új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Rénszarvasok koponyáiból szőtt függönyt húzott a norvég parlament épülete elé egy számi művész, így tiltakozva a kormány rénszarvasállományt ritkító politikája ellen. Maret Anne Sara 400 olyan állat koponyájából készítette az installációt, mellyel golyó végzett.

    A hivatalos indoklás szerint azért akarják megritkítani az állatok számát, hogy az országban élő 220 ezer rénszarvas legeltetése ne terhelje túl a tundrát.

    (MTI)

  • Egy 500 éves, Krisztusról készült Leonardo da Vinci-festményt állítanak ki a Louvre Abu Dzabi múzeumban. A vélhetőleg 1505 után készült festmény – Salvator Mundi – volt az egyetlen da Vinci által készített mű, ami eddig magánkézben volt. Egy decemberi aukción 450 millió dollárt (120 milliárd forint) fizetett érte egy névtelen licitáló, aki a média szerint az egyik szaúdi herceg. 

    A múzeum eredetileg 600 millió euróra (187 milliárd forint) tervezett, de végül másfél milliárd eurót (470 milliárd forint) elérő költségeit Abu-Dzabi állta a Franciaországgal 2007-ben aláírt szerződés értelmében. 

    A szerződés szerint 1 milliárd euró fejében Párizs többek között műtárgyakat kölcsönöz és ideiglenes tárlatokat rendez. Sőt, csupán a Louvre nevének használatára adott koncesszió 2037-ig 400 millió eurós bevételt jelent a párizsi múzeumok számára.

    A múzeum kiállítási terei 8600 négyzetméter felületűek, ebből 6400 négyzetméteren találhatóak a múzeum képtárai, 2000 négyzetmétert tartanak fenn az időszaki kiállításoknak és 200 négyzetmétert egy gyermekek számára berendezett múzeumnak.

    (Via)

  • Makó szállodái kapták a legjobb értékelést a magyar városok szállodái közül a trivago.hu szálláskereső weboldal adatai alapján – írta az MTI.

    Az Európai országok között Magyarország az első negyedben végzett, a 13. helyet szerezve meg. Az élen Bosznia-Hercegovina végzett, Ausztria és Szerbia előtt. Tavaly Magyarország a lista ötödik helyén végzett.

    A Trivago.hu minden évben elkészíti a legmagasabb értékelést kapott európai országok és magyar városok listáját több mint 175 millió utazói véleményt összesítő trivago Rating Index (tRI) alapján, ami nullától tízig terjedő skálán mutatja a hotelek értékeléseit. A 2018-as évre vonatkozó trivago Rating Index az idei, 2017-es évben leadott utazói véleményeken alapul.

    Magyarországról a dél-alföldi régió kiemelt helyet foglal el, a tíz legjobb magyar városból a 8,67 pontot szerzett Makó mellett négy további itt van. Főleg fürdővárosok kerültek be a legjobbak közé, mellettük Villány, Szentendre, Kecskemét és Szeged. Budapest, mint a turisták által leglátogatottabb úti cél, 8,32-es pontszámmal a 9. helyezést érte el.

  • keops

    Elpusztult Keops, a Valencia BIOPARC hím oroszlánja. Valencia Oroszlánkirálya 19 évet élt, ami egy szép kor, hisz a vadonban csak 12-16 év jut egy átlagos oroszlánnak.

     (Via)

  • Nem kevesebb, mint kétmillió ember vette a fáradtságot, és aláírta azt a petíciót, amelyikben arra kérik az UNESCO-t, hogy a nápolyi pizza is kerüljön a szellemi kulturális örökségek listájára. Ők most megnyugodhatnak, a szervezet úgy döntött, hogy a nápolyi pizza bizony a világörökség része, írja a Guardian. Ez egyben azt is jelenti, hogy Nápoly utcáin ingyen pizzát fognak osztogatni, Sergio Miccu, a Nápolyi Pizzakészítők Egyesületének vezetője ugyanis ezt ígérte korábban. Maurizio Martina olasz mezőgazdasági miniszter szerint ez egy újabb lépés volt affelé, hogy megvédjék az ország étel-, és borörökségét.

    Az olaszok nem viccelnek, 11 oldalas dokumentumban rögzítették, hogy mi számít eredeti nápolyi pizzának. Ebben a pizzában nincs más, mint nullás, vagy dupla nullás, nagyon finom liszt, természetes élesztő, víz és tengeri só. A tésztát pontosan húsz percig kell dagasztani, természetesen kézzel, nagyon lassú gépi mixer bizonyos helyeken megengedett, hiszen a forgalmas helyek akár 1500 pizzát sütnek naponta. A sütéshez tipikus fatüzelésű, nápolyi kemencét használnak, amit akár 450 fokra is fel lehet fűteni, ebben a pizza 90-120 másodperc alatt megsül. Aki többet akar tudni a témáról, annak az Index remek cikkét ajánljuk.

  • Nagyjából ennyibe kerülne pillanatnyi piaci áron leigazolni a világbajnokság négy legértékesebb csapatának teljes keretét: a brazilokat, a németeket, a franciákat és a spanyolokat. Így rögtön a miénk lenne a legjobb válogatott, a legerősebb bajnokság, és talán még a felcsúti stadion is megtelne a hétvégi meccsekre. Ez jutott eszembe a Statista infografikájáról, amit be is teszek ide, aztán szaladok az IndieGoGóra közösségi finanszírozási kampányt indítani a szent célért.

    Infographic: Brazilians Boast the World Cup's Most Valuable Team | Statista You will find more statistics at Statista

  • Van két és fél percük kicsit kiszakadni a mindennapi taposómalomból? Ha igen, nézzék meg Ordasi András fizikus, csillagász timelapse videóját, amit az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének piszkéstetői obszervatóriumánál készített:

    Aztán nézzék meg még egyszer. És még egyszer. Aztán irány a hegytető.

  • Amíg nálunk egy napot sem húzott ki a Mikulás, addig Zürichben lázasan melózott tovább. Talán a durva tempó az oka, vagy a sok szaloncukor, ki tudja, mindenesetre úgy néz ki, hogy a Mikulás csúnyán elbambult és azonnal meg is lett a baj:

  • Elindult a jegyárusítás a 2018-as Fishing on Orfű fesztiválra, amit jövőre június 20. és 23. között rendeznek meg. Az orfűi fesztivál az elmúlt években rendre elővételben teltházas lett, idén csak 4 napos bérletet lehet rá váltani, a napijegyek eladása majd februárban indul a részletes zenei program bejelentésekor.

    A 2018-as fesztivál himnusza a Supernem Jelezz vissza című dala lett. A dalhoz a 10. Fishing hangulatképeiből készített videóklipet a fesztivál főszervezője, KáloczTamás. A FOO tavaly a Hiperkarma Megünnepelni jó című dalával indította el azt a szokást, hogy egy emblematikus fellépőjük egy, még kiadatlan dalát kérik el fesztiválhimnusznak. A Supernem dalát itt lehet meghallgatni: 

  • Hajdúszoboszlóról küldte be olvasónk a képet, sok magyarázat nem is kell hozzá, biztos örülnek a ház lakói, hogy a plakátok megrongálása fontosabb, mint a ház és környezetének épsége.

    3 kep
    1 kep
  • Fotó: Olvasónk, Dávid

    Ma elmaradt a szokásos, csütörtöki kormányinfó. Olvasónk, Dávid vette észre, hogy a T-Home digitális műsorújságjába viszont nem került bele a változás, annak ellenére, hogy itt most például az ECHO TV-n most épp elvileg a Látókör van műsoron:

    Fotó: Olvasónk, Dávid
  • A Szilveszter és Emma frigyéből született zsiráf 450 napnyi vemhesség után, november 22-én látta meg a napvilágot, csütörtökön mutatták be a nyilvánosságnak.

    A zsiráfoknál az ellés több kockázattal is jár. A korábban már anyai tapasztalatokat szerzett 8 éves Emma a szerencsés ellést követően sem neveli kicsinyét, ezért az állatápolók végzik a gondozását - közölte az állatkert. 

    A kéthetes, életerős és nagyon cuki zsiráfcsikó szülei mellett a kifutóban már látható. Születésével 165 egyedre nőtt az európai recés zsiráf állomány. A Magyarországon csak Debrecenben látható recés zsiráfok az európai fajmentő program keretében 2006 óta élnek a Nagyerdő fái alatt.

  • Vagyis hát nem mi foglaljuk össze, hanem maga a YouTube. Mémek, öt percig világhíres internetcelebek, meg ilyesmi. Ha a szereplők legalább felét felismeri, ideológiailag képzettnek számít, gratulálunk. Ha nem, sebaj, üdv a klubban. 

  • Kelsey Hall egy 20 éves alabamai egyetemista, aki pár kósza lájk reményében felvett egy béna karácsonyfajelmezt, csinált egy szelfit, és kitette a Twitterre azzal, hogy ha kap 1000 retweetet, ebben a cuccban ül be az összes előadásra a félév végéig.

    Természetesen 24 órán belül kapott 30 ezret. Kegyelemdöfésként pedig maga a Twitter hivatalos csatornája kommentelt be, hogy már nagyon várja a karácsonyfa-Kelsey-ről készült fotókat a tantermekből.

  • 30 évvel azután, hogy Lakiteleken rendszerváltó programot hirdetett a magyar népi mozgalom, igazán autentikus szakértőkkel fogják megvilágítani az akkori történéseket Lezsák Sándor és elvbarátai: az államilag gründolt Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és az államilag szintén bőségesen kistafírozott Lakiteleki Népfőiskola „A rendszerváltás tudományos feldolgozása” címen szervez konferenciát Lakitelekre.

    A meghívott vendégek köre önmagáért beszél: olyan közismert mintademokráciák, a szovjet múlttal rég leszámoló országok képviseltetik magukat diplomáciai szinten, mint:

    • Azerbajdzsán,
    • Belarusz,
    • Kazahsztán,
    • Oroszország,

    valamint Ukrajna és Mongólia.

    Biztosan izgalmas lesz, a beígért „nemzetközi összehasonlítás” talán azt jelenti, hogy velük hasonlítják össze azokat az országokat, ahol valóban történt rendszerváltás.

    Lezsákék egyébként a turáni szellemiség jegyében a nemzeti ezoterikus keleti nyitás és a Kurultáj fő támogatói is. A vélelmezett közös lovás-nomád gyökerek mellett most a népi demokrácia építésének közös tapasztalatait is lesz végre alkalom rendesen átbeszélni, illetékes helyről útmutatást kapni.

  • Ringaskiddy egy kisváros Írország déli részén, egy csomó nagy gyógyszeripari multinak van gyára a környéken, így a Pfizernek is, ami itt gyártja a leghíresebb termékét, a merevedési problémák kezelésére kitalált Viagrát. A helyi sajtó arról számolt be, hogy a környéken lakók meg vannak győződve róla, hogy a gyártási folyamat során a cuccból némi hatóanyag a levegőbe, vagy a vízkészletbe, aminek szabad szemmel is jól látható hatása van a helyiekre.

    A lapok idéznek egy pincérnőt, aki meggyőződéssel állítja, hogy egyetlen szippantás a puszta levegőből elég a merevedéshez a helyi férfiaknak, egy nemrég a városba költözött ápolónő pedig azt mondja, még a kutyák is állandó jellegű erekcióval kóborolnak az utcákon. A gyógyszergyár közleménye szerint mindez csak városi legenda, és a gyártósorokról semmilyen szennyeződés nem kerül ki a környezetbe. Ehhez az álláspontjukhoz pedig mereven ragaszkodnak.

    (via)

  • Két elárvult jegesmedvebocsot találtak a kanadai Churchill városának közelében, amiket már át is szállítottak a winnipegi Assiniboine Park Zoo-ba. A két bocs 11 hónapos és nem testvérek, Churchill város polgármestere pedig azt mondta, felháborító, hogy elszállították őket.

    A polgármester szerint az állatok most gyakorlatilag börtönben vannak, hisz ha egyszer kiszakították őket a természetes élőhelyükből, akkor már soha nem térhetnek vissza, tehát jobb lenne ott hagyni őket, ahol vannak. Ezzel szemben a jegesmedvék megőrzéséért küzdő Polar Bear Conservation Centre vezetője szerint a két medve elpusztult volna egyedül a vadonban.

    Ön szerint mi lenne a jó megoldás?

    (Via)

  • a-dallas-fire-truck-smoothly-drifts-across-four-lanes-of-rush-ho

    Dallasban került egy autó fedélzeti kamerája elé a jelenet, a tűzoltó láthatóan egy tűzesethez siet éppen, és úgy vág át négy sávot az autópályán, ahogy azt eddig kizárólag a Fast and Furious filmek univerzumában tudtuk elképzelni.

    UPDATE: Több olvasónk jelezte, hogy a manőver nem nevezhető 100%-ig szabályos driftelésnek, mivel a jármű hátsó tengelye elfordul menet közben. Abban viszont továbbra is áll a tudományos konszenzus, hogy állati jól néz ki.

    • Millió angyalka hangja.
    • Egészen biztosan ez szól, amikor a mennyországba emelkedsz.
    • Istenem, bocsásd meg nekem, amiért meghallgattam újra.

    Csak három a lenti videó kommentjei közül - avagy folytatódik bizarr karácsonyidal-feldolgozásokat gyűjtő sorozatuk. Ezúttal kicsit eltérve a koncepciótól nem a hangszerek furcsák, hanem az énekesek: kecskék, akik a Csendes éjt éneklik (illetve kecskéül beszélő emberek, mint látni fogjuk).

    Hogyan működik: A dalt egy svéd jótékonysági szervezet, az Action Aid készítette, sőt nemcsak egy dalt, hanem egy egész karácsonyi kecskés albumot (All I want for Christmas is a Goat). A szegénység és a nők elnyomása ellen küzdő szervezet jól ráérzett, hogy a YouTube-ra valami nagy ortóság kell, és teljesen vállalható zenei háttérre rákevertek kecskehangmintákat – illetve emberi mekegést is, hiszen ezt a szépséget élőben is előadták, nézzék csak:

    Az eredetihez képest: Mekkapó.

    Ünnepi hangulat: 10/10

    (Felkészül: Jingle bells)

    kecske.png
  • Idén legalább két magyar albumra is felkapták a fejüket a külföldi kritikusok. A The Times a Budapesti Fesztiválzenekar Mahler 3. szimfóniájából készült felvételét válogatta be a 2017-es év 100 legjobb albuma közé, egy olyan listára, amelyet Father John Misty és Kendrick Lamar idei lemezei vezetnek.

    A Wire szintén listába rendezte a kedvenc zenés megjelenéseit az idei évből, az ötven tételes felsorolásba pedig Szabó Bálint Gosheven nevű projektje is felkerült a Leaper című lemezzel, amely éppen az ötvenedik helyen végzett. Ezen a listán olyan nevek szerepelnek, mint Tyler, The Creator, Laurel Halo, Kendrick Lamar, Actress vagy Kaitlyn Aurelia Smith.

  • Van az a mondás, hogy a pizzából még a pocsék is elég jó. Ezzel tudnék vitatkozni, és most nem csak az alapból rossz alapanyagokból készített és szénné égetett pizzákról van szó. Én már az ananászt se nagyon tudtam hová tenni, a tenger gyümölcsei pizzáért sem vagyok oda, de ez még a tolerálható szint. Ez azonban már csak nettó trollkodás:

    Mi jön ezek után: nutellás, hagymás zsíros kenyér? Legyen már egy szint... 

  • Mint azt már bizonyára a legtöbben láttak, idén a Time magazin hagyományos év embere választásán a MeToo-kampányt indító és abban megnyilvánuló szexuáliszaklatás-áldozatok nyertek

     A borítóképet látva sokaknak feltűnt egy furcsaság: öt nő (Ashley Judd, Susan Flower, Adama Iwu, Taylor Swift és Isabel Pascual) arccal látszik, míg egy hatodiknak csak a könyöke lóg be a jobb alsó sarokban. Az erre érkező reakciók vegyesek voltak a közösségi médiában, sokan találgatták, kihez tartozhat a titokzatos testrész, Twitteren pedig többen unfairnek minősítették a beállítást, mire a Time főszerkesztője az NBC Today show szerda esti adásában mesélt a koncepcióról. 

    Merthogy - micsoda meglepetés - a beállítás koncepciózus, és a belógó könyöknek fontos szimbolikus szerepe van: azokat a nőket és férfiakat hivatott megjeleníteni a képen, akik valami okból nem bújhattak elő névvel, arccal vállalva ami velük történt. "A könyök egy az ország középső részén található kórházban dolgozó nőhöz tartozik, akivel beszéltünk, de nem vállalhatta a történetét anélkül, hogy veszélybe kerülne a megélhetése" - mondta Edward Felsenthal. 

    (Quartz)

  • Még október volt, napsütés, amikor rendeltem néhány pólót, de jó is lesz majd karácsonyi ajándéknak, gondoltam naív módon. Azóta már a hó is leesett, a pólók sehol, írtam hát az amerikaiaknak, hátha tudják, mi a helyzet. Fél órán belül válaszoltak is, kissé aggódtak, 5 hét alatt már rég meg kellett volna érkezni a csomagnak. Érdeklődjek a helyi postán, ezt tanácsolták.

    A Magyar Posta  weboldalán teljesen elveszve végül telefonon kértem segítséget. A telefonos ügyfélszolgálaton némi kapcsolgatás után a címem alapján a Városmajor utcai postára irányítottak, menjek oda személyesen, ők az illetékesek.

