Mostanában divat őket okolni mindenért. A melegítős, szakadt dzsekis, bamba kreténeket melírozott hajjal és fülbevalóval, akik odaszaratják a pitbulljukat a bezárt videotéka mellé, aztán elmennek lökdösődni meg másokat hibáztatni a kocsma elé. Amíg meg nem jön a rommá sminkelt, kiélt, hízásnak induló, tetőtől talpig olcsó hamisítványokban közlekedő műkörmös csajuk, hogy visítozva leszúrja őket valami elhanyagolható probléma miatt. Ja, és hogy hol a gyerek már megint.
Könnyű őket kifigurázni, országonként külön gúnynevük is van: a white trash (fehér szemét), a beauf, a chav vagy épp a proli leginkább rájuk vonatkozik. Külön műsorok készülnek arra, hogy a legszerencsétlenebbjeik ciki életvitelén szórakozzon mindenki, aki olvasott már életében újságot. Egy ideje pedig a leszakadt, generációk óta alacsonyan képzett városi fehérek a bűnbakok már a rasszizmusért, a populizmusért, a bezárkózásért, a jósműsorokért, a közel sem innovatív kisvállalkozásokért, az összeesküvés-elméletekért, a béna popszámokért. Ők a Trump-szavazók, Le Pen hívei, a brexit lelkes támogatói, az agyatlan, etnikai alapú hazafiak, szóval szinte minden baj okozói.
Pedig ez inkább sima hülyeség – bármennyire is kényelmes magyarázat lenne az elitnek –, az említett problémák ugyanis jóval összetettebbek. Ráadásul a felsorolt gondok jó részénél semmi értelme sincs külön kezelni a „fehér prolikat”. Nem mintha egyébként bármikor különösebben sok értelme lenne nagy, hasonlóan gondolkozó társadalmi osztályokban gondolkozni. Alapjáraton ugyanazok a meghatározó problémáik, mint leegyszerűsítve általában a szegényebb embereknek: nincs elég pénzük, kiábrándítóak a gyerekeik felzárkózási lehetőségei, ingerszegény az elérhető környezet, azt se tudják, hogy mit nem tudnak, rossz az egészségük, és hasonlók.
Sandra Mehl az otthona környékén, Montepellier egyik szegény, Gély nevű lakótelepi részén kezdte el 2015-től fotózni Ilonát és Maddelenát, a proli testvérpárt. Ilona akkor 12 éves volt, húga egy évvel fiatalabb. 80 négyzetméteres, négyszobás lakásukban éltek munkanélküli szüleikkel (akik külön szobában alszanak), a nagybátyjukkal, öt kutyájukkal, négy macskájukkal és a család nagy mennyiségű gagyi amerikás dísztárgyával. Meglehet, Magyarországon azzal, hogy mindehhez még van áramuk, tévéjük meg turmixgépük, már rögtön a vagyoni középosztályba katapultálnák magukat, még akkor is, ha a lakást jó eséllyel csak bérlik. De a fejlődő Montpellier-ben elég csórónak számítanak.
Balra a csodálkozóbb Maddelena, mellette szigorúbb arccal Ilona. A lakótelepek egyik legjellemzőbb vonása, hogy nincs ott semmi. Ilonáék ezt épp a nyári szünetben élhetik át, mert a szüleik nem tudták befizetni őket táborokba vagy bármi más utazásra. Saját tapasztalataim alapján a lakótelepi gyerekek egyébként a mindent elborító sivárságot nem élik meg olyan tragikusan, mint a szüleik vagy a külső szemlélők. Csak a képen egy bő órányi játék van: a kinn hagyott babát például el lehet rugdosni egy darabig, vagy be lehet tenni a földön lévő csíkos szatyorba és úgy rugdosni. A trafószekrénynek kinéző holmit pedig szinte muszáj teljesen kinyitni és megvizsgálni, félig már amúgy is nyitva van. Vagy ha szereznek egy csavarhúzót, talán le tudják feszíteni a kettes számjegyet az ajtó mellől, tök felesleges ezerszer kiírni a házszámot, és még jó lehet valamire. Persze a lányok jó eséllyel konszolidáltabbak; Ilona inkább ugrókötelezésből, Maddelena babázásból állhatott be egy gyors fotóra. (Fotó:
Sandra Mehl)
Maddelena elmegy mulatni a környékre, de ehhez kiöltözik, mint szarospista Jézus Krisztus neve napjára. A szülei mellett mindenki az idősebbeket másolja, így nem kizárt, hogy Gélyben a hetedikes lányok is leginkább a zebramintás felsőtől és az élénk rúzstól lesznek igazán hercegnők. Az összeköpött tükör és a rovar a csempén kifogásolható higiéniai állapotokat jelez közben. (Fotó:
Sandra Mehl)
Ilona álmodozik a konyhában. A család valószínűleg katolikus, ha szemmagasságba ilyen fajsúlyos Szűz Mária-kép került. És valószínűleg rendetlen, ha ekkora a rumli a háttérben. (Fotó:
Sandra Mehl)
Tolja a család a szertartást erősen, láthatók a szülők is, a lányok közt Francoise, a jobb szélen Thierry. Különösen a két hitéleti eszközzel is felfegyverzett Maddelena uralja a teret, olyan elszántan énekel, mintha ott helyben kéne kiűznie a sátánt a gyülekezetből. Igazából nem ilyen óriásgyerek, csak valószínűleg felállt a térdeplőre. Ilona nem is érti egészen, hogy pillanatnyilag mi ütött a húgába. Amúgy a lányok nem egy sima misére öltöztek angyalkának, ez volt az elsőáldozásuk a környékbeli Szent Kleofás-templomban. (Fotó:
Sandra Mehl)
Az adrenalinfüggő Maddelena az egyik legkevésbé praktikus ruhájában parkourözik – gondolhatnánk. De igazából csak a 11. szülinapján foglalja el magát. Nem szerencsés olyan lakótelepet építeni, ahol a gyerekek is könnyen megmásszák az épületeket, mert meg fogják próbálni. Ebből a szempontból mi okosan csináltuk, hogy a minimális fantáziát is kiiktattuk minden nagy lakótelepünkből – egyszerűbb téglatesteket kívánni is alig lehetne. Itt meg kell még jegyezni, hogy a lakótelep mellé tervezett ingatlanok ranglistáján nagyjából az atomhulladék-lerakó és a nyitott lőtér közt helyezkedhet el a pályaudvar is, amiből nálunk azért van egy pár. Nem csak azért rossz ötlet a pályaudvar, mert a vasutasok éjfél után is képesek meglepően hangosan instruálni egymást, hogy ki hova tolasson a kurva anyjába. Hanem mert mindig felmászik néhány gyerek a vagonokra, hogy aztán egy pillanat alatt szénné égjen a magasfeszültségű vezetéktől. (Fotó:
Sandra Mehl)
Ilona kevésbé tűnik elégedettnek az elsőáldozás utáni buli alakulásával, amit kiemel a háttérben egy újabb remek betontömb. Talán arra gondol, hogy ha valaha meghall még egy érzelmes rapszámot arról, hogy milyen brutálisan veszélyes hely tetszőleges európai lakótelep, akkor sírva fogja megkérni ezeket a 17 éves arcokat , hogy ne csináljanak hülyét magukból, nincs itt semmi szuperkemény, ami ne lenne meg máshol is a környéken. Még akkor se, ha a házmester engedélyével a tetőn rappelnek ilyesmiről. De még akkor se, ha akár teljesen engedély nélkül, a szeméttárolóban, illegális marihuánás cigarettát fogyasztva magyarázzák mindezt! (Fotó:
Sandra Mehl)
Zajlanak az előkészületek a minőségi strandoláshoz. Ilona és Maddelena behízása egyébként a rossz minőségű, olcsó ételek és a sportolási lehetőségek hiányának kombinációja lehet. A gyerekek általában akkor fognak érdemben sportolni, különösen a rendszeres sporthoz hozzászokni, ha valahova be tudják íratni őket a szüleik, állják az utaztatásukat, felszerelésüket. Kövéren és csúnyácskán egy prosztóbb környezetben az ember garantáltan több bántásnak lesz kitéve, mint a kortársai, még akkor is, ha egyébként jószívű és kedves. Amit persze túl lehet élni, csak igen kellemetlen lehet. (Fotó:
Sandra Mehl)
Francoise, az anyuka sincs csúcsformában, elég megviseltnek látszik. Mondjuk elég jellemző lenne, ha a valóságban kezdettől fogva lényegében egyedül nevelné a gyerekeket, de erről nem tudunk pontosabbat. A hiedelmekkel ellentétben általában a leszakadtabbak, de külön a francia prolik is az átlagosnál jóval kevésbé aktívak politikailag, arányaiban kevesebb radikális is van köztük. Viszont például sokkal inkább rá vannak utalva az állami egészségügyre, oktatásra vagy szociális bérlakásprogramokra, ezek a kérdések mozgatják meg őket, döntően helyben. (Fotó:
Sandra Mehl)
Pörög a buli a sivár falak tövében. A francia városi szegényektől indult nyolc-tíz éve például a pár évig tündöklő tecktonik tánc, ahol főleg kézzel kell táncolni, de azért elég jól néz ki. Az ajtó mögött talán biciklitároló lehet, ha ennyi zár van rajta, és nem is lehet belátni. Maddelena lábfeje pedig már ilyen fiatalon elkezdett deformálódni, talán a sok csúcsos orrú cipő miatt. (Fotó:
Sandra Mehl)
Maddelena salátacickókat szimulál magának a főzési maradékból. De az is lehet, hogy a kényelmes méreteket próbálja besaccolni a későbbiekre, a szétmatricázott tévé, egy nagy doboz dohány és egy teljesen eltévedt sámándobutánzat között. (Fotó:
Sandra Mehl)
Ez a telek nem tűnik ingatlanhasznosítási sikersztorinak, mindenesetre így néz ki a környék, amin keresztül Maddelena épp hazarohan. (Fotó:
Sandra Mehl)
A család öt kutyájából Ilona épp Kapitányt (Capitaine) szeretgeti átszellemülten. A háttérben a falakon megfigyelhetők a mindent elárasztó, ocsmány amerikás falidíszek. (Fotó:
Sandra Mehl)
Ismét az elsőáldozás után vagyunk, a cuki kislányok pedig a legszebb szerkójukban, a család egyik legnagyobb ünnepén. Egyébként a fotós, Sandra Mehl az ország egyik elit egyetemén, a Sciences Pón végzett politikatudomány szakon. Valószínűleg nem mondta el a lányoknak, hogy ők viszont soha a büdös életben nem fognak az intézmény közelébe kerülni, ha megfeszülnek, akkor se. De Mehlhez hasonlóan érdemes célzottan odafigyelnünk a sima városi szegények előrejutására is, szemben mondjuk a rezsicsökkentés- vagy családi adókedvezményszerű általános állami ajándékokkal vagy a választások előtti, más célú tűzifaosztással. A kevésbé empatikusaknak pedig azt jó tudniuk, hogy az Ilonához és Maddelenához hasonló gyerekek boldogulása, felemelkedési lehetőségeik ugyanúgy össze vannak kötve az ország boldogulásával. (Fotó:
Sandra Mehl)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon