A Fortepan fotógyűjteménye a hétköznapokon keresztül mutatja be, milyen is volt az élet a 19 század végétől a 20. század végéig, vagyis a története a szocializmus évtizedeiben ér véget. Abban a korszakban, amely legtöbbünknek csak gyerekkorából, vagy a szülei elmeséléséből lehet ismerős.: itt-ott azért még felsejlik ugyan a múlt, de ez a korszak végérvényesen történelem. Legalábbis itt, nekünk. Van, ahol azonban mind a mai napig szinte pontosan ugyanolyanok az életképek, mint ötven-hatvan évvel ezelőtt.
Mecamor a szovjet atomváros Örményországban. Városfejlesztési, építészeti örökségét, a közeli Jerevánnal együtt nem is olyan rég mutattuk be Katharina Roters képein. A környéket belengő enyészet hálás fotótéma, tavaly például Zoltai András sportfotóin bukkant fel a település tornacsarnoka. De vajon mitől olyan izgalmas ez a térség, és mitől mások Stefano Morelli képei, mint az előbb említettek?
Hol van Kis Kuba, ahol minden évben megünneplik Lenin születésnapját?
Mit keres egy űrbázis kinézetű építmény az elhagyott szocialista városban?
Milyen messze volt a tízezer áldozattal járó földrengés a világ legveszélyesebb atomerőművétől?
Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik, És vannak, akik az Indexet olvassák.
A különös település a hetvenes években épült fel, és eredetileg 35 ezres lett volna. Az új Mecamort az akkor megnyíló közeli atomerőmű kiszolgálására tervezték, de soha nem érte el az eredetileg elképzelt, megalomán méretet. Az erőmű viszont ma is üzemel: ez a világ legveszélyesebb atomerőműve. Egyrészt maga a konstrukció sem elég biztonságos (a reaktortartály körül nincs védelmet jelentő vasbeton építmény, úgy nevezett konténment), másrészt szeizmikusan igen aktív területre épült. A legalább 25 ezer (más becslések szerint 50 ezer) áldozatot követelő, 1988-as örményországi földrengés epicentruma alig 75 kilométerre volt tőle. Jelenleg vagy kilencezren lakják Mecamort, közülük úgy ezernek ad munkát az erőmű.
Stefano Morelli az 1917-es októberi orosz forradalom századik évfordulóján járta be az egykori szovjet tagköztársaságot. 25 kilométerre fekszik Mecamortól egy néhány száz lelkes falu, Lernamerdz, amit Kis Kuba néven is emlegetnek. Itt - szembefordulva az állammal - ma is a kommunizmusban hisznek, és meg is ülik annak ünnepeit.
(Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
A kockaladával piacozás Magyarországon sem volt ismeretlen, ezt a képet sokfelé el lehetett volna készíteni nálunk is néhány évtizeddel ezelőtt. Igaz, ilyen ülésre hányt zöldséghalmot én nem nagyon láttam még, meg ugye, az igazi piacos autó a kombi változat volt. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Az iőutazás olyakor egyetlen képen belül is megjelenik. Ezek a futurisztikus üvegházak akár egy Mars-expedicióhoz is tartozhatnának, de Jereván és Mecamor között vannak az országút mellett. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Hihetetlen, hogy miközben az életveszélyes erőmű az ország energiaellátásának közel egyharamadát adja, a közvetlen közelében az emberek maguk vágják a fát, hogy fűthessenek otthonaikban. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Életkép egy kertből. Itt él az egyik legfontosabb gazdálkodó család mely zöldségekkel látja el a közeli Jerevánt. A fatörzsek fehérre meszelésének gyakorlati haszna is van, de szovjet érdekszférában gyakorlatilag kötelező volt az alkalmazása. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Újságosbódénál vásároló nő. A birodalom hangulata úgy látszik mindenhol egyforma volt, csak a fák emlékeztetnek arra, hogy mondjuk nem a sarkkörön túli Norilszkban, hanem délen járunk. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
A kultúrotthon portásfülkéje. A burkolat, az ablak, a poszter és a piros telefonkagyló is olyan, mintha a város építésének idejéből maradt volna itt. Igaz, a háttérben mosolygó ortodox pap (Vazgen katholikosz) képét biztos nem nézték volna jó szemmel a Szovjetunióban. Bár, mint arra egy kedves olvasónk felhívta a figyelmemet, ettől függetlenül sok helyen kinn volt a portréja abban az időben is. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Táncóra egy mecamori iskolában. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Generációk nőnek fel, de a díszletek csak keveset változnak. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Az erőműből nyugdíjba vonuló Vologyát búcsúztatják munkatársai. Hiába az idők múlását jelző légkondi (vagy hősugárzó), olyan a környezet, mint egy Menzel-filmben: bárhol készülhetett volna a huszadik század második felében, a szocialista blokkban. Pedig a kép 2017-es. Vologya a következő évben halt meg szívrohamban. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Harminc évvel a pusztító földrengés után a nyolcvanéves Hamlet ma is ebben a konténerben él a romok mellett. A teljes családja - gyermekei, felesége és édesanyja is - meghalt azon az 1988-as napon. A több tízezezer áldozattal járó katasztrófa után százezerek maradtak fedél nélkül. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Egy ősi vallást, a jezidizmust követő asszony tölti meg műanyag palackjait egy falu központjában. A jégborította "forrásról" nehéz eldönteni, hogy tervezett kút vagy spontán csőtörés eredménye-e. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Azat Barseghian, a már említett Lernamerdz párttitkára. Szobája egészen különös képet fest. Nem csak a kőburkolat, na meg a padlóba ültetett fa miatt, hanem mert az ajtó egyik oldlaán egy Lenin-fej, a másikon az Utolsó vacsora látható. Kommunizmusba vetett hitük szinte vallásos. Nem csak Lenin haláláról és születéséről emlékeznek minden évben, de úgy beszélnek arról, hogy várják a "visszaérkezését", mintha csak Isten fiáról lenne szó. (Fotó:
Stefano Morelli / INSTITUTE)
Rovataink a Facebookon