Manipulált kép A halál árnyékának völgye?

Ismerjék meg először Roger Fentont, aki a világ első profi hadifotósa volt, pedig csak a szerencsétlen véletlen vitte a krími háborúba: elődje, Richard Nicklin, elsüllyedt a félszigetre tartó hajójával, és a helyére kérték fel az akkor épület- és tájfotósként dolgozó Fentont, hogy a harcoló csapatokhoz csatlakozva képeket készítsen a krími háborúról. Fenton ekkor már elismert fotós volt Angliában, bár karrierje alig egy évtizedig tartott. Fotózta a királyi családot, dolgozott a Brit Nemzeti Múzeumnak, alapítója és első titkára volt az a kor fotósait összefogó Angol Fotográfiai Társaságnak.

Fentont egy magánkézben lévő kiadó, a Thomas Agnew and Sons szerződtette, de a képekért az angol kormány fizetett. Az első haditudósítók gyakorlatilag a hadsereg szolgálatában álltak, így csak azt fotózhatták, amire engedélyt kaptak. Fentonnak – és a vele együtt a Krímbe vitt fotósoknak, köztük John Robertsonnak és az osztrák-magyar származású Szathmáry Papp Károlynak – az volt a feladatuk, hogy a korábbinál elfogadhatóbb képet alkossanak az elfuserált krími háborúról az otthoni hírekben.

 

Anglia nem állt ugyan vesztésre, de a katonákat az ellenség mellett a rosszul szervezett ellátás is tizedelte. Az angol katonák megfelelő ruházat és ellátmány nélkül harcoltak a háború első éveiben. Ez nemcsak a harctéren jelentett komoly veszteséget, de hamar a háború ellen hangolta az otthoni közvéleményt is.

A brit vezetés azt várta az akkoriban még szenzációszámba menő fotográfiától, hogy élő képeken keresztül sikerül majd közelebb hozni a háborút az emberekhez, és a közvélemény jobban megérti majd, miért harcolnak angolok egy távoli és ismeretlen sivatagért. Tervük csak részben vált valóra, a legtöbb fotó ugyanis hónapos késésekkel érkezett haza. John Robertson fotói Szevasztopol ostromáról például csak két hónappal a csata után kerültek a lapokba. A történelemnek fennmaradt fotók viszont fontos kordokumentumok.

Fenton fotóinak jelentőségét is csak évtizedekkel később fedezte fel az utókor. A Krímben készült háborús fotói jellemzően tájképek, ostrom utáni életképek és beállított portrék voltak. Csak távoli utalások formájában mutatták be a harcokat, de részletesen dokumentálták a hadsereg mindennapjait. A gyerekcipőben járó fotótechnika miatt akciót egyébként sem tudott volna megörökíteni: a hosszú expozíciós idővel készült felvételekhez mozdulatlan téma kellett, ami ritka egy csatában. Fenton a terepen nedves kollódiumos eljárást használt, ami a 10-15 másodperces exponálási idejével már sokkal használhatóbb volt a dagerrotípiánál. A körülményes eljárás megnehezítette ugyan a munkáját a harctéren, de korlátlanul másolható negatívokat csak ezzel a módszerrel tudott akkoriban készíteni.

 

Fenton művészi szemléletmódjával saját korában is messze kitűnt társai közül. Érzékeny utalásokkal és apró részletekkel sikerült becsempésznie mozdulatlan világába a háború minden borzalmát. Jó szeme volt a tájképekhez, tudott játszani a fényekkel és az árnyékokkal. Igazi úttörő volt a hadifotózásban, képei pontosan dokumentálják az eseményeket, de művészi értékük is magas.

Fenton egy asszisztensével és egy fotókocsival dolgozott a háborúban, ők láthatók a fenti fotón, aminek külön története is van: Marcus Sparling, Fenton segédje ül a kocsi elején, a kép pedig akkor készült, amikor elindultak fotózni a halál árnyékának völgye néven ismert területre. Marcus úgy gondolta, ez lesz az utolsó napja a Földön, és szeretett volna egy fotót, amit hazaküldhetnek, ha ő maga nem tér haza.

Ezzel el is érkeztünk Fenton leghíresebb képéhez, A halál árnyékának völgyéhez, ami a történelem egyik legfontosabb és legellentmondásosabb háborús fotója egyben. Íme:

Mi a gond a képpel? Első ránézésre semmi. Egy üres völgyet láthatnak rajta, amin kanyargó út vezet keresztül. A lemenő nap fényei és a kopár sziklák minden magyarázat nélkül is vészjósló hangulatot teremtenek, együtt mesélnek a háború minden borzalmáról, anélkül hogy vért, halált vagy magát az akciót látnánk.

Több tucat ágyúgolyó is hever a földön (nagyjából 250), Fenton naplója szerint a terület akkor is tűz alatt volt, amikor a helyszínen járt – ő maga pedig az ellenséggel szemben állva fotózott. Családjának küldött leveleiből ismerhetjük a kép készítésének körülményeit, amiből kiderül az is, hogy nagyjából másfél órát tölthetett a halál árnyékának völgyében, ahova fotós karavánját hátrahagyva, gyalog sétált be, mert az út járhatatlan volt. Azt is a naplóból tudjuk, hogy a fotózás után még egy ágyúgolyót is eltett emlékbe a feleségének.

Csakhogy nem egy kép készült, hanem kettő.

Az egyiken ágyúgolyók vannak az úton, a másikon nincsenek. Miért? Ez a rejtély évtizedek óta izgalomban tartja a fotótörténészeket. Azért ennyire nagy dolog ez, mert ez a fotó a képes haditudósítás egyik első, így legfontosabb dokumentuma. Ha kiderülne, hogy a képen valami nem stimmel, a híres fotót nem tekinthetnénk hitelesnek, sőt, akár újra is lehetne gondolni mindent, amit a riporteri etikáról ma elfogadottnak tartunk. Retusálásról ugyan szó sincs, mindkét fotó igazi, de nem is kell az elkészült képet manipulálni ahhoz, hogy a fotó ne a valóságot mutassa be.

A két kép közül az egyik biztosan beállított, a kérdés csak az, hogy melyik volt hamarabb: a tyúk vagy a tojás?

A válasz nem egyszerű. A New York Times fotótörténésze háromrészes sorozatban elemezte a képeket még 2007-ben, és több elméletet is felállított:

Az első kép az ágyúgolyók nélküli, a második pedig az, amelyiken az úton vannak az ágyúgolyók?

Ez azt jelentené, hogy Fenton átrendezte a tájat, miután nem tetszett neki az első kép. Talán nem volt elég drámai a látvány, vagy nem volt tökéletes a kompozíció, ezért átgörgetett néhány ágyúgolyót az út menti árokból.

 

Az elmélet mellett szól, hogy Fentonnak végül is propagandaképeket kellett csinálnia. Művész volt, aki tökéletes látványra törekedett, a haditudósításnak pedig nem voltak kialakult szabályai – azok alapjait éppen ő fektette le a Krímben –, amik tiltották volna a valóság megváltoztatását. De az sem kizárható, hogy mire elkészült az első képpel, több tucat ágyúgolyó hullott az útra. Egy kép elkészítése hosszú perceket vett igénybe, Fenton pedig másfél órát volt a tűz alá vett völgyben.

Az első képen vannak az úton az ágyúgolyók, a második képhez pedig legörgette őket az útról?

Ebben az esetben is manipulált Fenton, de ennek praktikus okai lehettek: talán a golyók miatt nem tudtak volna továbbhaladni az úton a fotókocsival, ezért letakarították azokat az útról, Fenton pedig az előtte-utána látványt örökítette meg. A praktikus indok ellen szól, hogy nem is mehettek volna tovább az úton, hiszen az ellenség épp előttük volt, a képek pedig napnyugtakor készültek, fotózás után hazafelé vették az irányt, vissza a szállásukra.

Az is lehet, hogy az ágyúgolyókat nem Fenton, hanem az őt kísérő katonák vitték le az útról: az ellenség által kilőtt ágyúgolyókat a brit hadsereg újrahasznosította, a legtöbb golyót visszalőtték az oroszoknak. Lehet, hogy abban a másfél órában katonák tisztították meg az utat Fenton előtt, aki ezt örökítette meg két képben.

Szavazzon! Megismerhették Fenton múltját és motivációt, látják a két fotót, és itt van négy elmélet, amelyek közül bármelyik igaz lehet. Ön szerint mi a helyzet? Megrendezett az első kép? Vagy a második az? A cikk végén leírjuk, mire jutott a tudomány a két fotóval. Addig is megmutatunk még néhány fotót a híres Fenton-képek közül:

 

A megfejtés

Nincs biztos megoldás. Fenton naplói nem említik közelebbről, mi történt a völgyben, és a képpár sem ad biztos támpontokat. A New York Times szerzője a világot is felforgatta a megoldásért, még az eredeti helyszínt is felkereste eredeti ágyúgolyókkal, de nem került közelebb az igazsághoz. Végül a cikksorozat harmadik részében egy képelemző szakemberrel vizsgáltatták meg a két képet, és arra jutottak, hogy az első volt az a kép, amelyiken nincsenek ágyúgolyók az úton, a második pedig a híres fotó az ágyúgolyókkal.

Mindkét képen nagyjából azonos mennyiségű ágyúgolyó van. Mindkét kép hasonló fényviszonyok között készült (a pontos napszakot a kiégett égbolt miatt nem lehet megállapítani), viszont néhány apró szikla és kavics elmozdulása arról árulkodik, hogy a terepet átrendezték. Hogy a rendező Fenton volt-e, vagy valóban ágyúgolyók hullottak a lába elé, amik megmozgatták a talajt, sosem fog kiderülni.

Egy olyan világban, ahol hajlamosak vagyunk minden fotót kész tényként kezelni, pláne ha az a történelem egy darabját mutatja nekünk, a két Fenton-fotó rejtélye nem csak fotótörténeti érdekesség. Fenton volt az első haditudósító, aki módszereivel megalapozta a szakma hagyományát, azóta pedig sorsdöntő és drámai történelmi pillanatok ezreit őrizzük kizárólag képek formájában. Robert Capa milicistájától kezdve számos történelmi képet leng körül hasonló rejtély, ma pedig már ott tartunk, hogy a legrangosabb fotópályázatokra nevezett képek tizedét zárja ki a zsűri manipuláció miatt.

Fenton csak két képet készített a halál árnyékának völgyében, de már két fotó is elég volt ahhoz, hogy két eltérő valóságot mutasson meg. Ha ennyire nem bízhatunk a történelem első fotóiban, hogyan értelmezzük napjaink történelmi képeit?

A Fenton-fotó rejtélyéről szóló New York Times cikksorozatot itt olvashatják.