új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ha már kijött a februárban érkező, új magyar film két új plakátja, amelyek sajnos elhanyagolják a női szereplőket. A forgalmazó szerint a következő lesz a sztori: "A Valami Amerika 3 története szerint, Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel."

  • Nagy-Britannia legfiatalabb nagymamái közé került Angela Rayner. Az ellenzéki brit Munkáspárt árnyékminiszterének 37 évesen megszületett az első unokája – írta a Telegraph. Úgyhogy Rayner már megkapta a maga becenevét is: Grangela.

    Az oktatási árnyékminiszternek három fia van, az elsőt 16 éves korában szülte. Elmondása szerint sok rossz dologtól mentette meg az élet azzal, hogy tinédzserként anya lett.

    Például attól, hogy még 40 évesen se mondhassa el magáról, hogy nagymamává vált.

  • Így néz ki Los Angeles a hálaadás estéjén a legsúlyosabb forgalmi dugókkal.

  • Ha az ember megnézi ezen a képen a KRESZ-táblát, pontosan tudja, mi a dolga: elsőbbséget kell adnia az egyirányú utcában, mielőtt balra nagy ívben kikanyarodna, a jobbról érkező forgalomnak. De mit tegyen az ember, ha jobbról nem forgalom érkezik, hanem két tahó parkoló, akik elzárják az útját?

    taho tata

    A Tatán készített fotót beküldő Krisztián megjegyezte egyébként, hogy a képen nem egy rendkívüli eset szerepel, „rendszeresen beállnak annak ellenére hogy még a táblák is ott vannak”.

  • Értelmetlen infografikák című sorozatunkban térképen ábrázoltuk, hétvégente hol tud felszállni a 3-as metróra, és hol nem:

    Az előző részek:

    Milyen idő várható hétfőre?

    Taxisok és a számtan

    A Costa Rica-i és a magyar foci

    Kerényi Miklós Gábor pirospacsi-értelmezése  

    Tiborcz ingatlanfejlesztő cége

    Tállai és a benzinár

    Fidesz elnökjelöltek  

    Lovasi-életmű

    Németh Szilárd óvodái

    A Fidesz 1985-ös eredményei

  • A nap legszomorúbb értelmetlen bulvárhíre, hogy RZA, a Wu Tang Clan rappere pert indít egy kutyasétáltatásra szakosodott társaság ellen, mert azok jogtalanul használták együttese nevét, amikor

    Woof-Tang Clan

    névre keresztelték a cégüket. Hát igen.

    :-(

  • Az Országos Mentőszolgálat posztolta Facebookjára az utóbbi idők egyik legszürreálisabb hírét. Egy bolti árufeltöltő annyira szétcsapta magát egy közelebbről meg nem nevezett droggal, hogy Kasszás Erzsi dalát kezdte énekelni ordítva és közben bemutatta a reklámból jól ismert teljes tánckoreográfiát is a bolt döbbent vevőközönségének. 

    A gyorsan kiérkező mentők maguk is tanúi lehettek a produkciónak, és mivel félő volt, hogy az önkívületben lévő férfi kárt tesz magában, rövid rábeszéléssel meggyőzték a műsorszám befejezéséről, amit a közönség tapssal és ovációval díjazott.

    Mielőtt bárki kedvet kapna hasonló mutatványokhoz, gyorsan idézzük a mentőszolgálat bejegyzésének végét is.

    "A férfi elmondta, hogy tudatmódosítószert fogyasztott ez okozhatja a zavartságot. Nem meglepő, hogy a rendkívüli felszabadultságát pillanatok alatt halálfélelem és szorongás váltotta fel. Bajtársaink bár megnyugtatták a férfit, mégis csak hosszas beszélgetés után tudták rávenni a gyógykezelésre. Végül rendőri kísérettel szállították ellátás után toxikológiai osztályra a szerencsétlenül járt fiatalt. Mielőbbi felépülést kívánunk!"

  • Ez itt nem a reklám helye, hiszen ezt a szexuális felvilágosító anyagot egy magyar magánklinika készítette, de ami itt elhangzik, az mindenki okulására szolgál. A klinika szexedukációs kampányában Csermely Gyula szülész-nőgyógyász beszélget fiatalokkal a pornóról igencsak oldott hangulatban. Vajon amit a pornóban látunk, annak mennyi köze van a valósághoz, és mi hasznosítható belőle? A kampány üzenete mindenki számára szimpatikus lehet:

    A szex jó, csináld jól!

    sz
  • Gyászol a Twitter népe, ami önmagában nem egy különösebben ritka esemény, mindig előfordul, amikor meghal egy híresség. Most azonban az a fura helyzet állt elő, hogy meghalt a tömeggyilkos Charles Manson, a derék twitterezők viszont a polgárpukkasztásban és rockzenében utazó szupersztár Marilyn Mansont búcsúztatják.

