A világ, amiben az állatok uralkodnak a gondolataink fölött

A nagymamám hálószobájának a falán van egy festmény. Ott van, amióta az eszemet tudom. Semmi különös amúgy, csak egy ökrös szekér egy poros falusi utcán. Az benne a furcsa, hogy a három évtized alatt teljesen megváltozott. Biztosan vissza tudnám idézni, miről szólt ez a kép, amikor még kisiskolás voltam, mit jelentett nekem tiniként, huszonéves koromban, és mit, amikor már a gyerekeimmel látogattam meg. Nagy Gabó képei is ilyen képek, a vidék és az állatvilága annyi különbséggel, hogy utóbbiaknál nem használhatom korlátlanul a fantáziámat, mert Nagy Gabó vidékének állatai megkötik a gondolatot, és nem engedik, hogy elképzeljem más környezetben őket. A részletek részletek maradnak, hiába repül magabiztosan az ég felé a bárány (bárányfelhő!), engem szinte szuggerál a vezér ürü, amint azt kérdezi, MIT NÉZEL? De az a birka sem enged a tekintetével, amelynek a nyakából kés áll ki, és a dolog úgy működik, hogy a szekercével incselkedő medve, sem az átlőtt fejű róka nem akar másnak látszani, csak egy gondolkodó lénynek, akinek a realizmusa lesöpör minden kétkedést. És mint tudjuk, az igazság elől nincs menekvés.

A művész weboldala itt  érhető el, mikroblogja pedig itt.