Huba
18 °C
34 °C

Gyurcsány: Igazi újnáci rendbontás volt

2013.09.17. 18:47 Módosítva: 2013-09-17 19:15:18
Ha strandolt, ha síelt, vagy éppen egész nap dolgozott, ha hírfüggő, de lemaradt, vagy éppen azt se tudta, hova kapja a fejét az egész napi hírcunamiban, ez itt a Napi napi, az Index naponta jelentkező hírösszefoglalója. Minden egy helyen, ha csak egyet kattint, ez legyen.

GYURCSÁNYT LEKÖPTÉK GERGÉNYIÉK TÁRGYALÁSÁN

Elöljárói intézkedés elmulasztásának vádja és más bűncselekmények miatt állt bíróság elé 2006 őszének 14 rendőri vezetője. Bene Lászlóra, Gergényi Péterre, Dobozi Józsefre és társaikra csak felfüggesztettet kértek. A vádlottakat húsz tüntető várta, a tárgyaláson megjelent a DK több politikusa, köztük Gyurcsány Ferenc is, akit leköptek. "Igazi újnáci rendbontás volt. Fenyegető, agresszív, embertelen" – írta a Facebookon a volt miniszterelnök.

BAJBAN A PETŐ INTÉZET, DE MAGÁT IS OKOLHATJA

Az Együtt-PM 500 millió tényleges plusz állami támogatást adott volna a Pető Intézetnek, ezt azonban a kormánytöbbség leszavazta. Az ellenzék mellett három fideszes szavazott másképp, ők azonban csak véletlenül. A Pető Intézet pénzügyi gazdálkodásból sosem volt igazán jó, a vezetők néha alapvető dolgokat felejtettek el meglépni: sem az ingatlanok helyzetét nem rendezték, sem a Pető-módszert nem védették le. Hoffmann Rózsa ugyanakkor azt állítja, nem fogják magára hagyni az intézményt.

ORBÁN SZERINT JOBBAK VAGYUNK, MINT A KÁDÁR-ÉRÁBAN

A tiszteletbeli konzulok előtt tartott beszédet a miniszterelnök, aki többek között arról beszélt, hogy az EU-ban jól állunk a gazdasági versenyben, de keletre kell tekintenünk.Szerinte megdöntöttük a Kádár-éra árstabilitási rekordját, és hamarosan több ország is követ minket az úton. Korábbi szlogenjeivel szemben sem forradalminak, sem unortodoxnak nem kellene nevezni szerinte a magyar utatat. Mindenesetre abban, hogy a gáz és a villany árának csökkentésével akarja a Fidesz megnyerni a 2014-es választásokat, sok újdonság nincs: Orbán Viktor már 13 éve ezt hozza elő a kampányokban.

ELENGEDHETIK A DIÁKHITEL EGY RÉSZÉT, HA SZÜL

A hallgatói jogviszony alatt gyermeket vállaló fiataloknak elengednék a diákhitel egy részét, mondta Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár. Az erre vonatkozó javaslat már elkészült, de bevezetéséről még nincs döntés.

ÁRHÁBORÚ INDULHAT A CIGARETTAPIACON

50-100 forinttal is csökkentette egyes főbb cigarettamárkáinak árát a Philip Morris. Számos dunántúli és budapesti trafikoshoz már múlt héten azzal érkeztek meg a dohánygyár területi képviselői, hogy mivel drámai mértékben visszaesett a legális cigerettaforgalmuk, az árcsökkentéssel terelnék vissza a trafikokba a nikotinfüggőket.

REJTÉLYES MILLIOMOS ADTA A SZÁZADVÉGNEK ADÓJA 1%-ÁT

Egyetlen ember támogatta adója egy százalékával a Fidesz-közeli Századvég Politikai Iskola Alapítványt, de ez is közel egymillió forintot jelentett. Egészen pontosan 993.212 forintot. Ehhez több mint 600 millió forintot kellett keresnie.

LEVETETNÉ A FIDESZT BÍRÁLÓ PLAKÁTOT A COCA-COLA

A Coca-Cola levetetne egy plakátot az Arc kiállításról, mert az az ő látványelemeivel kritizálta a fideszes trafikmutyit. A jogászok szerint kérdéses, hogy megáll-e a multicég érvelése. A Coca-Cola még az Indexnek a plakátról készült fotóját is eltávolíttatná.

07 balint sebestyen neked is egy trafik kifuto 72DPI nezokep

4 FOKKAL MELEGEBB LEHET AZ ÉVSZÁZAD VÉGÉRE

Ez pedig nagyon nem lesz jó nekünk, egy új, klímaváltozást vizsgáló kutatás ökológiai katasztrófával riogat, szélsőséges időjárással, a mezőgazdaság összeomlásával, és az ebből fakadó éhínséggel. Az elmúlt két évtizedben csaknem 14 ezer, a témáról szóló, szakértők által véleményezett tudományos cikk született. Ezek közül csak 24 tagadja a klímaváltozást vagy azt, hogy az éghajlat melegedését emberi tevékenység okozná.

NYUGDÍJAZZÁK A NEXUS 4-ET

A Google okostelefonja a legutóbbi árcsökkentéssel már nagyjából feleannyiért volt elérhető, mint a hasonló kategóriás kártyafüggetlen csúcsmobilok (Magyarországon persze nem, csak a Google szerencsésebb országokból elérhető online boltjában). A népek el is kapkodták hamar a készülékeket, és most úgy néz ki, nem is lesz utánpótlás, a telefon gyártását leállítják az elsöprő népszerűség ellenére. Ha ez nem a hamarosan megjelenő Nexus 5 számára a terep előkészítése, akkor semmi.

MINDENÜTT CAPA

Budapesten több kiállítással is megemlékeznek az idén 100 éves Robert Capa fotóművészetéről. Ma nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeumban a Robert Capa - A játékos című több mint 160 fotót felvonultató tárlat. De nemcsak a múzeumban, hanem a metróban is találkozhatunk Capa képeivel: a budapesti utazóközönséghez szeretnék közelebb vinni a páratlan életművet, így november 10-ig Capa-fotókat lehet megnézni a kettes és hármas metró szerelvényein. Az októberben nyíló Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban viszont nem lesz állandó Capa-kiállítás.

A SZÖULI OLIMPIAI BAJNOKOK VEZETIK A MAGYAR SPORTOT

Ma 25 éve kezdődött a magyar sporttörténelem egyik legsikeresebb olimpiája Szöulban. Az évfordulóra összeszedtük, hogy az akkori gőztesek közül, kik azok, akik politikai pályára léptek, és megállapítottuk, hogy a 11 aranyérmesből ma hat vezeti a magyar sportot. Elismerik, hogy az olimpiai siker ajtót nyitott nekik.

CICAHARC A FERRARINÁL

Felipe Massa jövőre már nem a Forma 1-es Ferrari-csapatot erősíti, ezért úgy gondolja, hogy csapattársát Alonsót nem fogja segíteni a még hátralévő hét futamon. A Ferrari főnöke Luca Di Montezemolo kedden helyre tette a brazil pilótát: "Az istálló az utolsó méterig támogatni fogja Alonsót, Massától pedig erős hajrára számítok. Felipe kivételes srác, ragyogó egyéniség. Hogy nem segítene Fernandónak? Micsoda? Biztosan segíteni fog. Ahogy segíteni fog a csapat-vb-ben, ugyanúgy fog Alonsónak is a pilóták között".