18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Telek Balázs (1974–2015)

2015.10.09. 13:44
Áprilisban még camera obscura workshopot tartott, májusban még kiállított szülővárosában, Balassagyarmaton. Augusztusban elkapott egy fertőző betegséget, amiből nem tudott felgyógyulni, és szeptember 23-án, 41 évesen meghalt. Telek Balázs búcsúztatását október 9-én tartják Balassagyarmaton, a Szalézi templomban.

 Újító szándékú fotósnak tartották, mert a kísérletezés volt a mindene. 1974-ben született Balassagyarmaton, kilencévesen kezdett fotózni, egy gyerekszanatóriumi látogatás során készítette az első sorozatát. Az Eszterházy Károly Főiskolán tanult Egerben, Lugosi Lugo László fotóművész ismertette meg a camera obscurával, ami örök szerelem lett az életében, a legtöbb képei, ahogyan a mi válogatásunkból is látszik, ezzel különleges technikával készült. „Az első megerősítést Lugótól kaptam ‘98 elején, mikor az első panoráma képeimet megmutattam neki, s azt mondta: „Ez már nem a camera obscuráról szól" – mondta erről a Fotóművészet magazinnak.  

 Ez nem jelenti azt, hogy elzárkózott volna a digitális technikától, az itt is látható, rokonokat ábrázoló Lightbox sorozatának képeihez például digitális fényképezőgépet használt. Egyébként is rengeteg fényképezőgépe volt, folyamatosan kísérletezett velük, a Forte külön gyártotta neki a negatívokat a kívánt méretben. „Panoráma kamerából is van legalább négy. Vannak kúpkameráim is, és próbálkoztam a gömb leképezésével is, ehhez is készítettem kamerákat. A legújabb a kúp-panoráma kamerarendszerem, ezzel a kamerával egy anamorf panorámaképet kapunk” – számolta össze ugyanebben az interjúban a kameráit. A lyukkamerás képek mellett festészettel, grafikával és zenéléssel is foglalkozott.  

Feleségével, Halász Gabival alapították a Horánszky utcai Artbázist, ami egyszerre volt könyvtár, laboratórium, kiállítótér és találkozási pont fiatal fotósoknak. Az Artbázis az augusztus 17-i viharban beázott, megmentésére október 30-án és 31-én tartanak jótékonysági árverést.  

 

Köszönjük Surányi Mihálynak a cikkhez nyújtott segítséget.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport