Kamazzal az Ingyigirkán: a jégbe fagyott folyó szuperhősei
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
A Franciaországnál ötször nagyobb területű Jakutföldön a távolságokat csak napokban mérik. A 28 éves, kétgyerekes kamionsofőr, Ruszlan Dorocsenkov nyolc éve fuvarozik Kamaz teherautójával a befagyott folyókon, hogy ellássa élelemmel az északi sarkkörön túli településeket. Egy-egy fuvarért 600 dollár üti a markát, ami oroszországi viszonylatban busás fizetségnek számít. De minden utazás egy külön kaland, és a rideg szibériai táj megannyi veszélyt tartogat a sofőröknek. Hogy Amos Chapple, a szabadúszó új-zélandi fotós – akinek a képei nem először szerepelnek az Indexen – a saját bőrén is megtapasztalhassa és bemutathassa ezeket a kihívásokat, csatlakozott Ruszlanhoz egy tizenkét napos utazásra.
Minden utazás Jakutszk egyik külvárosi műhelyében kezdődik. Itt végzik el az utolsó apróbb javításokat, illetve pakolják a szállítmányt a teherautóra. Mint a legtöbbször, Ruszlan most is élelmiszert szállít: a 12 tonnás rakomány tésztát, olajat, üdítőitalt és pár kiló csokoládést croissant-t tartalmaz. Az év ezen szakasza bizony csak kevés jutalomfalattal szolgál a műhely kutyáinak. (Fotó:
Amos Chapple)
A hosszú, kanyargós út első szakasza a Kolima autópályán vezet, amelyet elítéltek és politikai foglyok építettek a sztálini terror éveiben. Az építkezés és a kegyetlen körülmények sok százezer emberéletet követeltek – innen ered a baljós „csontok útja” név. Aztán félúton a Kamaz ráhajt a jégre, hogy 730 km-t megtéve a befagyott Ingyigirka folyón, elérje úti célját a messzi északon. (Fotó:
Amos Chapple)
Kamionosnak lenni egyfajta életforma. Bár a fizetség jó, a sofőrök számos kényelmetlenséget és viszontagságot kénytelenek elviselni. A kabin szűk, tisztálkodásra nincs lehetőség, és nem ritka, hogy naponta akár 16 órát is vezetni kell. (Fotó:
Amos Chapple)
Ráadásul a csúszós utak számos veszélyt tartogatnak, gyakoriak a halálos balesetek is. A riport készítése előtti hónapokban például egy teherautó lecsúszott az országútról, és a sofőr, illetve a rakománya 70 métert zuhant a mélybe. Ruszlan egyik barátja, a szintén szállítmányozással foglalkozó Andrej ennél jóval szerencsésebben járt, amikor kisodródott az egyik kanyarban. Bár a képen látható kisbusz csúnyán összetört, vezetője megúszta kisebb karcolásokkal. (Fotó:
Amos Chapple)
Éjfél, alvásidő – a motort és a fűtést azonban ilyenkor sem kapcsolja ki Ruszlan. Az utazás ezen szakaszán már négyen zsúfolódnak a szűk utastérben: a sofőr, Garik nevű segítője, a kisbuszos Andrej és az új-zélandi fotós. Persze elkelnek a segítő kezek, mert – járó motor ide vagy oda – a hideg éjszakák nem kímélik a Kamazt, így a reggelek szükséges, elmaradhatatlan velejárója a megfagyott alkatrészek kiolvasztása. (Fotó:
Amos Chapple)
„Neki szerencséje volt. Ha orral előre merül el, cseszheti” – mutatja Ruszlan, miféle veszélyekkel jár a befagyott folyón vezetni. Három kollégája ennél sokkal rosszabbul járt. Konvojban haladtak, amikor a középső sofőr észrevette, hogy az első kamion alatt beszakadt a jég. Mivel későn észlelte a veszélyt, kollégájához hasonlóan ő is a jég alatt lelte volna halálát, ha nincs nála egy kalapács, amivel sikerült betörnie a kabin ablakát, és kievickélt a jeges vízből. Vizes ruhában, -45 Celsius-fokban gyalogolva figyelmeztette harmadik társát a veszélyre. Bár a harmadik kamion is a lékbe csúszott, sofőrje még időben kiugrott a mozgó járműből. Hogy életben maradjanak, végül kénytelenek voltak gyalog nekivágni Belaja Gorának. (Fotó:
Amos Chapple)
Az út során Amos Chapple is saját bőrén tapasztalta meg, mennyit kockáztatnak a sofőrök. „Tisztán hallottuk, ahogy rian a jég. Az ajtó mellett ültem, és attól rettegtem, hogy ha beszakad a jég, én kerülök alulra, fejem felett három szabadulni akaró emberrel. Láttam, ahogy a jég darabokra törik, gyorsan kinyitottam az ajtót, és készen álltam, hogy azonnal ugorjak, ha kell. A kamion hirtelen az én oldalam felé billent, Ruszlan felgyorsított, igyekezett ellenkormányozni, de a jármű irányíthatatlanná vált. Gyorsan kinyitottam az ajtót, és ugrottam, reménykedve abban, hogy nem borul rám a teherautó.” (Fotó:
Amos Chapple)
Az Ingyigirka egyes szakaszai túl gyorsak ahhoz, hogy csónakkal közlekedni lehessen rajtuk. Mikor azonban a folyó megfagy, afféle varázsszőnyeggé válik, amelyen a kamionosok a másképpen egyébként megközelíthetetlen helyekre is eljutnak. (Fotó:
Amos Chapple)
Belaja Gorába megérkezve jólesik egy forró fürdő. Ruszlan, mint mondja, ilyenkor úgy érzi magát, mint egy újszülött kisbaba. A kétezer fős településen – Belaja Gora magyarul annyit tesz: fehér hegy – az első számú megélheti forrás a halászat. Bár az itteni üzletek jól ellátottak, nagy a drágaság. Például 100 gramm kesudióért akár ötezer forintnyi rubelt is elkérhet egy-egy boltos. (Fotó:
Amos Chapple)
Noha elvárás, hogy a sofőrök hideg fejjel gondolkodjanak, és higgadtan reagáljanak a vészhelyzetekre, sokan közülük meglepően babonásak és vallásosak. Például tilos a kerekek elé vizelni – ennek megszegése hasonló vétség, mint a tengerészeknél egy albatrosz legyilkolása. (Fotó:
Amos Chapple)
Visszafelé, a Kolijama autópálya aszfaltcsíkját elérve a hangulat csaknem annyira ragyogó, mint a szétáradó tavaszi napfény. Ruszlan jeges utazásai azonban nem értek véget erre a szezonra, az olvadás előtt még megpróbálkozik egy utolsó fuvarral. A sokat próbált kamionosok körében is ritka, hogy valaki ennyi útra vállalkozik egy szezonban – Ruszlan szerint csak az képes rá, akinek a vérében van ez a munka. (Fotó:
Amos Chapple)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon