Gyöngyi
9 °C
9 °C

Napinapi, le nem maradjon!

2013.09.24. 19:00
Ha strandolt, ha síelt, vagy éppen egész nap dolgozott, ha hírfüggő, de lemaradt, vagy éppen azt se tudta, hova kapja a fejét az egész napi hírcunamiban, ez itt a Napi napi, az Index naponta jelentkező hírösszefoglalója. Minden egy helyen, ha csak egyet kattint, ez legyen.

PERELNÉNK ÍRORSZÁGOT TOBIN MIATT

Az uniós jog alapján Navracsis Tibor szerint Írországban is végre kellene hajtani a 2000-ben Leányfalun két gyermeket halálra gázoló Francis Tobin elleni magyar ítéletet. A közigazgatási és igazságügyi miniszter úgy véli, Magyarország pert indíthat az Európai Bíróságon Dublin ellen, hogy kikényszerítse az ítéletek kölcsönös elismerését. Navracsics személyesen garantálja, hogy ha itthon jelentkezne büntetése letöltésére, a magyar fél kiadná Tobint Írországnak, hogy ott ülje le büntetését.

KOKAINOZÁSSAL VÁDOL AZ MSZP EGY FIDESZEST

Szombathelyen Czeglédy Csaba, az ellenzéki MSZP-SZTKE-frakció vezetője kijelentette, hogy a város egyik fideszes vezetője drogfüggő, amiről felvételei is vannak. Ultimátuma szerint az illető választhat, hogy lemond, vagy nyilvánosságra hozzák a videót. Czeglédyék az állítólag kokainfogyasztást dokumentáló felvételért egy pályázat keretében egymillió forintot fizettek.

AZ EMBEREKNEK TETSZIK AZ ÚJ HIMNUSZ

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ösztönzésére született egy új, 90 másodperces Himnusz, amit kifejezetten a világversenyek eredményhirdetési ceremóniáihoz készítettek. (Itt lehet meghallgatni!) Az új himnusz rövidebb, más a hangszerelése, sőt harangszó is van benne − az Index olvasóinak nagyrészt tetszik ez a verbunkos stílus.

MEGGYES TAMÁS VISSZAVONUL

Kiszáll a politikából a volt esztergomi polgármester, akinek ellentmondásos intézkedései miatt a városban a mélyponton van a Fidesz népszerűsége. Meggyes nincs egyedül, a jelenlegi Fidesz-frakció egyetlen tagja sem jelölteti magát újra. A polgármester és Meggyes, illetve a Fidesz-frakció konfliktusa Esztergomot adósságválságba taszította, és a működésképtelenség szélére sodorta.

KLOPPOT EGY MECCSRE ELTILTOTTÁK ŐRJÖNGÉSÉÉRT

A Bajnokok Ligája múlt heti első fordulójában Jürgen Klopp, a Borussia Dortmund vezetőedzője annyira kiborult a Napoli góljánál, hogy nekiment a negyedik játékvezetőnek, és rettenetes arckifejezésekkel és gesztusokkal kritizálta, hogy a sérülés miatt ápolásra szoruló védőjét, Neven Suboticot hosszú ideig nem engedték vissza a pályára. Kloppot felküldték a lelátóra, az UEFA egy meccsre eltiltotta, de a döntés nem végleges.

3,6 % - MEGINT KAMATOT CSÖKKENTETT A JEGYBANK

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 0,2 százalékos kamatcsökkentésről döntött. Szerdától az alapkamat 3,6 százalék. Ilyen alacsony még soha nem volt. A vágás megfelel az elemzői várakozásoknak.  Év végére 3-3,2 százalék környékére csökkenhet a kamatszint az elemzői várakozások szerint. Ez elsősorban a támogató nemzetközi gazdasági környezeten múlik.

KÖNYV JELENT MEG DÉTÁRIRÓL

Bemutatták Détári Lajos, volt magyar futballválogatott könyvét. Détári az Ulpius Ház Kiadónak Kásás Tamás és Szepesi Nikolett után a harmadik sportolója, akinek önéletrajzi könyvét megjelentette. A könyv címe: Détári. Az utolsó magyar világsztár nem jelent meg a bemutatón.

CHARTERJÁRAT INDUL AZ ANTARKTISZRA TUDÓSOKNAK

A Déli-sark jegén landolnak majd azok a Boeing 767-300-as járatok, amelyeket az Air New Zealand légitársaság indít. A géppel eleinte csak a kutatók és a munkájukat segítő személyzet utazhat, összesen kétszázan. Turistákat nem szállítanak ezen a vonalon, mert az új-zélandi kormány környezetvédelmi okokból szeretné minimális szinten tartani a forgalmat. Tavaly nyáron 35 ezer turista látogatott el az Antarktiszra, ők jellemzően hajón érkeznek.

AZ APPLE 9 MILLIÓS IPHONE-ELADÁSA VALÓJÁBAN KEVESEBB

Az Apple hétfőn bejelentette, hogy első hétvégén 9 milliót adtak el az iPhone 5S-ből és az 5C-ből, több millióval felülmúlva az elemzői várakozásokat. Egy mértékadó piacelemző a Bloombergnek adott nyilatkozatában azonban elmagyarázta, hogy a cég hogyan trükközött a számokkal: eladottnak számolta azokat a készülékeket is, amelyeket a partnercégeinek – például amerikai mobilszolgáltatóknak – szállított ki. Az elemző szerint a valódi eladási adat 5,5 millióra jön ki: 4 millió 5S, és másfél millió 5C. 3,5 millió 5C pedig még mindig raktáron áll.

A TÖBBSÉGI TULAJDONOS MEGVENNÉ AZ EGÉSZ EGIST

A Servier Csoport bejelentette, hogy leányvállalatán keresztül vételi ajánlatot tesz a többségi tulajdonában álló Egis Gyógyszergyár Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) bejegyzett részvényeinek megvásárlására. A részvényenkénti készpénzes ajánlati ár 28 000 forint, ami elég kedvezőnek számít: ez az Egis legutóbbi kereskedési napján, 2013. szeptember 23-én regisztrált záróáránál 33 százalékkal, a 2013. szeptember 24-ét megelőző hat hónap tőzsdei átlagáránál pedig 38 százalékkal magasabb. A Servier jelenleg az Egis 51 százalékos tulajdonosa, de céljuk a 100 százalékos részesedés elérése.