14 ezer fotón az emberiség csúcsteljesítménye

Amikor Kennedy elnök 1961 májusában, pár nappal az USA első űrhajósának visszaérkezése után bejelentette, hogy az ország hamarosan embert küld a Holdra, talán senki nem hitte, hogy alig egy évtized múlva ez nemcsak hogy simán teljesül majd, de az emberek annyira bele is unnak, hogy pár tervezett küldetést már pont az érdektelenség miatt kell majd elhalasztani. Pedig a Hold meghódítása az emberiség egyik legkomolyabb tudományos csúcsteljesítménye, hatásait a mai napig érezzük a mindennapokban is.

Hogy a NASA vajon miért pont idén szeptemberben döntött úgy, hogy felteszi azt a 14 ezer darabos, nagy felbontású képből álló gyűjteményt a netre, amelyben az összes Apollo-fotó szerepel, érdekes kérdés. A tudománytörténeti jelentőségű képsoroknak ma már sokkal inkább szentimentális jelentőségük van, mintsem űrkutatási fontosságuk. De ez az előbbi is kiváló nyomásgyakorlás lehet a Mars-missziót és úgy általában az űr meghódítását egyre kevésbé fontosnak tartó és folyamatos költségcsökkentésekkel nyirbáló kormányzattal szemben. Az űr ott van, csak fel kell fedezni, és ha ez ötven évvel ezelőtt már egyszer összejött, akkor ne mondja senki, hogy van bármi, amit lehetetlen elérni némi akarattal és persze rengeteg pénzzel.