Orbán vidám és adót csökkentene

2013.05.30. 19:09 Módosítva: 2013.05.30. 19:42
Ha strandolt, ha síelt, vagy éppen egész nap dolgozott, ha hírfüggő, de lemaradt vagy éppen azt se tudta hova kapja a fejét az egész napi hírcunamiban, ez itt a Napi napi, az Index naponta jelentkező új összefoglalója. Minden egy helyen, ha csak egyet kattint, ez legyen.

ORBÁN SOHA NEM VOLT ILYEN VIDÁM

A szerdai Európai Bizottsági döntés után feltűnően vidám miniszterelnök egyszámjegyű jövedelemadót se tart elképzelhetetlennek, ezt a Századvég konferenciáján mondta el. Orbán Viktor az Infórádiónak adott interjúban azt mondta, 9 százalékos adóban gondolkodnak, de ehhez még nem elég erős a magyar gazdaság. A pedagógusok béremelését jelentő életpályamodellről azt mondta, ennek feltétele a további gazdasági növekedés. A rezsicsökkentést a kormány Brüsszel intése ellenére is folytatni szeretné. Orbán azt mondta, lesznek még piacokat átszervező lépéseink "ebben a ciklusban és a későbbiekben is".

MÁR UKRAJNA IS VERSENYKÉPESEBB NÁLUNK, 50. MAGYARORSZÁG

Visszaszerezte az első helyet a versenyképességi rangsorban az Egyesült Államok, a tavalyi első Hong Kong a harmadik helyre került, a második Svájc. A húsz legversenyképesebb ország közé nem került be új ország. Magyarország öt helyet csúszott vissza a svájci IMD listáján, a régióból Szlovénia, Románia, Bulgária és Horvátország van mögöttünk.

SCHMITT PÁL A NOB TAGJA MARADHAT

Figyelmeztette plágiumügye miatt Schmitt Pált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága, a magyar sportdiplomata azonban a NOB tagja marad. A szavazati arányt nem hozták nyilvánosságra. A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Magyarország korábbi köztársasági elnöke 1983 óta tagja a NOB-nak, de tavaly, plágiumügye lezárultáig felfüggesztette tagságát a szervezetben. 1968 óta a tavalyi olimpiáról hiányzott először.

FŐVÁROSI HÍRADÓ

  • Rémhír volt a taxisok körében elterjedt információ: nem kell a csomagküldő DHL miatt másik színt keresni a sárga taxiknak.
  • Tarlós István főpolgármester az MTA állásfoglalását kéri: csakugyan antiszemita és rasszista volt-e Thormay Cécile Írónő, és emiatt nem érdemli meg, hogy utcát nevezzenek el róla.
  • A BKK leszerelte a Lónyay utcában az érthetetlen, amúgy sávszűkületet jelentő KRESZ-táblát. A döntést azzal indokolták, hogy a tábla nekik sem tetszett.
  • A BKK figyelmeztetésben részesítette azt a villamosvezetőt, aki a múlt héten a 49-esen odacsukott egy vakvezető kutyát.

SZAHARAI POR SÁROZTA A MAGYAR AUTÓKAT

A szerda este érkező zivatarok az ország több pontjára saras csapadékot zúdítottak, amit olvasóink meg is örökítettek. A magyarázat a Szaharából a légkörbe került homok, ami a dél felől érkező áramlatokkal Közép-Európa térségébe jutott. Ez a légtömeg nedves levegőt is szállít, így a homok a nedvességgel keveredve csapadék formájában lehullott. A lenti kép Balkányban készült.

942977 535391493185492 1779083051 n
Fotó: K. József / Balkányból / Időkép

EGYRE KEVESEBB A HITELÜNK

2013 első három hónapjában folytatódott a banki hitelállomány csökkenése. A vállalatoknak 6,3 százalékkal kevesebb a hitele, a háztartási hitelállomány 5 százalékkal csökkent. A Magyar Nemzeti Bank új kiadványa szerint az idei első negyedévben a bankrendszer nem járult hozzá a gazdaság bővüléséhez.

GYURCSÁNY FERENC DK-JA A FELVIDÉKEN VÁLTÓPÁRT LEHETNE

Fidesz 47 százalék, Demokratikus Koalíció 15 százalék, MSZP 14 százalék, Jobbik 11 százalék. Ez lenne a pártok sorrendje a szlovákiai magyarok körében egy friss felmérés szerint. Gyurcsány pártjának a magyarországinál jóval nagyobb népszerűsége a szakértő szerint az ismertségének köszönhető. Szlovákiában nagyjából 1500 szlovák-magyar kettős állampolgár él.

ÓRIÁSI ÁREMELÉS JÖHET A MENZÁKON

A közétkeztetés tervezett reformjáról egyeztetett szerdán az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Közétkeztetők Szövetsége. A szövetség szerint a jelenlegi feltételek mellett nem megoldható a reform, 35-70 százalékos drágulás is jöhet a menzákon.

FEL NEM ROBBANT BOMBA MAGYARORSZÁG A VELENCEI BIENÁLLÉN

A Magyarország területén előkerült, fel nem robbant bombák történetét dolgozza fel és gondolja tovább az 55. Velencei Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítás magyar pavilonjának projektje; Asztalos Zsolt Kilőtték, de nem robbant című kiállítása csütörtökön nyílt meg Lajkó Félix koncertjével. Az allegória: Magyarország egy fel nem robbant bomba.

Fel nem robbant bomba Magyarország

ÚJ ANYAGBÓL LEHET BIOIMPLANTÁTUM

Japán kutatók olyan új, vezetőképes anyagot fedeztek fel, ami könnyen alakítható összetett, három dimenziós formákká anélkül, hogy elveszítené alakját. A gyantaszerű anyag csak nagyon kicsit alakul át a hő hatására, a formát ultraibolya fénnyel és lézerrel teszik tartóssá. Az anyagot bioimplantátumok készítésére használnák, olyan apró elektródákat gyártatának belőle, amit az agyba ültetve kezelni lehetne például az epilepsziát vagy a Parkinson-kórt. Az anyagban rejlő lehetőségeket a kutatók egy öt mikrométeres nyúllal demonstrálták.

ÚJ AUGUSZTUSI FESZTIVÁL A BALATONON, FELLÉP AZ LGT

Idén augusztus 18 és 20 között rendezik meg először a Nagyon Balaton ünnepi rendezvénysorozatot, ami a teljes Balaton Régiót érinti. Három nap alatt tucatnyi helyszínen zajlanak majd a koncertek, a sport-, a családi- és a gyerekprogramok, új fesztiválok indulnak és ismét koncertet ad az LGT, akik a tabáni hangulatot szeretnék majd levinni Alsóörsre.

BÓNUSZ SZARVAS: ORBÁN MEGMENEKÜL AZ EU KARMAIBÓL

napinapi.gif