A világ változott, a nőverő Balogh maradt

2013.11.05. 18:55

ASSZONYVERÉS IDE VAGY ODA, BALOGH MÉG MINDIG FIDESZ-TAG

Jelenleg is a Fidesz tagja Balogh József országgyűlési képviselő, aki áprilisban orr- és arccsonttörést okozva verte meg élettársát. Baloghot a verés után néhány nappal kiléptették a Fidesz parlamenti frakciójából, mert ott vállalhatatlanná vált a jelenléte. Hétfőn került nyilvánosságra vallomása, ami után az ellenzék tiltakozóakciókkal próbálja elérni lemondását. Kedden például Vadai Ágnes és a női DK-sok műmonoklival jelentek meg a parlamentben. Eközben a fideszes Papcsák Ferenc által vezetett zuglói önkormányzat az LMP-s Várnai Lászlót vádolja asszonyveréssel. Balogh pedig azóta sem mondott le parlamenti mandátumáról.

BRÜSSZEL MA NEM BÜNTETETT

Idén 2,9, jövőre 3,0, 2015-ben pedig 2,7 százalékos költségvetési hiányt vár Magyarországon az Európai Bizottság – derült ki a ma közzétett őszi prognózisból. Az ország viszont szerkezetileg még mindig rossz pályán van: fontos egyenlegek romlani fognak, az államadósság pedig – idén legalábbis – nőni.

ELENGEDHETIK A DEVIZAHITELEK EGY RÉSZÉT

Azoknál a 90 napon túli devizahitel-tartozással rendelkező adósoknál, akik belépnek az árfolyamgátba, az állam csak akkor vállal garanciát a gyűjtőszámlára, ha a bankok elengedik a tartozás egy részét. A parlament elfogadta a devizahiteleseket segítő törvényjavaslatot, amely a teljes körű kilakoltatási moratóriumról és az árfolyamgát megnyitásáról szól. Az árfolyamrögzítésbe így például azok is beléphetnek majd, akiknek 90 napon túli tartozásuk van.

ÖSSZEÁLL A KISPÁL ÉS A BORZ 

Kizárólag Lovasi fesztiválján, a Fishing on Orfűn fognak fellépni, minden évben egyszer. De új dalok sem kizártak.

100 EZER FÖLÉ MEGY A MINIMÁLBÉR

A kormány megkezdte a tárgyalásokat a minimálbérről, amely jövőre meg fogja haladni a 100 ezer forintot. A bértárgyalások legkésőbb december elejéig lezárulnak. A legutóbbi tárgyaláson a munkáltatói oldal jelezte: az infláció követésével megegyező, azaz 2,4 százalékos minimálbér-emelést tartana reálisnak.

 

EGY TELJES TANSZÉKET KIRÚGNAK PÉCSEN

Az alkotmány- és alapjogi oktatóinak elbocsátására készül a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jogi kara, és teljesen megszüntetné az adatvédelemmel, médiaszabadsággal kapcsolatos alapjogokat kutató, az országban egyedülálló Informatikai és Kommunikációs Jogi Tanszéket, illetve Kutatóintézetet (IKJK) is. A csoportos létszámleépítés ellen tiltakozó petíciót összesen több mint ötven, magyar egyetemeken tanító professzor írta alá, köztük Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman és Kukorelli István volt alkotmánybíró is.

A MAGYAR MÉDIA NAGY NAPJA

November 5-én új főszerkesztőt kapott az Origo Sáling Gergő személyében, Kerényi György vezetésével elstartolt a vs.hu, és a Magyar Nemzet Online felülete is kicserélődött

INDIA SZONDÁT KÜLDÖTT A MARSRA

India kedd délelőtt kutatószondát indított a Mars felé. A felbocsátás magyar idő szerint délelőtt 10 óra 8 perckor történt, a 317 tonnás rakéta probléma nélkül emelkedett el a Sriharikotai-szigeten található Szatis Davan űrközpontból. India első Mars-küldetéséhez alig 15 hónap alatt szerelték készre a hordozórakétát és a szondát. A szonda a tervek szerint 2014. szeptember 24-én áll majd Mars-körüli pályára, mintegy hétszázmillió kilométer megtétele után.

EZER PEDOFILT FOGOTT EGY VIRTUÁLIS KISLÁNY

Tíz hét alatt ezer pedofilt azonosított az interneten egy holland gyerekjogi szervezet, a Terre des Hommes. Az akcióhoz egy nagyon élethűen és részletgazdagon megalkotott, számítógéppel generált 3D modellt használtak, aki megszólalásig hasonlított egy tízéves filippínó lányra. A Sweetie névre keresztelt virtuális kislány csetszobákban várta a férfiakat. A kísérlet két és fél hónapja alatt több mint húszezren elegyedtek vele online beszélgetésbe úgy, hogy valamilyen szexuális szolgáltatást kértek tőle. A virtuális lány mögött álló csapat az általuk azonosított pedifilok adatbázisát átadta az Interpolnak.

Stop webcam child sex tourism!

VIDEÓS SZAKÉRTŐI SEGÍTSÉG BÁRMIRE A GOOGLE-TŐL

A Google mindenki számára elérhető új szolgáltatást indított Helpouts néven. Ennek lényege, hogy a felhasználók rövid videókban kérhetnek és kaphatnak segítséget szakértőktől felmerülő problémáikra. A Helpouts Androidon és az weben is elérhető lesz. A szolgáltatást augusztusban mutatták be, akkor még zárt volt a rendszer, meghívásos alapon működött.

A LEHALLGATÁSRÓL KONZULTÁLNA ORBÁN

Orbán Viktor miniszterelnök levélben konzultációra hívta a parlamenti frakciók vezetőit az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatban. Ha a konzultáció lezárul, a Fidesz frakciója javaslatot fog tenni egy, a botránnyal foglalkozó vizsgálóbizottság felállítására.

HÁZI ŐRIZETBE MEGY EGY ÚJABB ÁROKTŐI

Kiterjesztette az ügyész a vádat a rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda házi őrizetből megszökött, Svájcban elfogott egyik tagja, R. Henrik ellen. A férfit az eddigiek mellett még egy emberöléssel, két rablással és több más bűncselekménnyel vádolják. A per keddi tárgyalásán a bíró közölte, hogy az ügy előzetes letartóztatásban lévő hatodrendű vádlottja november 22-én házi őrizetbe kerül. Mindenki megnyugtatásául: olyan bandatag kerül házi őrizetbe, aki korábban még nem szökött meg onnan.