Fél éve a görög partokat járja az év fotóriportere

2015.12.28. 20:57
Tavaly az év ügynökségi fotósának választott Bulent Killic azzal tűnt ki a rendkívüli híreken dolgozó fotósok sorából, hogy mindig ott volt a világban, ahol történt valami. Megjárta Ukrajnát a forradalom napjaiban, majd az oroszpárti ostrom alá vett keleti régiót, ott volt Szíriában, amikor bombázni kezdték az Iszlám Állam északi városait és Törökországban is az év rendkívüli híreinél.

A cím idei győztese, a 31 éves Angelos Tzortinisviszont úgy lett az év legjobb fotóriportere a Time szerint, hogy idén alig hagyta el a görög szigeteket, ahol az év elején még megbízás nélkül kezdett fotózni. A menekülthelyzet legsúlyosabb napjai óta végig a partokon dolgozott, és napról napra dokumentálta csónakokon Görögországba átkelő menekültek érkezését.

Tízezrek léptek előtte Európa partjára. A képein keresztül azt láthatta a világ, hogy a rövid, de küzdelmes hajóút vége mennyi drámával és érzelemmel van tele: az utat épphogy kihúzó rozoga csónakokon sodrodó menekültek arcán egyszerre látni, ahogy a partot érés izgalma keveredik a félelemmel és kétségbeeséssel, majd az eufórikus örömmel. Mi viszont azt is tudjuk: ez az állomás még csak az előttük álló út kezdete.

A munkájáról ezt mondta az őt kiemelő Time-nak: "A menekültek nem azért hagyták el az otthonaikat, hogy két perce vágóképek legyenek a hírekben. Nem az a célom, hogy én is csak egy szemtanúja legyek az eseményeknek. Próbálok olyan képeket csinálni, amik kérdéseket tesznek fel ezeknek az embereknek a jövőjéről."

Tzorinis nem csak képes volt arra, hogy minden nap egy kicsit máshogy mutassa be ezt az újra és újra ismétlődő jelenetet, de végigkövette azt is, hogyan várakoznak és hogyan indulnak tovább a menekültek Európa belseje felé. Napi munkáját csak akkor szakította meg, amikor Athénban erőszakos utcai tüntetések törtek ki a gazdasági válság és a választások alatt. Ezekről az eseményekről is az első sorból tudósított.

A legjobb idei képeiből válogattuk ezt a nagyképet.