Rodolf Hervé magyar származású francia képzőművész, Lucien Hervé (Elkán László) fotóművész fia. 1989 utolsó napjaiban érkezett Budapestre. Magyar kultúrájú külföldiként rögzítette a rendszerváltás éveit, és vetette bele magát a budapesti undergroundba. Hervére inspirálóan hatott a változás kora, a légüres tér, amelyben a régi rend szabályai már nem, az új rendé pedig még nem voltak érvényesek. Az akkori Budapest ereje és hangulata magával ragadta, így eredeti terveivel ellentétben közel egy évtizedig maradt. Az itt látható képein elsősorban a budapesti szubkultúra mindennapjait, ünnepeit, jellegzetes figuráit, személyiségeit, és a mára már eltűnt kultikus helyeit láthatjuk. Művészeti értékükön kívül képei fontos dokumentumai is ennek a kornak. Képeit nem galériákban, kiállítótermekben mutatta be, hanem art mozikban vagy a Széchenyi fürdőben például, új divatot teremtve ezzel a gesztussal. 1991-ben a francia Rézonances csoporttal együtt vesz részt a későbbi Trafó épületének elfoglalásában. Budapesten töltött évei végén úgy érezte, hogy a társadalmi változások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeit, és 1997-ben visszatért Párizsba.
Egy hegymászó élete
Csecsenföld: lázadástól kiegyezésig
Kasza Gábor: Y
Ózdi fohász
65 éve alakult a zsidó állam
Mínusz 40 fokban, alkoholmámorban a város alatt
A pillanat ereje
Végigfotózta a Földet az Űrállomásról
Repülőgépcsontvázak a világ körül
Így építik az új World Trade Centert
Így dzsúdózott magyar földön Európa
Nem lehet valaki csak egy kicsit drogos
Ráégett Bagdadra a tízéves háború
Egy bandavezér kiútja a londoni alvilágból
Száz éve született Thurston Hopkins fotóriporter
Lítium, a jövő olaja
Adolf Hitlernek is volt egy Bécse
80 éves Belmondo, a profi
Románia Schengen kapujában
Irán: Ami a hírekből kimarad
David Bowie feltámadása
Beleöregedtek a hatalomba
Elrobognak a jövő elől az amerikai fiatalok
Gyerekharcosok küzdelme Thaiföldön
Megállt az idő Észak-Koreában
Tíz év háború Irakban
Így pusztul a dicső Detroit
Élet, halál és pezsgő a Forma-1-ben
iPhone panorámák a világ legnagyobb ünnepéről
Kínának csak egy gyerek kell
Chávez, a puccsistából lett populista népvezér
Hollószemű ebem vízen él
Cipősdoboznyi otthonokban élnek a legszegényebb hongkongiak
Garantálják, hogy lesz hó
Felix Baumgartner a hangnál is gyorsabb
Putyin bevásárlólistája
Párizs szegényei
Különösen kegyetlenek az év képei
Mekkora ereje van egy csóknak?
Ők állnak a diáktüntetések mögött
Így építettük a szocializmust
Az űrtechnológia művészete
Négy évszak az erdőn
Kilenc év az apokalipszisben
Válság van
Schmitt, Malév és a lángoló Alföld - Sajtófotó 2012
Emelik kalapjukat az amerikai elnökök
Az amerikai Dakar nem az amerikaiaké
A gyönyörű és romboló erő
60 éve verték láncra a jugoszláv kutyát
Egy humanista főtiszt képei a Don-kanyarból
Másfél évszázad a föld alatt
Akiből két spániel csinált elnököt
Fürdőző tigris lett 2012 legjobb képe
Képek a hideg pokolból
2012 legvidámabb fotói
Orbán felesétől Bajnai félmosolyáig
Őket vesztettük el 2012-ben
Az év legjobb sportfotói
Hajléktalan karácsony
Történelmi karácsonyok
Pintér seriff a Várban
Előbukkant a víz alatti város
Az apokalipszis ezer arca
Amerika fegyverben
Az amerikai naplopó
Mínusz egy államfő, plusz egy Horthy-szobor
A meztelen Erdély
Hó is volt, de még Schmitt és Malév is
Télapó kínos pillanatai
Ezek nem is műholdképek, ez már művészet
Szellemvárosokat szült a spanyol válság
Balaton: a vasfüggönyön innen
Európa legmívesebb metróállomásai
A leghíresebb ország nélküli államfő
Aki a szájával gitározott
Búcsú a bajnokok fotósától
Forma-1: a 2012-es szezon legszebb pillanatai
Mire bukik Orbán Viktor keleten?
Feltámadt az Átrium mozi
Így változik Anglia
Torgyán József, a legnagyobb kisgazda
Hogyan ment csődbe a gyulai kolbász?
Párhuzamos világok Szíriában
Egy középosztálybeli család naplója
Apokaliptikus képek a világ nagyvárosaiból
Az Egyesült Államok választott
Lebilincselő képek az év hazai természetfotósaitól
Az olajért irtják a tajgát Kanadában
Madarak vándorúton
A tóba fagyott templom
A holtak előtt tiszteleg a világ
Romok és árvíz a Sandy hurrikán nyomában
Így lett Mussolini vezér, majd hulla
Budapest akkor és most
Fekete-fehér kampánylázban Amerika
Itt lakik az internet
A világ legveszélyesebb városai
Kambodzsa vezetőjének kilenc évtizede
Állatok az I. világháborúban
¡Hasta la victoria siempre!
Schwarzenegger végképp eltörölhetetlen
Az összes bikinis Bond-lány
50 éve adta ki első dalát a Beatles
Két éve jött az iszap
Kína, a rablógazdálkodó nagyhatalom
A víkendházak varázslatos világa
Szabadságharcosok, mellek és egy fénylő diktátor
Óriásfraktálok a Föld körül
Critical Mass az illegalitástól a sztárságig
A repülő, ami atomot dobott a világra
Nem nyugszik a forrongó muzulmán világ
Így írt Murray történelmet a US Openen
Sporthősök emberfeletti harca az aranyért
Mészárlás írta át az olimpiák történetét
A szíriai konfliktus legvéresebb hónapja
Ma 15 éve halt meg a szívek királynője
Magyar, aki beszkennelte a metrót
30 éve hunyt el a Casablanca sztárja