Az izui Simoda szikláin megtört a balatoni gasztroforradalom
Az Index gyakran ír a balatoni büfék gasztronomiális rendszerváltozásáról, amivel kapcsolatban megannyi, egymásnak feszülő ellentmondás tört felszínre a minap, a Tokió Adriájának, a mi kutyánk (már akié) déli kölykei földjéhez hasonlóan kitűnő természeti adottságokkal, bár ennek ellenére (a bánságtól eltérően) a jelek szerint meglehetősen alacsony turisztikai forgalommal bíró Izu félszigetnek a déli csücskén, Simodában, az egyébként csodálatos Kiszami Óhama strand mellett, azon belül is a helyi Balaton Bistro nevű, a jelek szerint egykor szebb napokat látott klasszikus bódébüfé előtt állva.
A Balaton Bistro ugyanis látszólag becsődölt, mielőtt meglátogathattam volna, és kideríthettem volna, hogy miért csinál valaki Balaton Bistro néven büfét egy eldugott, bár a Balatont a nád- és hínárkoncentrációtól eltekintve nagyjából minden tekintetben verő japán tengerparton. Legalábbis erre, mármint a csődre utalt, hogy a hely két egymás utáni napon zárva volt, egy tábla szerint meghirdették eladásra (pedig hosszú ideje tervben volt a látogatás, mióta a Doufukuai blogon olvastam róla.)
Külön szomorú, hogy a Google által a helyről feldobott képek szerint lángost (!) is árultak a simodai Balaton Bistróban, és hát nyilván mi lehetett volna jobb gyógyír a magyarság tengerérzésére, mint benyomni egy olajban tocsogó lángost a Csendes-óceán partján, mondjuk tejföl nélkül, mert az nincs Japánban, de akkor is. Ez azonban nem, következhetett be, mert Japánban csúnyán megbukott a balatoni gasztró.
Mindazonáltal felmerül az a kérdés is, hogy vajon pont nem a balatoni gasztróforradalom mögött húzódó ízlésbeli változások, jelesül a lángos felől a könnyebben emészthető, valamelyest egészségesebb, és általában véve az olajbomba hatásos, bár primitív érzékszervi sokkja helyett valamivel kifinomultabb ízvilággal próbálkozó vonal érte el a világ e távoli, és a japán étrendre vonatkozó, nevetségesen megtévelyedett külföldi sztereotípiák ellenére a junk fooodra elképesztően nyitott (a japánok nem csak szusit esznek, nem véletlenül itt vezette be a KFC a 2500 kalóriás szendvicsét) nemzetet? Tehát más szóval a Balatonra is eljutott nemzetközi gasztróforradalom megölte a balatoni gasztró keleti nyitását.
Ez utóbbi azonban önmagában még nem magyarázat a kudarcra, hiszen a Balaton Bistróban a kint maradt menü szerint a lángos mellett lehetett kapni olyan hagyományosan kifinomult magyar ételeket is, mint quesadillát, csirkés wrapet, BBQ csirkét, Coronát, stb., szóval még a túlzott magyarkodás sem tehet a dologról.
Simoda egyébként kevés dologról híres, de arról például igen, hogy a japánok 1854-ben itt voltak kénytelen aláírni azt a szerződést Perry admirálissal, amelynek értelmében be kellett engedniük az amerikai barbárokat az országba, és ennek folyományaként a következő évtizedekben számos nyugati kór, például a legismertebbek közül az ipari termelés, a nacionalizmus és a gyarmatosítás iránti vágy is felütötte fejét Japánban. Előfordulhat, hogy az utóbbi években a konzervatív témákra látványosan ráálló japán kormánypolitika tehet a dologról, amennyiben a külföldiek mocskával le kell számolni. Ez azonban nem valószínű, ha a lángosra nem is, a quesadillára jelentős a kereslet, majdnem ugyanannyi helyen kapni Tokióban, mint szusit.
A legvalószínűbb megoldás viszont ennél sokkal egyszerűbb, miszerint csak szar helyen volt a büfé. A parttól még én se sétálnék el 10 percet a tűző napon egy lángosért, hát még a japánok.
De nemcsak a séta a probléma, jelek szerint a Kiszami Óhama tengerparton és általában véve Izu déli részén egyébként sem nagyon megy a biznisz, nagyjából több az elhagyatott épület, mint a működő bolt, ahogy az Japánban az elhaló vidéken lenni szokott. Mondjuk ettől még érdemes meglátogatni a helyet, csak lángos sajnos nem lesz, már ha nem visz magával az ember.