új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • In-Rainbows-1506460221-640x640

    Sok okosságot nem tudok elmondani a Radiohead In Rainbows című albumáról, azon kívül, hogy néha az gondolom, hogy a legjobbjuk (néha meg azt, hogy az Amnesiac), de arra tisztán emlékszem, hogy ez volt az első lemez, amiért úgy adtam pénzt, hogy csak egy csoffadt 160kbps minőségű mp3-csokrot kaptam érte cserébe. Elvileg nulla fontot is meg lehetett adni árnak, azt hiszem, hogy én ötöt adtam. Egyébként egyáltalán nem zavart, hogy 160kbps, hülyére hallgattam így is, aztán a következő King Of Limbs-zel behúztak megint a csőbe, de azt nem hallgattam hülyére.

  • A remek kép mellé inkább bekopizom teljes egészében az MTI képaláját:

    Marihuánás cigarettát szív egy férfi a kannabisz gyógyászati célú használatának legalizálásáért kampányoló United Patients Alliance (UPA) szervezet rendezvényén a brit parlament épülete előtt Londonban 2017. október 10-én. 

  • 8de02079001872d1550c7e18f30ab5b7 original[1].gif
    Fotó: Kickstarter

    Lerí róla, hogy egy Kickstarter-projekt a csináld magad, hajtogatható papírlámpa USB-csatlakozóval, érintőkapcsolóval, hangulatfénnyel. Viszont annyira jól néz ki. Mint általában minden ilyesmi. Aztán magam elé képzelem, hogyan nézhet ki majd egy-két év múlva, és már el is ment a kedvem az egésztől.

     (via dezeen)

  • Ha igen, akkor szerencséje van, ugyanis valószínűleg beszél valamennyit izlandiul és nem lesz nehéz végigénekelnie a szerényen csak a

    világ legnehezebb karaoke nótája

    névre keresztelt dalt, amiben számos másik egészen elképesztő szó is szerepel és Izland népszerűsítésére jött létre (nem mintha erre nagy szükség lenne, amilyen népszerű az ország a turisták körében).

    Ha nem tud izlandiul, akkor is kattintson és énekeljen, tutira jobb lesz tőle a napja.

    (a címben szereplő szó amúgy azt jelenti, hogy nemzeti park)

  • Alig 20 perccel a katalán elnök sorsdöntőnek gondolt beszéde előtt a parlament egyik oldalán Carles Puigdemont ellen egy bő ötven fős, párszáz méterrel arrébb pedig a katalán függetlenség mellett egy bő tízezres tüntetés jött össze.

    Mintegy 50-en gyűltek össze Puigdemont ellen tüntetni
    Tízezrek tüntettek a katalán függetlenségért
  • Tanulságos interjút készített a BBC Kovács Zoltán kormány-szóvivővel. A beszélgetés legfőbb érdekessége, ahogy szembekerül a tényekre hivatkozó riporter a semmire nem alapozott propagandát szajkózó csinovnyikkal.

    Nick Thorpe a beszélgetés elején például felveti, hogy a Soros-terv valójában Soros nyilatkozataiból kiragadott, kontextus nélkül idézett mondatok sora. Amire Kovács Zoltán nagyjából annyit tud válaszolni, hogy: de akkor is Soros-terv.

    A riporter egy sor idézetet olvas fel Sorostól, amelyek pont hogy a magyar kormány álláspontját tükrözik, felvetve, hogy ha ezeket gyűjtötték volna össze, akkor az üzletembert akár a kormány támogatójaként is hirdethetnék. 

    Tudja mit válaszol erre Kovács Zoltán? Felesleges leírnunk, mostanra minden magyar el tudja képzelni.

    A legizgalmasabb mégis az a rész az interjúban, amelyben a kormányszóvivő azt mondja: Soros maga akart politikai szereplő lenni, úgyhogy a magyar kormány megmutatja neki, mi a politika.

    Eszerint a politika a kormány értelmezésében hazugságok terjesztését és kormányzati agymosást jelent.
  • Gyülekezik a parlament közelében a függetlenség ellen tiltakozó tömeg, míg néhány száz méterrel arrébb a függetlenségpártiak várják az elnök bejelentését. Carles Puidgemont megérkezett a katalán rendőrség által őrzött parlamentbe, de nem válaszolt az újságíróknak, hogy bejelenti-e a függetlenség kikiáltását alig egy óra múlva.

  • Ha ön nem is, egy coloradói pizzéria tulajdonosai vasárnap óta biztosan, de kétlem, hogy túlságosan örülnének neki, a medvék ugyanis zárás után érkeztek, kitéptek egy ablakot a falból és nem is fizettek távozás előtt.

    Az étterem által közzétett Facebook bejegyzésből kiderült, hogy az incidens vélhetően azért történt, mert a környéken minden kukán medvebiztosra cserélték a fedelet, így az éhes állatok jobb híján házakba és éttermekbe törnek be, ha valami harapnivalót akarnak találni.

    Szerintük egyébként sokkal jobb lenne, ha inkább a szemeteseket dézsmálnák a medvék, akkor ugyanis legalább nem lennének annyira kétségbe esve, hogy ehhez hasonló akciókhoz kelljen folyamodniuk. A rendőrségnek is üzentek, azt írták, hogy ne lőjék le az állatokat, hiszen a valódi megoldás az erdőbe történő visszaszorításuk lenne.

  • Nem lehetnek könnyű helyzetben a utah-i Bringham Young University sportcsapatai, mert nem valószínű, hogy szórakoztatóbbak tudnának lenni, mint a szünetekben fellépő kabalaállatuk.

    Cosmo, a két lábon járó puma valószínűleg egy cirkuszból szökhetett meg, minden őrültségre képes, nincs olyan ugrásfajta, amit ne tudna, többet pattog mint a Micimackóban tigris, élő bowlinggolyó, cheerleadereket megszégyenítő táncos,  görkorcsolyával zsákoló kosaras és minden egyéb. Egyszerűbb, ha megnézik a videókat.

  • Legalábbis ezek a piacok. A turistákkal teli Barcelonában a piac éppúgy pörög mint egy szokásos, 25 fokos napsütéssel felturbózott októberi napon.

  • Éppen 17 évvel ezelőtt történt. A Magyar Nemzet robbantotta a bombát: Demszky Gábor a pekingi látogatásán a magyar miniszterelnök alacsony termetén élcelődött "a nem túl magas testalkatú vendéglátók előtt". Egészen pontosan azt mondta: "Orbán Viktor alacsony termete miatt féltékeny és irigy rá." Állítólag még a tolmács is visszakérdezett, hogy biztos ezt akarja-e mondani, mire Budapest főpolgármestere azt mondta: biztos.

    A sztori jól hangzik, kár, hogy egyáltalán nem biztos, hogy igaz is. Demszky tagadta, az MSZP-s Gy. Németh Erzsébet, aki szintén tagja volt a delegációnak, nem emlékezett rá. A külügy megkérdezte az esetről a pekingi nagykövetünket is, ő azonban nem tudott hiteles információval szolgálni, mert egy kínai külügyi vezető ült mellette, akivel – miről másról? – a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztéséről beszélt.

    Megkérdeztük hát Demszky Gábort: mondta vagy nem mondta?

    A volt főpolgármester távolabbról indított. A díszvacsorán szóba került a kormány és a főváros konfliktusa. Ekkoriban nyert a főváros nem jogerősen pert az állam által leállított négyes metró ügyében. Demszky arról beszélt a kínaiaknak, hogy a főváros perben, haragban áll a kormánnyal. Az egypártrendszerben élő kínaiak ezt sehogy sem értettek meg.

    A hatalmas asztalnál vegyesen ültek kínaiak és magyarok, külön-külön társalogtak, amikor valaki a népes magyar delegációból azt mondta a kínaiaknak, hogy

    itt van ez a szép szál ember az egyik oldalon, és ott van az a gonosz törpe a másikon, és ez a törpe bosszúból leállíttatta a négyes metrót.

    Ennek volt fültanúja az MKDSZ-es, azóta elhunyt Deák András, aki a Magyar Nemzetnek elmesélte a sztorit.

    "Egy biztos: én nem mondtam azt, hogy törpe, tőlem távolt áll az ilyesmi" – mondta 17 év távlatából Demszky, aki szerint jellemző Orbánék piszlicsáréságára, hogy még a kínai külügyminisztériumnak is írtak, hogy kiderüljön, mondta-e Demszky vagy sem, de szerinte nagyot koppantak, mert ezt a választ kapták: "A Kínai Népköztársaság csak államügyekkel foglalkozik."

  • Kiállítás nyílik az amerikai New Havenben, a Breuer Marcell tervezte irodaház "csonka tornyában". Az épület az Armstrong Rubber székházának épült 1970-ben, de a legtöbben későbbi tulajdonosa miatt Pirelli Tire Building néven ismerik. A ház egy jókora földszintes szárnyból és egy masszív toronyépületből állt, amelynek jellegzetessége, hogy "hiányzik két szint az aljából". (Ilyen volt fénykorában.)

    A pécsi születésű építész alkotását később az IKEA vette meg, és a heves tiltakozások ellenére lebontotta a ház nagy részét, vagyis a hosszan elnyúló lapos szárnyat. Ez főleg azért volt megalázó, mert semmit nem építettek a helyére, csak egy nagy felszíni parkolóhely kellett nekik. A toronyrészt meghagyták.

    IKEA-Pirelli-Building-New-Haven-Connecticut-04-2014
    Fotó: Gunnar Klack / Wikipedia

    A brutalizmus és a modern stílus hívei teljesen összeomlottak, hogy jobb lett volna inkább, ha az egészet lerombolják. Mások arra hívták fel a figyelmet, hogy mennyire abszurd, hogy a dizájnérzékeny IKEA, amely ráadásul sokat merít a Bauhausból, lerombolta a XX. század egyik legnagyobb bútortervezőjének alkotását, aki ráadásul épp ott tanított.

    Bárhogy is, a kiállítás jó apropó arra, hogy emlékezzünk kicsit a házra és Breuerre, akinek luxusvilláiról többször  is írtunk  az Urbanistán. (Via Citylab és Archinect)

  • Mától láthatja a közönség azt a két szibériai kistigrist, akik augusztus végén jöttek világra a Debreceni Állatkertben. Velük együtt már három született idén Debrecenben, ami azért szenzációs, mert a világon csak mintegy 3600 tigris él, szibériaiból pedig 300 körül van a létszámuk európai állatkertekben. 

    Most nevet keresnek a nemrég született nagymacskáknak: az info@zoodebrecen.hu címen és az állatkert Facebook-oldalán várja az ötleteket.

  • A Planetizen magazin az olvasóival szavaztatta össze a világ száz legfontosabb urbanistájának listáját. Elsőre azt hittem, egy olyan száraz felsorolás lesz belőle, amit csak a szakma tud értékelni, tele a nagyközönségnek teljesen ismeretlen nevekkel. Szerencsére tévedtem.

    A koncepció ugyanis az volt, hogy mindenki felkerülhetett, aki valamilyen módon formálta, vagy formálja ma is a lakókörnyezetünket. Így természetesen egy csomó ismert építész mellett helyet kaptak politikusok, művészek vagy bárki, aki kitalált-megvalósított valamit, ami hatással van a mai települések képére.

    A ma is élő kortársak mellett ókori szereplők is felbukkannak, szóval tényleg színes, "minden idők" listáról van szó. Kellemes böngészést hozzá.

  • A BBC készített egy hosszú, majdnem egyórás rádióadást David Bowie legendás, 1977-ben, Berlinben felvett Heroes című lemeze kapcsán. A műsorban főként a Florence + The Machine énekese, Florence Welch beszél arról, hogyan hatott rá az album, de ennél azért sokkal mélyebben is belemennek a tudnivalókba, megszólal például az akkoriban Bowie-val lakó Iggy Pop is, hogy beszéljen kicsit a drogfüggőségről. Az adás egy hónapig ingyen meghallgatható, ide kattinva.

  • Egy milliomos nemrég azt mondta: nem csoda, hogy a millenniumi generációhoz tartozó fiatalok nem tudnak házat vásárolni, mert az összes pénzüket elköltik avokádós pirítósra. Egy San Franciscóban terjedő új gasztronómiai őrület szintén alááshatja a jelzálogkölcsön-felvételi hajlandóságot, mert a reggelizőhelyeken egyre népszerűbb a milliomosszalonna.

    Igen, mi is látjuk a szúrós tekintetű John Travoltát, amint azt kérdezi, hogy „ötdolláros turmix?”, mert tényleg: mi az isten kerül egy szelet szalonnán hét dollárba? Hát természetesen az íze.

    A milliomosszalonnát kábé egy centi vastagra vágják, édes-savanyú ízesítést adnak neki (példul cayenne-i borssal és cukorral), majd alacsony hőmérsékleten órákig sütik. Ettől az állaga finom porhanyós lesz, az íze pedig csodálatos.

    A post shared by First Watch (@first.watch) on

    A milliomosszalonna a Bay Area környékén egyre népszerűbb fogás, és a legjobb, hogy nem is kell hozzá milliomosnak lenni. Egy szeletért átlagosan 2-7 dollárt kérnek; ennyit igazán megér ez a kis dekadencia, főleg, ha a végtermék finom. A szalonna meg általában az szokott lenni.

    (Business Insider)

  • Szomolya az egri borvidéken fekszik, és építészetileg is izgalmas falu, hiszen itt vannak a híres barlanglakások. Most viszont egy olyan, helyi védett épületet árulnak, amely ugyan nem híres, viszont annál érdekesebb.

    A hirdetés  szerint a századfordulón épült, és 16,8 millióért (vagy drágábban) nem csak a kilencszobás épületet, de a benne található lábas kádat, régi bútorokat, csillárokat is vihetjük. Hogy az egyik hirdetésváltozatban látható patak is a kerten folyik-e át, azt nem tudom, de tetszik.

    Szomolya kúria
    Fotó: Otthontérkép

    Na de ami miatt az egész hirdetés érdekes, az maga a ház. Ugyanis egészen különböző stílusok olvadnak egybe benne. Az utcafrontja klasszikus gazdag falusi ház, a tornác is ismerős lehet. De az oszlopok mintáját valahonnan a városból hozhatta a mester. Ami pedig a legizgalmasabb, a barokkos toronysisak a tetőre biggyesztve, egy kis kiszögelléssel. 

    Alighanem a kivagyiság vitte rá a megrendelőt, hogy eldicsekedhessen a gazdagságával a többi falubeli előtt, de ma már kifejezetten összeszervesültek az egyes részek: szerethető, különc épület lett belőle.

  • A világ legdrágább futballistája, a brazil Neymar is megismerhette, milyen is a Teqball, ami egy magyar szabadalom, és sok nagy klub is használja ezt az asztalt.

    Nem kizárt, hogy a magyar gyártók látták ezeket a jeleneteket, és nem hagyhatták, hogy egy ilyen puritán, hagyományos asztalon szórakoztassák magukat, amikor erre van egy sokkal professzionálisabb.

    Fut mesa * @thiagosilva_33 @marcelotwelve @danialves Créditos: @filipeluis *

    Nj ** * neymarjr (@neymarjr) által megosztott bejegyzés,

  • Tegnap volt Vida József, a Takarék Csoport vezetőjének születésnapja - derült ki a csoport Facebook-oldaláról. A Takarék Fb-oldalának kezelője azzal köszöntötte fel a "Főnököt", hogy megosztotta a Vida Józsefről szóló Wikipédia-szócikket. 

    Egy kommentelő felvetette, hogy ez a poszt "nyalás", mire az oldal adminisztrátora csattanós választ adott: 

    Az fel sem merült, hogy mi szeretjük a Főnököt? :) 

    Egy másik kommentben azt írták, hogy "ünnepeljék otthon" a Főnök születésnapját. Erre már Vida Józsefné válaszolt:

    Meg is szoktuk ünnepelni!

    Vida Józsefné kommentjét egy felhasználó be is szívecskézte. Az illető nem volt más, mint a Takarék Csoport oldalának adminja. 

    takarek
  • Sorsfordító nap jöhet ma Spanyolországban, kikiálthatják ugyanis Katalónia függetlenségét. Vagy nem!

    Senki nem tudja még, hogy mi fog történni ma. Megtippelni sem igazán lehetne, de tapintható a feszültség az utcán. Kedden reggel így fest a helyzet a katalán parlament előtti téren, ahol katalán rendőrök vették körbe az épületet:

  • Ahogy sétáltam a belvárosban, figyelmes lettem erre a hulahoppkarikával ügyeskedő lányra, aki az Andrássy és Bajcsy sarkán szórakoztatta a pirosban álló autósokat. Közelebb kellett érnem, hogy meglássam a produkció igazi sztárját, de nem is lőném le a poént, nézzék meg a videót, és meglátják.

    Így azért sokkal szórakoztatóbb a pirosnál várni

    Azért neki még én is dobnék egy százast.

  • Ő egy hím Maine Coon, aki szintén versenyzett a Macskamánia hétvégi Nemzetközi Macskakiállításán, a Lurdy Házban. Ugyan nem tudom, hogy nyert-e valamit a végén, az biztos, hogy neki volt az egyik legvagányabb neve (hacsak nem kevertem össze két macskát, és ő valójában Ch. Priscilla Presley Amber Sun of MonorCoon's Double Trouble, mert akkor még annál is jobb neve van).

    De megnézne inkább egy kölyök Maine Coont? Rendben:

    Ugye, mennyire iszonyúan okos feje van? Amúgy közülük egy kölyök ára 90 ezer forint, amin lehet szörnyűlködni, de törzskönyvezett, fajtatiszta macskáknak kiterjedt piaca és versenye van, ráadásul ha odafigyelünk rájuk, nekik is lesznek fajtiszta, értékes utódaik.

    Egy olvasónk, Tibor a poszt megjelenése után felhívta a figyelmem, hogy rengeteg fajtatiszta kölyköt csak ivartalanítási kötelezettséggel lehet elvinni - szóval nekik leginkább a versenyek maradhatnak.

    Persze ez nem azt jelenti, hogy a gazdák csak termékként kezelik a macskáikat. Itt van például a brit hosszú szőrű Master Yoda of the Pepper King, és az őt ölelgető gazdija:

    Igazából leginkább a nézők (pl. én) kezelik így a kiállított cicákat, például ezt a cukorbokrot, hogy tökéletes instakontent legyen belőle:

    Iiiiistenem #cicakiállitás #legjobbvasárnap #kittykat

    A post shared by Péter Szabó (@petivalasz) on

    De sok cicának vannak azért egész nyugodt pillanatai is, például Dieselnek, a díjnyertes házimacskának, akinek saját kanapéja is van (csak jelzem, hogy nekem 28 éves koromig nem volt):

    Na de ennyi cicát mára, ha nézegetné még macskákat, akkor ajánljuk a videónkat az egyik korábbi macskakiállításról, vagy azt a videót, ahol megpróbálunk összehozni óvodásokat egy kopasz macskával.

    Végezetül a legőszintébb nézésű macskával, Igor cárral búcsúzom:

  • 2003-at írtunk, akkoriban érkezett Medgyessy Péter útelágazáshoz, túl voltunk a jóléti rendszerváltáson, és már azt is sejtettük, hogy nem lesz olcsó, Orbán próbálgatta a népies kockás ingét, pajeszt még nem növesztett, Gyurcsány pedig sportminiszterként járta az országot, de már miniszterelnökként beszélt. 

    Egy 26 éves kutató bontogatta ekkoriban a szárnyait a Magyar Tudományos Akadémia Támogatott Kutatóhelyek Irodájánál, úgy hívták, hogy Szél Bernadett. 2003. május 29-én az MTI megszólaltatta a főnökét, Nováky Erzsébet közgazdász professzorasszonyt a jövőkutatásról. A hosszú anyag végén említik meg a professzorasszony munkatársát, Szél Bernadett akadémiai státusú fiatal kutatót, aki a jövőkutató projektről beszél, de arról persze még ő sem tudott, hogy egyszer lesz majd egy LMP nevű párt, aminek ő lesz a társelnöke. A kutatásban végzett saját szerepéről ezt mondta: "A kurzuson tutorként a problémafelvetés, az irányítás, a diákok kreatív gondolkodásának formálása."

    2012. február 13. Az LMP-s Kaufer Virág helyére lépõ Szél Bernadett képviselõi esküt tesz az Országgyûlés plenáris ülésén.
    2012. február 13. Az LMP-s Kaufer Virág helyére lépõ Szél Bernadett képviselõi esküt tesz az Országgyûlés plenáris ülésén.
    Fotó: Földi Imre / MTI

    Szél Bernadett neve legközelebb a 2010-es választási kampányban bukkan fel, mint Páty LMP-s képviselőjelöltje, aki egy gigaprojektnek nevezett golffalu ellen tiltakozott, amit nyáron váratlanul le is fújtak.

  • A Dove legutóbb egy Facebook-posztjában azzal reklámozott egy szappant, hogy egy fekete nő levesz egy barna pulóvert, és ezután fehérré változik. A plakátokat nem véletlenül nagyon sokan sértőnek találták, és rasszizmussal vádolták a céget. 

    A Dove azóta levette a kritizált képet az oldaláról, és a Twitteren bocsánat kértek minden nőtől, akit megbántottak. A magyarázat szerint arra akartak utalni, hogy az ő termékeik minden bőrtípusra jók.

    Nem először vádolják egyébként rasszizmussal a Dove-ot, pár évvel ezelőtt is volt egy olyan kampányuk, amikor állítólag véletlenül a telt fekete nő mögé került a piszkos, míg a sovány szőke mögé a tiszta bőrt ábrázoló fotó. 

  • hergyó.png

    Él egy lepkefaj Dél-Amerika dzsungeleiben, én a hergyó nevet adtam neki magamban (Hemeroplanes triptolemus), amelynek nagyon elege lett, hogy mindenki elsődleges táplálékforrásnak tekinti, így néhány mutációval gyilkos ellenszert talált és fejlesztett ki magának.

    A lepke hernyójáról kiderült, hogy ha veszélyt érez, hirtelen felfújja az alsó részét, ami pont kígyófejűvé változik. Ezek után nincs az a hernyózabáló úristen, amelyik belakmározna ebből az állatból. Hát ki merne egy kígyóra rátámadni a tápláléklánc alsóbb szintjein?

  • 2017. október 10–15. között a Budapesti Román Kulturális Intézet immár 12. alkalommal szervezi az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Román Filmhetet, amelyen megismerhetjük a román filmgyártás legfrissebb alkotásait. A 2006-ban indult Filmhét a Budapesti RKI leghosszabb múltra visszatekintő rendszeres rendezvénysorozata, amelyet az Uránia Nemzeti Színházzal közösen szervez több mint egy évtizede.

    A12. Román filmhét hat játékfilmmel, egy dokumentumfilmmel és egy rövidfilm-blokkal jelentkezik. A Filmhéten két alkalommal is lehetőség nyílik találkozni az alkotókkal.

    A játékfilmek között lesz vígjáték és dráma is a dokumentumfilmek pedig bemutatnak egy román bányát megmenteni akaró művész házaspárt, egy törvénytelen kapcsolatban élő ikerpárt. Részletes program és jegyvásárlás itt.