha nem bírt volna megmozdulni, az életben nem találták volna meg. A fiatalember így néhány csonttöréssel megúszta.

  • Nem tudom, ez mennyiben minősül szentségtörésnek, de Ralph Leinen, a németországi Aachen egyik templomának kántora elmerészkedett oda, ahová ember még sosem:

  • 20 másodpercre őrizetlenül hagyott kerékpárt lenyúlni = #gyökérség. Nem elég gyorsan lelépni, és nagyon megszívni = #megérdemeltedfaszkalap.

  • Pontosabban nem is Arya, hanem az őt játszó színésznő, Maisie Williams. Megvolt a legutóbbi epizódból a laza vívóedzés Brienne-nel? Azért megmutatjuk:

    Vegyük észre, hogy Maisie/Arya alapvetően bal kézzel forgatja a kardot, ami pontosan meg is felel a George RR Martin-féle kánonnak: a könyvekben Arya balkezes, ezt az első vívótanára, Syrio Forel meg is említi, hogy előny a harcban, mert az ellenség nincs felkészülve rá.

    Csakhogy, mint a Buzzfeed egy régi interjúból kiszúrta, a színésznő valójában jobbkezes. Na ennek tükrében nézzük újra a jelenetet, hogy 1. micsoda meló lehetett neki ezt a kis csetepatét begyakorolni, 2. hányszor mutatják "véletlenül" hátulról-oldalról a trükkösebb manőverek közben, hogy az arca takarásban legyen, és dublőrrel lehessen megoldani a dolgot.

  • Képernyőfelvétel (166).png

    Hanem ilyen fasza dolgokat is. Tessék kipróbálni otthon, a videókat kirakjuk szívesen.

  • A 350 millió dolláros (91 milliárd forintos) kúria a Los Angeles-i Bel Air negyedben helyezkedik el, jelenleg ez a legdrágább ingatlan az amerikai piacon. A több mint 2300 négyzetméter alapterületű, francia neoklasszikus stílusú kastély az 1930-as években épült, eredetileg Sumner Spaulding építész adta ajándékba feleségének.

    A házhoz tartozik egy 41 ezer négyzetméteres birtok, és van bent bálterem és borpadlás is, valamint állítólag csodás rálátást nyújt az óceánra. Az épület ezenfelül televíziótörténeti jelentőségel is rendelkezik: itt forgatták ugyanis a The Beverly Hillbillies című hatvanas évekbeli sitcom főcímjelenetét.

    Összehasonlításképpen az ingatlan ára kb megegyezik São Tomé és Principe afrikai állam éves GDP-jével, valamint több csendes-óceáni nemzet (pl. Kiribati, Nauru, Marshall szigetek) GDP-jének többszöröse.

    ( Bloomberg)

  • Miközben Donald Trump a hivatalos szabadságát tölti New Jersey-ben, de a golfklubjából is kemény Twitter-üzeneteket ír ki és karcosan nyilatkozik a visszafenyegetőző Észak-Koreáról, egy aktivista úgy gondolta, azzal tud leginkább odaszúrni az elnöknek, ha egy 9 méter magas, felfújható Trump-frizurás csirkét állít fel a Fehér Ház szomszédságában.

    A tulajdonos Taran Singh Brar szerint a szigorúan néző figura egy gyenge és hatástalan elnököt szimbolizál. A közösségi médiában viszont már erősen megoszlottak arról a vélemények, hogy a felfújható Trump „szánalmas", vagy éppen „aranyos" próbálkozás. Mindenesetre ott fogja várni a szabadságáról hazatérő Trumpot a Fehér Háznál. (BBC)

  • Játék a Szahara homokjával

    A homokanimációt jó pár évvel ezelőtt ismerhettük meg, Cakó Ferenc alkalmazott grafikus, animációs filmrendező volt az, akinek munkái híressé tették ezt a műfajt. Filmjeivel szinte minden jelentős nemzetközi fesztiválon fődíjat nyert, élő homokanimációs vetítéseket rendezett, de mostanában már kevésbé hallunk erről a műfajról. A fenti videóról,  amin a Szahara homokjával játszik valaki, az ő munkái ugrottak be. Persze itt nem a homokhoz nyúló a művész, ebben a műfajban szél és a homok teszik a dolgukat és alkotnak csodálatos formákat.

    Ez volt Czakó első homokanimációs filmje, az Ab ovo: