Neohippi törzs járta táncát Nógrádban

A fesztivált másodszorra rendezték meg a Nógrád megyei Csobánkapusztán, Bercel mellett. Tavalyhoz képest több újdonság is volt, például ez a Stonehenge-szerű kőhalom, valamint hogy itt is bevezették a Metapay rendszert, ami miatt többen szívták a fogukat, mert szinte csak alkoholt lehetett venni vele, ezen a fesztiválon pedig az fogy a legkevésbé.

A tavalyi minimális dekorhoz képest idén voltak óriásgombák, tóban felállított napinstalláció, és a nagyszínpad is sokkal színesebben vibrált. Nem meglepő, hogy a szervezők nagy hangsúlyt fektettek a látványra, hiszen egy ilyen fesztiválon még fontosabb, ami a résztvevők saját megjelenésén is látszik. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Az ötnapos fesztiválra a legolcsóbb jegy 65 euró volt, a kapuknál pedig 110-ért lehetett venni. Az utóbbi, 35 ezer forintos ár kifejezetten szolidnak számít az európai bulikhoz képest. Magyar pénztárcával drága a benti élet, 1200 forint egy olyan hot dog, ami az IKEA-ban 200 forint, a korsó Ászok 600, a Staropramen pedig 750. De egyrészt ez egy nemzetközi fesztivál nemzetközi közönséggel, másrészt a rendezvényre bármennyi ételt, italt be lehet vinni, ami nyilván csökkenti a megszerezhető bevételt.

Valamint itt egyáltalán nincsenek reklámok, így főszponzorok sem, akik odadobnak több tízmilliót csak azért, hogy legyen egy sátruk, és felkerüljön a logójuk a flyerre. Bármennyit fizetnének, itt nem kapnának teret, mert ez éppen egy olyan közeg, ami igyekszik távol tartani magát a hagyományos piaci működéstől. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Ez a fesztivál nincsen körbekerítve, a legközelebbi falu kilométerekre van, az a civilizáció és a normarendszer, amit a résztvevők együtt alakítanak ki. Míg egy átlagos fesztiválon vagy buliznak, vagy a sátortáborban isznak az emberek, itt elég sok más lehetőség van, nemcsak úgy mutatóba, hanem ki is használják őket:

Lehet kirándulni, jógázni, mindenféle spirituális témában vannak szervezett beszélgetések, olvasó- és játéksarok, külön gyerekeknek fenntartott rész. És persze van két fő-, valamint két mellékszínpad, és még néhány kisebb, saját gyártású buli. Az objektivitás jegyében meg kell jegyezni, hogy a jóga érdeklődés hiányában többször elmaradt. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A hangulatra leginkább a nyugalom jellemző, ami annak tükrében meglepően hangozhat, hogy a nagyszínpadon a fellépők ritkán mennek 130-140 bpm alá. Itt az emberek nem sietnek, nem hallani hangos szavakat, néha végigvonul egy spontán hujjogásvihar a fesztiválon – akár a mexikói hullám a stadionokban –, illetve a tánctéren is szoktak kurjantgatni, de nincs különösebben nagy alapzaj és tömeg sem. Elsősorban azért, mert hatalmas területen lehet mozogni, ezt pedig ki is használják a résztvevők: sokan pihenni, feltöltődni jönnek, ez pedig csak akkor lehetséges, ha nincs mindenhol tumultus.

Egy ilyen fesztiválon sosincs olyan érzése az embernek, hogy megfullad a tömegben, a legtöbben a nagyszínpadnál szoktak lenni, de az első sorban is ugyanolyan szellősen, karnyújtásnyira lehet táncolni, mint a tánctér bármely más pontján. A mostani Sunon egyszer sem tapasztaltam (korábbi fesztiválokon igen) hogy sokat kell sorba állni valamiért, de ezekben a helyzetekben sem hallani, hogy idegeskednének az emberek. A goafesztivál a béke szigete. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A fesztiválon 10-15 ezren lehettek, 80-90 százalékuk külföldi, a többi magyar. A határon túlról érkezők közül a legtöbben Nyugat-Európából jöttek, sok a holland és az izraeli. Bár a fesztiválon nincs semmilyen korhatár, tinikkel egyáltalán nem lehet találkozni, amire többféle magyarázat lehet: 1. a zenék túl monotonak 2. gimiben kevesen kezdenek goát hallgatni 3. a goás életmód és értékek belsővé tételéhez szükséges valamennyi érés és tapasztalat.

Az első Sunon viszonylag sok ember volt Balaton Sound-os karszalagban, idén viszont eggyel sem találkoztam. Kevesen vannak, akik kifejezetten a veretés és a gyors zene miatt jönnek, hogy bedobjanak valamilyen gyorsítót, aztán hadd szóljon. Persze, erre itt is megvan a lehetőség, mint bármelyik másik fesztiválon, az erre vágyók mégis inkább – talán a zene miatt – más rendezvényekre mennek. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A goa szubkultúra azért is tud zárt maradni, és nem felhígulni, mert a zene és a bulizás csak egy szelete a komplex életmódnak és eszmerendszernek. Az alapok a hatvanas évek hippimozgalmaiból táplálkoznak: béke, nyitottság, tolerancia, erőszakmentesség, szabadság, odafigyelés a másikra és persze a természet megóvása és szeretete. Ezek nemcsak üres frázisok, egy goafesztiválon mindenki megtapasztalhatja, hogy milyen ha hippik közé keveredik. Ha a Szigeten közösségi élménye van valakinek, akkor azt szorozza meg százzal, vonja ki belőle a zavaró, tolakodó elemeket, és megkapja, hogy mi van itt. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A legtöbb fesztivál látogatói olyan emberek, akik gimibe, egyetemre járnak, vagy dolgoznak, a szabadságuk alatt pedig kiruccannak ide-oda. A goások közül sokan hasonló dolgokat csinálnak, de más szcénáktól eltérően egyedül itt vannak olyanok, nem is kevesen, akik valamelyest a rendszeren kívül élik mindennapjaikat: nincs fix állásuk, alkalmi munkákból tartják el magukat, sokat utaznak, sok helyen élnek egy kicsit, mert alapvetően arra vágynak, hogy ne a hagyományos normák diktálják nekik, hogyan vezessék az életüket, hanem úgy akarják csinálni, ahogy éppen jól esik.

Ez külsőségekben is megmutatkozik, és nemcsak az öltözködésben, amelyet simán át lehet cserélni egy irodakompatibilis outfitre. Ott vannak azok az emberek, akik évtizedek óta növesztik rasztáikat, testüket sűrűn borítják ékszerek, tetoválások, és egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ezzel az aurával a fesztivál másnapján bemenjenek mondjuk a Morgan Stanley-be dolgozni. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Értékek mentén nagyjából megfeleltethetőek egymásnak azok az emberek, akik a hetvenes években Jefferson Airplane-t és és The mamas and the papast hallgattak, ma pedig goát. A hippimozgalmak kifulladásával a hetvenes években sokan telepedtek le az indiai Goán, hogy ne csak évente pár kivételes alkalommal bulizhassanak, illetve megvalósíthassák az áhított életmód-forradalmat. A 90-es évekre viszont szinte csak egy maréknyi amerikai maradt a szigeten, ekkor azonban a zenében is megjelent az acid, ami mindent megváltoztatott. Összekeverve a detroiti technóval, az industrial hangzással, a new beattel és a hetvenes évek pszichedelikus hangzásával, végül kialakult a goa trance, amelyben elévülhetetlen érdeme van egy öreg San Franciscó-i arcnak, Goa Gilnek, aki még manapság is letol néha egy 24 órás szettet.

A goa sokat változott az elmúlt két évtizedben. Leginkább az agycsavaró, pszichedelikus, acidos hangzások szorultak háttérbe, és a skandinávokhoz köthető úgynevezett progresszív, domináns ütemek vették át a főszerepet. Az olyan minimálnak is tekinthető előadók ma a legnépszerűbbek, mint Liquid Soul, Ace Ventura, Atmos, Ritmo vagy éppen Perfect Stranger. A stílusnak több markáns iránya van még, például a sötétebb hangzású és gyorsabb dark trance, illetve a chillesebb ambinet goa a néha az űrutazásokat idéző elszállásaival, néha pedig a Bob Marley-t megszégyenítő dubtémáival. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A goa egyik sajátossága, hogy nincs benne ének, bár néha feltűnnek sámán- és szirénhangok, leginkább szövegek vannak, de azokból sincs túl sok. Jellemzően valamilyen pszichedelikus író, gondolkodó elmélkedéseiből idéznek néhány sort a számok elején. Sokat lehet hallani Terrence McKennát, Timothy Learyt vagy éppen Ken Kesey-t, akitől a következő idézet származik:

"Úgy gondolom, hogy az Acid feltalálásával a gondolkodás új útját fedeztük fel, a segítségével új módon rakhatjuk össze a gondolatainkat. Miért tartják az emberek ezt olyan ördöginek? Mi ijeszti meg az embereket ilyen mélyen? Mert félnek, hogy több van a valóságban, mint amivel eddig találkoztak. Mert vannak olyan ajtók, amelyeken félnek belépni, és azt sem akarják, hogy mi lépjünk be rajtuk, mert ott tanulhatunk valami olyat, amit ők nem tudnak. És ez egy kicsit kontrollálhatatlanná tesz minket." (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Csobánkapusztán öt napig megállás nélkül szól a zene, a nagyszínpadon kora este 1-2 órára kapcsolják le, a chillben pedig lényegében folyamatosan szól valami. Egy ilyen fesztiválon kicsit fel is borul az ember időbeosztása, bármit bármikor lehet csinálni, reggel 8-10 körül ugyanakkora bulik vannak, mint este. Délelőtt a napfényes, vidám, örömgoa szól, esténként pedig a kicsit keményebb, sötétebb ritmusok jönnek.

Nem véletlenül van lakott területtől távol a fesztivál, nincs az az Óbuda, amely tolerálni tudná, hogy egy hétig nem áll le a zene. Így viszont, lényegében a négy fal között nyugodtan lehet szórakozni, még a környezetet sem alakítják át nagyon, ugyanis fontos szempont, hogy a rendezvény infrastruktúrája minél inkább összhangban legyen a természettel. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

A fesztiválhoz felé vezető úton kis falvak találhatóak, mint Galgaguta, Nógrádsáp vagy éppen Bercel. A helyiek örülnek, hogy éppen ide jönnek a fiatalok, mert egyedül ebből van valamilyen plusz bevételi forrásuk, picit pörög tőle a gazdaság azokon a helyeken is, ahol az út nagy része kátyúkból áll.

A szabályok viszont rájuk is vonatkoznak, minden évben van néhány környékbeli fiatal, aki szeretne bejutni, de a jegyre nincs pénzük. A nógrádi világ és a goafesztivál kontrasztja leginkább akkor látszott, amikor az első fesztiválon a hazafelé vezető úton cigány családok tucatjai álltak ki az út szélére slaggal, és 200 forintért akarták lemosni a gazdag nyugat-európaiak porlepte autóit. Idén a tavalyi bevezető úton lehetett távozni, így nem lehetett üzletet csinálni a slagozásból, bár vasárnap reggel láttuk, hogy most is készültek rá néhányan. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Más fesztiválokon nem nagyon lehet tűzzel találkozni, pedig sokat hozzátesz a közösségi-törzsi élményhez. Ez egy visszafogott darab, pár éve Ozorán gépekkel hozták a méteres farönköket, a lángok pedig akár két-három méterre is felcsaptak. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)

2010-től tartani lehetett attól, hogy a szabadtéri goapartik szép lassan kiszorulnak az országból. Több buli maradt el azért, mert nem kaptak engedélyt, a csúcspont pedig a tavalyi ozorai incidens volt, amikor rendőrök lepték el a fesztivált. Tavaly a Sun bejáratánál is komoly rendőri jelenlét volt, közel 100 embert vittek el a legközelebbi kapitányságra. Idén sokkal visszafogottabbak voltak: a környező falvakban állt néhány rendőrautó, és a bejáratnál sem kapták úgy szét az érkezők cuccait, mint korábban.

Idén egyszer láttam, hogy bejött a fesztivál területére két rendőrautó, nagyjából 8 km/h-val elcsorogtak a nagyszínpad mellett, de senki sem foglalkozott velük, talán még kicsit hangosabbra is vették a zenét, hogy jobban hallják az autókban ülve. (Fotó: Ajpek Orsi / Index)