A sarokról leskelődő Lenin még sokáig élni fog

Bánkuti Andrást régóta foglalkoztatja az a természetesség, amivel Lenin több mint kilencven évvel a halála után is a mindennapok része maradt a szovjet-orosz hétköznapokban. Az eltelt évtizedek gyorsan felfalták Lenin testét: uralmát megtestesítő szobrait világszerte döntötték le és rombolták szét bukásának jelképeként, arcképe viszont a mai napig visszaköszön plakátokon, képeken.

Az én történetem is a Szovjetunióban, Leningrádban (egykor és ma Szentpétervár) kezdődik. Apám magyar ösztöndíjasként itt, az egyetemen ismerkedett meg anyámmal, aki a kazahsztáni Alma-Atából (Alma-Ati) érkezett diák volt. 1957-ben összeházasodtak, és Budapesten kezdtek új életet. Én 1958-ban itt születtem. Gyerekkoromtól kezdve utazom rendszeresen anyám hazájába, bár húsz-huszonöt éve már nem családlátogatóba megyek. Képeim dobozok, fiókok mélyén gyűltek, míg 2007-ben Emberek címen fotóalbum lett belőlük.

 Az 1917-es orosz forradalom, vagy ahogyan egy nemzedék nevezte Magyarországon, a nagy októberi szocialista forradalom 100. évfordulójára vettem elő azokból a tényleges és digitális fiókokból ezeket a képeket. Bánkuti András