Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Andrew Lubimov Szevasztopolban született 1985-ben, és bár a munkája később Moszkvába sodorta, évek óta készült rá, hogy készítsen egy riportot szülővárosa fociultráiról. A meghatározó szurkolóvezérekkel való egyeztetést követően a 2012/2013-as szezonban merült el az ukrajnai ultrák alvilágában, ahol ő is végigzötykölődte az idegenbe tett unalmas vonatozásokat, farkasszemet nézett a Berkut rohamrendőreivel, és testközelből kapta le az illegális városszéli ütközetekben egymásnak csattanó fanatikusokat. A történetnek egészen egyedi csavart adnak a 2013 óta lezajlott forradalmi változások: a Berkutot a Majdan téri tüntetések után feloszlatták, a szevasztopoli ukrán ultrák pedig ma már oroszok; és hogy ez még mindig ne legyen ilyen egyszerű: csapatuk a Krím bekebelezésével inkább vesztett, mint nyert, hiszen hiába jutottak fel 2013-ban az ukrán első osztályba, újorosz csapatként megint mindent elölről kell kezdeniük.
Először is tisztázzunk egy közkeletű tévedést: az ultrák nem csak szélsőjobboldaliak lehetnek. Ugyanis ahogy a klasszikus szkinhedek, úgy az ukrán fociszurkolók is szétválnak „nemzeti” és „antifa” táborokra. Számszerűleg inkább előbbiek vannak többségben; hozzájuk tartozik ez az ukrán legény is. A tricepszére varratott térképre mondjuk ráférne egy frissítés. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Persze az ultrák attól ultrák, hogy elsősorban nem a Hazáért, hanem a Csapatért adják vérüket. Erre ezután is megvan a lehetőségük, hogy rohamrendőrség egész Európában kiszorította a stadionokból és környékükről az ultrákat – csak éppen kevésbé spontán módon. A szurkolói csoportok előre megbeszélt helyszínen, egyenlő létszámmal, rögzített szabályokkal esnek egymásnak. Az Európa-szerte – így Magyarországon is – egységes szokásjog szerint semmilyen eszközt nem lehet bevetni, a földre került, védekezni képtelen vagy a küzdelmet feladó embert pedig nem szabad tovább ütni (rúgni). A szurkolói bunyók így utcai adok-kapokból lényegében csoportos MMA-meccsekké szelídültek. Sokan még fogvédőt, illetve MMA-kiskesztyűt is felvesznek.
Persze azért a bunyó ettől még nem válik kisasszonysporttá, de az ukrán második ligában játszó Enerhij Nova Kahovka szurkolójának a betört orrnál sokkal jobban fáj a vereség. Az ultrák derékhadát 17-18 éves fiúk alkotják, akik a focistákéhoz hasonló karriert álmodnak maguknak – csak épp a szurkolótáborok élcsapatának számító harci osztagokban. Itt a felsőbb szinteken egyébként már inkább csak a mezei szurkolóktól beszedett „támogatások” elosztásával, valamilyen üzletbe való visszaforgatásával vagy egyszerűen a pénz lenyúlásával kell foglalatoskodni. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Aki bármilyen küzdősportot kipróbált már életében (mármint olyat, amiben tényleg van küzdelem), az tudja, hogy öt perc bunyó erőkifejtésben simán felér egy félmaratonnal. Ezek az ultrák az azóta már Oroszországhoz csatolt szimferopoli villamoson szusszannak egyet egy kiadósabb verés után.
Talán ez most itt furcsán fog hangzani, de nem árt valamikor elmondani: az ultraléthez a szurkolás is hozzátartozik. Itt például a kulturált szurkolás iskolapéldájaként a nyári Szevasztopolban karlendítésekkel és siegheilezve ünneplik a Csapat győzelmét. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Az ukrán ultrák nemcsak meccsekre szeretnek kirándulni, hanem olyan jeles alkalmakra is, mint az 1942-ben alakult Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) tiszteletére tartott nacionalista felvonulás. Az UPA a második világháborúban – sőt, még utána is – gyakorlatilag egyszerre harcolt a szovjetekkel, a németekkel, a lengyelekkel és a csehszlovákokkal. Az ukrán gerillák háborús bűnössége vagy épp büntetlensége nem könnyen eldönthető kérdés, de az ultrák fejében a nemzeti függetlenségért való küzdelem gyakran összemosódik az antiszemitizmussal vagy – nem minden jogalap nélkül – az oroszellenességgel. Ennek ellenére az ukrán szurkolói csoportok a Majdan téri tüntetéseken aktív szerepet vállaló Jobb Szektor megalakításáig igen tartózkodóan álltak a politikához. (Fotó:
Andrew Lubimov)
A csatamezőkre szép alakzatokban felvonuló hadseregekhez hasonlóan az ultráknál is kulcsszerepük van a zenészeknek. Zene alatt mondjuk itt nem klarinétozást kell érteni, hanem a szurkolói ritmust diktáló dobolást, valamint a csapatindulók előkántálását. És persze az sem árt, ha a ritmusszekció mindenkinél több, a rivális ultrákat lealázó rigmust ismer. A bunyósoknál még komolyabban veszik a minőséget: szabályos előválogatásokat tartanak a jelentkezők között. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Ennél feszültebb pillanat nincs egy ultra életében: az FC Szevasztopol szurkolói a 2012/2013-as szezon végén azt a pillanatot várják, amikor hivatalosan is bejelentik: csapatuk felkerült az első osztályba. Paradox módon egy évre rá a Szevasztopol a Krím annexiója miatt újból a második ligában találta magát – azzal a különbséggel, hogy most már orosz csapatok társaságában. (Fotó:
Andrew Lubimov)
A meccskoreográfia elengedhetetlen kiegészítői a pirotechnikai eszközök is: füstbomba, petárda; a rendőrök elleni komolyabb összecsapásban pedig egy-egy Molotov-koktél vagy házilag barkácsolt kézigránát.
A restiben bizony mindig ki kell állni a sort, még az Armjanszki Titánoknak is. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Ez a Lavas becenevű ultra egy fa árnyékában próbál észhez térni, miután durván kiütötték a csapatbunyóban. Mivel súlyos sérülések esetén a rendőrség egész csoportokat hajlamos elővenni és bíróság elé állítani, ezért Lubimov olyat is látott, hogy egy betört fejű srác gyors és diszkrét ellátásának költségeit a rivális ultrák dobták össze. (Fotó:
Andrew Lubimov)
De ezen a képen Lavas haverjai sem egy túl jól sikerült osztálykirándulásról utaznak haza; a mikolajivi ultrák nem csak konkrét értelemben tűnnek levertnek. Hogy volt-e olyan, amikor a srácok a fotóson akarták levezetni a vereség miatti frusztrációt? Lubimov azt mondja, hogy soha, egy percre sem érezte magát veszélyben. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Akcióban a szevasztopoli kemény mag. Itt is látni, hogy az első vonalban milyen poétikusan ifjú korú emberek akarnak bizonyítani. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Az ukrajnai ultrák legkeményebb ellenfelei soha nem a rivális klubok, hanem a 2014-ben feloszlatott Berkut rohamrendőrei voltak. Ezek az ultrák is gyűlölettel méregetik a vörössapkásokat, akik nem engedik ki őket a zaporizzsjai vasútállomásól, nehogy összecsattanjanak a helyi erőkkel. (Fotó:
Andrew Lubimov)
A szurkolói busz ajtaját elálló rohamrendőr válla fölött látszik, hogy Zaporizzsja felkészült a látogatásra, és ha a Berkut nem von sorfalat a hazai pályán játszó ultrák elé, akkor könnyen lehet, hogy a vendégeket buszostul döngölték volna a pályaudvar aszfaltjába. (Fotó:
Andrew Lubimov)
„Apu leszidja a Mondik Noémi-videókra gusztustalanságokat kommentelgető kiskamaszt.” (Fotó:
Andrew Lubimov)
Ha a rendőrök megakadályozzák a harmadik félidő lejátszását, a szurkolók egy kis szájkaratéval még kárpótolhatják magukat. A szövegelés egyébként nem csak a bunyó helyett, hanem bunyó után is pörög, a Vkontaktéra és a többi közösségi oldalra sok tömegbunyót vagy akciózást töltenek fel, és a bunyókat technikáról technikára megvitatják. Az oldalakra és csoportokba beépülő titkosszolgák legnagyobb örömére. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Megérte eddig legörgetni, hiszen ez Lubimov legizgalmasabb képe: szétpocsékolt, szétszóródott és kissé szét is esett ultrák próbálják kicselezni a biztonságiakat a Dnyeper-parti Herszon városában. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Maxim egy szép monoklival a 2013-as Krivij Rih-i csata után. Egy átlagos monokli a világ legszínesebb, de legártatlanabb sérülése, de Maxim púpméretéből ítélve már egy komolyabb arccsonttörés is befigyel. (Fotó:
Andrew Lubimov)
Na, annyi verés után Andrew Lubimovnak csak sikerült egy győztes pillanatot is megörökítenie! A brigád egy nyertes bunyó után már odahaza, a szevasztopoli pályaudvaron pózol a fotósnak.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon