Igazi fertő volt New York nyomornegyede

2016.11.21. 00:30
A Bowery sokáig iszákosok, koldusok, szerencsétlenek, és kitaszítottak környéke volt. Aztán elkezdtek bulizni járni oda az emberek. A Sammy's Bowery Folliesban keveredett minden réteg, és jól felismerte ezt például Arthur Fellig, a később Weegee néven világhírűvé vált bűnügyi- és lesifotós, aki még a saját könyvének bemutatóját is itt tartotta. Egy aranybánya volt a hely a társadalmi problémákra érzékeny fotósoknak, a negyvenes években sokat járta a környéket például W. Eugene Smith és Alfred Eisenstaedt is. Az ő képeikből válogattunk.

Egykor még farmok vették körül a Bowery sétányát, a nevét is a holland bouwerij (nagyjából tanya) kifejezésből kapta. Aztán ahogy minden a világ egyik legsúlyosabb nagyvárosában, Manhattan egyik negyedéből is szinte teljesen kiveszett a természet, és átvette a helyét az igazi urbánus mocsok.

Szó szerint kell érteni: az olcsón, magasra húzott házakban összezsúfolva éltek a lakók, az akkor még működő, a negyedet átszeló magasvasút pedig ontotta a füstöt az utcákra. Az olcsó építkezések miatt rengetegen tódultak ide, és megszületett a flophouse (azaz nagyjából szükségház) fogalma. Olcsó szállodák, amiknek hatalmas tereiben olcsón lehetett ágyat bérelni. Mást nem nagyon, mert falak nemigen voltak, maximum függönyök, vagy paravánok, rosszabb esetbe csirkedrótos elválasztások. Ide jártak azok a nincstelenek, akiknek annyi pénzük még volt, hogy ne az utcán aludjanak, itt húzták meg magukat az alkoholisták, vagy azok, akiket kirúgott az asszony otthonról.

És ezek az emberek inni akartak. 

Ne maradjon le semmiről!

Kövesse az Indexfotót a Facebookon is!