Olyanokat mondtak ma az emberek, hogy csak néztünk!

2014.04.17. 19:21

BEJÁRTÁK A FELCSÚTI PANCHO ARÉNÁT

Felcsút NB I.-es futballcsapata kapott egy vadonatúj stadiont, amelyet ma körbejárhattak az újságírók, benézhettek az öltözőbe, és megannyi érdekességet tudhattak meg a 3500 férőhelyes stadionról.

MEGVAN AZ EGYÜTT-PM EP-LISTÁJA, SCHIFFER KÉT MANDÁTUMRÓL ÁLMODIK

Bajnai Gordon vezeti pártszövetsége európai parlamenti listáját, de nem menne ki Brüsszelbe. Az első kijutó így az őt követő PM-es Jávor Benedek lehet, majd Szelényi Zsuzsa, Krasztev Péter és Balázs Péter volt külügyminiszter következik. Schiffer András szerint a részvételen múlik majd a legtöbb, és ő két LMP-s mandátumot sem tart elérhetetlennek.

AZ EP-VÁLASZTÁS MIATT AGGÓDHAT MESTERHÁZY

Mesterházy Attila vált a fő törésvonallá az MSZP-ben, de még ellenfelei sem sietnének a leváltásával, az EP-választás eredménye azonban teljesen átírhatja a párton belüli erőviszonyokat. Az Indexnek nyilatkozó szocialisták szavaiból legalábbis ez derült ki. Közben Kovács László volt pártelnök is nekiment Mesterházynak, szerinte semelyik MSZP-elnök nem igényelt akkora hatalmat, mint a jelenlegi.

PUTYIN BEISMERTE, ŐK AKCIÓZTAK A KRÍMBEN

Négy órán keresztül válaszolgatott kérdésekre Vlagyimir Putyin évi rendes Egyenes Vonal című műsorában. Az orosz elnököt főként a Krímről, Ukrajnáról faggatták, kevesebb szó esett a szociális ügyekről. Kérdezett tőle Edward Snowden és a Magyar Nemzet újságírója is. A műsorban nyíltan beszélt arról, hogy a Krímben "az önkéntesek háta mögött korrekt módon, de határozottan és professzionálisan cselekedtek az orosz katonák".

A ZSIDÓK INKÁBB PÉNZT GYŰJTENEK, DE A KORMÁNYÉBÓL NEM KÉRNEK

A holokauszt-emlékév alkalmából a kormány Civil Alap pályázatán elnyert támogatásokat 35 szervezet utasította vissza, amelyek most Memento70 néven magánadakozásból akarják előteremteni a pénzt a nyertes programokhoz. Heisler András Mazsihisz-vezető szerint nem az alkupozíciójukat akarják ezzel növelni, a döntés végleges.

MARTONYI JELENTETT BE ORBÁN HELYETT EGY MINISZTERT

Martonyi János külügyminiszter párizsi látogatásán elárulta, ki lesz a harmadik Orbán-kormány igazságügyi minisztere: Trócsányi László nagykövet. Martonyi egy diplomáciai találkozón mutatta őt be és adott tájékoztatást az MTI-nek, pedig Orbán Viktor maga szokta bejelenteni minisztereit.

KÉSZÜL AZ ELSŐ DIGITÁLIS ÉLŐLÉNY

Az idegtudományokat kutató amerikai Stephen Larson csoportjával az OpenWorm projektben megépít egy működő számítógépes fonalférget, amely éppen úgy mozog és viselkedik majd, mint a valódi Caenorhabditis elegans. Nemcsak a féreg biológiai működését másolják le, hanem a mögötte álló fizikát is, hogy a szimulációkban ugyanazt az eredményt kapják, amit a valóságban kapnának. Larson azért a C. elegans fajt választotta, mert ez a legnépszerűbb modellszervezet, és már három különböző Nobel-díj kapcsolódik a rajta elvégzett kísérletekhez.

JÓ BEFEKTETÉS A BALATONI INGATLAN

A Balaton folyamatos népszerűségét mutatja, hogy az egyik legstabilabb lakásforgalom mellett, megbízhatóan tartották árukat a balatoni lakóingatlanok. Az FHB Lakásárindex adatai szerint 2000 és 2012 között, kisebb megszakításokkal ugyan, de emelkedett a négyzetméterre vetített ár. A tópart jelenti a legnagyobb vonzerőt: az üdülőkörzet parttól távolabbi településein 5 millió forintos lakóingatlanokhoz is hozzájuthat a vásárló, de part menti településeken 10 millió forint felett van a lakásár az északi és a a déli parton is.

1arak

NÉGY ÉV ALATT DURVÁN 160 MILLIÁRD FORINT MENT EL KÜLÖNFÉLE ÁLLAMI BESZERZÉSEKRE

Legtöbbet informatikára és autókra költöttek, de milliárdok mentek el utazásokra és telefonbeszerzésekre is. Jó dolguk volt tavaly a Hungarikum Bizottság környékén dolgozóknak és a nemzeti ünnepeket szervezőknek, a keleti nyitás pedig ha máshol nem, az utazási költéseken biztosan nyomot hagyott.

A TRANSZCENDENS AZ ÉV CSALÓDÁSA

Tátongó logikai lyukak, széteső rendezés és jobb sorsra érdemes színészek – Johnny Depp sci-fije, a Transzcendens az év eddigi legnagyobb csalódása. De vajon ebben a filmben szerepel a filmtörténet leggonoszabb számítógépe vagy egy másikban?Szavazzon!