A strandon minden tetkó egyedi, de mindegyik ugyanolyan

Az interneten rendszeresen előkerülő humorforrás a rossz tetoválások gyűjtése. Szétfolyt arcok, zombikra hasonlító kisgyerekek, elírt szlogenek, teljes ízléstelenség. De meg lehet-e csak kívülről ítélni egy tetoválás sikerét vagy kudarcát? Lehet-e rossznak csúfolni egy tetoválást, ha az a viselőjének örömet okoz? Ilyesmi kérdések merülnek fel bennem, amikor megláttam Hermann Ildi képeit.

Hermann 2015-ben kezdte el, a balatoni strandokon fotózni az emberek tetoválásait.  Azt vette észre, hogy nemrég volt egy sokkal nagyobb tetkós bumm az emberek között, és most már nem csak a tíz évről ismerős nonfiguratív tetoválások jelennek meg a testeken, hanem ezek az emberek üzenni szeretnének valamit. Hogy mit, az viszont néha nem olyan egyértelmű. 2015-ben még csak pár tetkót fotózott – először a horrortetoválásos apukát a napszemüveges kisgyerekkel –, majd idén már sokkal célzottabban járt ki a strandra.

Volt olyan ember, aki rögtön elkezdte magyarázni a tetoválások jelentését, de voltak olyanok, akik csak megmutatták magukat, és elmentek egy szó nélkül. Néha visszakérdeztek, hogy mihez lesz a kép. Hermann nem csak a tetoválást, és annak az abszurd látványát akarta megörökíteni, hanem kis pici sztorikat arról az emberről, aki viseli. Ráadásul arc nélkül.

Hermann szerint nagyon érdekes, hogy a tetoválásokkal mindenki szeretne egyedi lenni, de igazából nagyon könnyű észrevenni a trendeket: a halálfejek, kígyók, sárkányok, még a legkedvesebb embereken is. Egy új vonulat a fotórealizmus, volt olyan nő a strandon, akinek a karján nagyszülei fotóportréja volt felvarrva.

Hermann Ildinek egyébként nincsen tetkója. De a projektet folytatni fogja.

Hermann Ildi más korábban is szerepelt a Nagyképben, az előményeket itt és itt nézheti meg.