Kísért az elmúlás és a déliség Amerika legjobb fotósának képein

2020.02.29. 23:33 Módosítva: 2020.02.29. 23:36

Az, ahogyan megigézett engem a halál, szerintem genetikusnak is tekinthető. Apám is ugyanezzel a csapással élt együtt, azt hiszem. A halál a megigéző táj szobrásza, a rettenetes anya, az élet dohos megalkotója, ami egy nap mindnyájunkat felfal

- idézi Sally Mannt a New York Times. Én meg arra gondolok, mennyide déli dolog már ilyenek mondani, írni, vagy egyáltalán, gondolni?

Déli. Mármint a szó Észak-Amerikai értelmében. Vagy hogy egyszerűbb legyen: az amerikai szó magyar értelmében.
Déli. Mint a gótika, a kísérteties romantika, mint a Konföderáció emléke és a nagybírtokosok elátkozott családtörténetei.
Déli. Mint Faulkner, vagy mint Amy Adams, ahogy Franz Waxman zenéjére autózik az Éles tárgyak elképzelt kisvárosában, Wind Gapben.

A fent idézett mondatok épp annyira "déliek", mint amennyire déli a Time magazin által Amerika legjobb fotósának nevezett Sally Mann maga. Nem csak azért, mert Mann tényleg az amerikai délen született - 1951-ben, a virginiai Lexington városában - és nem csak azért, mert egy olyan házban nőtt fel, ahol különböző kultúrák halálábrázolásai díszítettek a falakat. (Egy olyan déli otthonban, amit majdnem szó szerint kísértett megannyi múlt.) Azért is, mert bár a fotós több mint 40 éves pályafutása során a fényképeinek tematikája többször változott, az emlékezést, a vágyakozást, a halandóságot, a családot és az ember iránt nyomasztóan közömbös természet is úgy ragadta meg a kísértetiesen szép képein, hogy azokat átjárja valami megfoghatatlanul délies.

Sally Mann egyszerre támaszkodik a szülőföldje iránt érzett őszinte szeretetére és a déliség komplex történelmi örökségének alapos ismeretére. A képei merészek, és a történelemről, az identitásról, a rasszról és a vallásról is olyan komoly kérdéseket vetnek fel, amelyek túlmutatnak a földrajzi és a nemzeti határokon. Ezt mondják legalábbis az amerikai fotósról az A Thousand Crossing című kiállításának kurátorai.

Az A Thousand Crossing válogatásában szerepelnek azok a korai Sally Mann-képek, amelyeken a fotós saját gyermekeit örökítette meg, megjelennek azok a fotók, amelyeken a déli vidék polgárháborús emlékét idézi meg vagy épp a szülőföldjének történetét átszövő rasszizmussal néz szembe és ott vannak azok a fotók is, amelyeken a fotós időközben felnőtt gyerekei és betegséggel küzdő idős férje láthatóak. 

Képek, amelyeken nem csak a déliség, de a múlt, a mulandóság és a halandóság is kísért. Miközben - bármennyire is klisésen és érzelgősen hangzik ez - ezek a kemény témák valahogy mind egyfajta szeretetteljességben oldódnak fogyaszthatóvá.

A képanyagot köszönjük a Jeu de Paume-nak!