    A Városmajor utcai postán aztán némi sorbanállás után közölték, hogy inkább a Batthyány utcai postán érdeklődjek személyesen, mert ott illetékesek a pakkommal kapcsolatban. Ami azért is remek, mert ott már délután fél négykor bezárják az ajtót, és elmennek a tarkaf haza. Mondjuk még mindig jobb, mint a Fő utcai posta, ami a Posta honlapja szerint ugyan nem létezik, pedig de, voltam már ott, még irigykedtem is a nyitva tartásukra, nyolctól délig, aztán helló. Mondjuk legalább nincs gond az ebédszünet beosztásával.

    Posta, ami a Posta szerint nincs, pedig van
    Posta, ami a Posta szerint nincs, pedig van

    Szóval másnap irány a Batthyány utcai posta, ahol a csomagomról semmit nem tudtak, de azt a tanácsot adták, próbálkozzam online, amit egy űrlap segítségével meg is tettem. Az amerikaiak közben  naponta érdeklődtek, mi a helyzet. Végül három nap után meg is érkezett a posta válasza:

    A küldemény esetleges megérkezéséről a helyi kézbesítő postán javasoljuk érdeklődni.

    Már épp arra gondoltam, hogy fel kéne hívnom őket telefonon, melyik az ügyben illetékes posta, de szerencsére nem keveredtem bele egy végtelen ciklusba, mert a pólósok felajánlották, elküldik a rendelést ingyen újra, vagy válasszak mást, vagy pedig visszautalják a 80 dolláromat.

    De hogy ezt miért nem a Magyar Posta ajánlotta fel, azt mindenkinek a saját fantáziájára bízom, és most pedig elküldetem azokat a pólókat Olaszországba, oda úgyis gyakrabban járok, mint hozzánk a postás, ciao tutti.

  • A lángos a legautentikusabb magyar street food, amit azért szeretünk, mert gyors, egyszerű, olcsó és baromi laktató. A magyarországi lángososoknál kapható fajtákon a feltétek mindegyike hétköznapi, nagyjából bárki hűtőjében előforduló alapanyag, fokhagyma, sajt, virsli, tejföl, sonka, vagy káposzta szokott lenni. Ennek megfelelően nem is kell a lángosért sokat fizetni, a simát már 200-300 forintért megkapni bárhol, de még a full extrás töltött  változatok sem kóstálnak többet 600 forintnál.  

    24824470 10155974374239275 402225842 n
    Fotó: Olvasónk, Györgyi

    Nem úgy Svédországban, ahol az utóbbi években több európai országgal egyetemben megjelent a lángos a streetfood-palettán (jó eséllyel a kivándorolt magyaroknak köszönhetően). Ennél az olvasónk által lefényképezett stockholmi lángososnál nagyban játszanak, sajt és egyéb pórias feltétek helyett (illetve mellett) garnélarákkal, kaviárral, esetleg mindkettővel kérhető a lángos. Ez egyébként nem egyedi, a helyi ízléshez igazodva más lángossütőknél is hasonló a kínálat. 

    Az árak magyar pénztárcával mérve horribilisek, különösen hogy lángosról beszélünk, a kaviáros 2200 forintnak megfelelő koronába kerül. Viszont a stockholmi árszínvonalhoz viszonyítva ez még mindig jutányos, 80 korona alatt nem nagyon kapni még gyorséttermi hamburgert sem odafent északon. 

  • Idős emberek kis pénzért lakásukba fogadnak fiatalokat, akik cserébe segítenek a háztartásban és egyéb apróbb munkákban, így mindenki boldog. A kicsit utópiaként hangzó, és a rossz emlékű eltartási szerződésekre hajazó koncepciót egy amerikai startup, a Nesterly valósította meg az Airbnb példáját alapul véve.

    Nesterly-Illustration-3-min-e89bca2669409e0655614cb760e5b5f48690

    Bostonban indult el a projekt, amiről itt olvashatnak bővebben.

  • Nagy rajongója vagyok a hajlított neonoknak, ezért sikítottam fel hangosan, amikor megláttam, hogy Isabel Val, Kozák Iván és Patkós Luca egy 52 oldalas limitált példányszámú kalauzt készített neon Budapest címmel, az egészet megfejelve egy elképesztőnek tűnő poszterrel.

    neon

    Mindössze 100 darab készült a szettből, amire a Behance oldalukon lehet lecsapni. Én már írtam nekik, hajrá!