    De annyira, hogy vasárnap óta a trending hashtagek élvonalában van. Hogy ebből mennyi az, aki direkt trollkodik és mennyi keveri össze tényleg a két embert, azt persze nem tudjuk. Marilyn Mansonnak egyébként egy pici köze tényleg van Charles Mansonhoz, nevezetesen tőle kölcsönözte a művészneve felét (a másik felét meg Marilyn Monroe-tól), valójában Brian Warner a neve.

    (via Newsweek)

  • Én egyébként imádom a matematikát, még ha ez a szerelem nem is mondható kölcsönösnek. (Egy időben nem teljesen érthető hóbortból fejből tudtam 500-ig a számok gyökeit, de mára ez az egyébként hasznosnak mérsékelten sem nevezhető tudás megkopott, mint Orbán Viktor őszibarackos hamvassága az elmúltnyolc utáni elmúlt hétben.) Viszont elég sok ismerősöm annyira sincs jóban a számok világával, mint egyszeri kormánylap a tényekkel. Nekik ajánlom ezt a csodálatos videót, ami tényleg MINDEN gondjukat megoldja – mármint azokat, amelyek szoros kapcsolatban állnak a szorzásnak nevezett művelettel.

    Persze amögött van egy abszolút tudományos magyarázat is, hogy az egyenesek (félegyenesek, szakaszok) metszéspontjainak száma miért is épp annyi, amennyinek lennie kell, hiszen ezek a pontok lényegében a szorzatokat jelzik, egyes helyiértékeken. De mindegy is, egyszerűen csak örüljünk annak, hogy három toll és egy lap (esetleg egy vonalzó) ekkora segítséget tud jelenteni.

    JAPANSZORZ.png
  • Karácsony előtti negyedik vasárnap kezdődik advent időszaka, amikor sokan beizzítják az adventi koszorút. Mivel idén december 24-e is vasárnap, ezért joggal gondolhatnánk, most most vasárnap, azaz november 26-án már meg is kell gyújtani az első gyertyát. Csakhogy ez koránt sincs így, mivel december 24-e nem karácsony, hanem karácsony előestéje, egyben idén advent negyedik vasárnapja is. Ezért az első vasárnap nem most, hanem majd csak jövő héten, december 3-án lesz.

    Miért lát ma gyerekrajzokat az Indexen? Mert gyereknap van!

  • Olvasónk, Artúr a hétvégén a Vasúttörténeti Parkba akarta vinni a gyerekeit, és hát hogy jár az, aki nem nézi meg előtte az interneten, hogy nyitva van-e? Így:

    Feltűnik valami fura a fotón? Nyilván feltűnik, ha már elolvasta a poszt címét: a magyar, angol és német feliratok mellett filippínóul tájékoztatják a közönséget arról, hogy zárva tartanak. Két kérdés vetődik fel.

    Egy: a filippínó nyelv tényleg akkora király, hogy három a betűt tesz egymás mellé egy szóba? (Nem, az csak egy elgépelés, helyesen "ipinaalam".)

    Kettő: Miért pont filippínó?

    UPDATE: Mint kiderült, a filippínó - vagy ahogy nem hivatalosan ugyan, de sokan nevezik: tagalog - nyelvben tényleg lehet három a betű egymás mellett, sőt, az "ipinaalam" és az "ipinaaalam" szó is értelmes és helyes, csak másképp vannak ragozva. Ma is tanultunk valamit!

  • Legalábbis Bruce Beach szerint. A nyugdíjas kutató 1980-ban, még a hidegháború idején építette az atombunkert egy Horning's Mills nevű faluban, Kanadában. A bunker 42 darab kiszuperált buszból készült, amit 45 centiméter vastag betonréteggel fedett, mindezt 4 méter mélyen a föld alatt. Beach ötven éven át dolgozott a menedékhely terveinek tökéletesítésén és felépítésén, munkáját önkéntesek segítették.

    Az „Ark Two” (Noé bárkája után lett ez a neve) áramellátásáról dízelgenerátorok gondoskodnak (három hónapig garantált az áramellátás), van benne dekontamináló helyiség, rádiós központ, két konyha, kápolna, komplett víz- és szellőzőrendszerrel van ellátva, és ha nagyon kell, a hálóhelyiségekben 500 embert lehet elhelyezni.

    A menedéket elsősorban abból a célból építette Beach, hogy az „föld alatti árvaházként üzemeljen, és az új generáció megmenekülhessen egy nukleáris apokalipszis idején”, azaz a tervek szerint a bunker lakói nagyrészt gyerekek lennének, ha bekövetkezne a katasztrófa.

    „Megmondjuk az embereknek, hogy a gyermeked számára van helyünk, de neked nincs. Ez a természet rendje, ez egy mentőcsónak.”

  • De legalábbis a szegedi Etelka sori Tescónál lévő parkoló felfestéseit. Valami biztos nagyon akciós más, nyilván semmi más magyarázata nincs ennek az elegáns megoldásnak, amivel két parkolóhelyet is elfoglalt, persze mindkettő a mozgáskorlázott részen, mert mégis csak úgy az igazi.

    tahotesco bmw szeged
    Fotó: Olvasónk, Balázs