Hapci, mondta a Nap, viszlát, Károly!

2014.06.02. 18:57

A KORMÁNY RAJTAÜTÖTT A CIVILEKEN

Bár feketén-fehéren kiderült, hogy a politikai elfogultságot vélelmező kormánynak nincs joga ellenőrizni a magyarországi civil célra fordított norvégiai közpénzek felhasználását, a felbőszült Miniszterelnökség ma a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) vetette be, hogy lecsapjon a pénzeket koordináló szervezetekre. Reggelre a Kehi bejelentkezett az Ökotárs alapítványhoz, de a sajtóérdeklődést elkerülendő inkább az Autonómia Alapítványhoz és a Demokratikus Jogok Fejlesztésért Alapítványhoz látogattak. Délután aztán az Ökotárshoz is megérkeztek.

JÖN A REKLÁMADÓ, AZ RTL MEGDÖBBENT

Benyújtották a reklámtörvény tervezetét, ami szinte szóról szóra ugyanaz, mint amivel a Fidesz egy évvel ezelőtt már bepróbálkozott, csak akkor meghátráltak. Az adó mértéke az alsóbb sávokban nem változott, idén is ugyanannyit akar a kormány behajtani a kisebb médiacégeken, mint ahogy a választások előtt tervezték. Ellenben rosszabbul járnak a 15 milliárd forint feletti árbevételű cégek, mert két újabb sáv is bekerült a törvénytervezetbe, a legmagasabb sávban már a bevétel 40 százaléka az adó. Ebbe a sávba csak az RTL esik.

A GYEREKEK FELE NEM KAP RENDESEN ENNI

A Gallup közvélemény-kutató OECD-tagországokat érintő kutatása szerint szerint a szervezet tagjai körében növekszik azon emberek aránya, akik nem tudnak megfelelő mennyiségű élelmiszert vásárolni családjuknak. A gyerekkel rendelkező családok körében majdnem felével fordult már elő az elmúlt egy évben, hogy nem tudták a szükséges élelmiszert megvásárolni maguknak és családjuknak.

 

TOLVAJKERGETŐBŐL GÁZPISZTOLYOS TÁMADÓ

A Tolvajkergetők nevű, eddig csalibiciklikkel piti bűnözőkre vadászó, a rendőrségben csalódottak körében igen népszerű és a neten rendkívül aktív csoport az utóbbi időben szélesítette a repertoárt. Legalábbis erre utal, hogy szombat délben testületileg kiszálltak egy hódmezővásárhelyi, szerintük rosszhiszemű, jogcím nélküli lakáshasználó családhoz hogy kipenderítsék az otthonából, majd amikor ellenállásba ütköztek, a csoport vezetője gázpisztollyal rálőtt egy férfira.

SZÁZMILLIÓKAT BUKIK BUDAPEST AZ ELCSESZETT SZEMÉTLERAKÓN

Nincs hová tenni a rákospalotai szemétégető évi 100 ezer tonnányi salakját, és egy ideig nem is lesz. Hiába előlegezett le ugyanis a főváros 381 millióval egy csömöri telket, a közelben emberek laknak, ami kizárja a lerakóépítést. A jelek szerint a csömöri önkormányzat félrevezette a fővárosiakat, akik most futhatnak a pénzük, a 800 milliós uniós forrás, na meg a megoldás után.

SAJÁT MŰHOLDFLOTTÁT ÉPÍT A GOOGLE

3 milliárd dollárt költ a cég 180 műholdra, amelyek alacsony Föld körüli pályán fognak keringeni, és az egész Földet (vagy csak a lakott területeket, ez még nem teljesen tisztázott) lefedik, mindenhová eljuttatva az internetet. És hogy az miért jó a cégnek? Hát mert ezzel is csak több felhasználójuk lesz. Bővebben itt.

HAPCI, MONDTA A NAP

És azzal kidobott magából öt Földnyi plazmát 2,5 km/órás sebességgel. A gigászi napkitörést felvette a NASA IRIS nevű műholdja, most megnézheti ön is, milyen egy sci-fi katasztrófafilm felvezetése a való életben.

LEMONDOTT A SPANYOL KIRÁLY

János Károly ma reggel közölte Mariano Rajoy miniszterelnökkel, hogy egészségi állapota miatt lemond a trónról. A spanyol köztévé délután már le is adta a király beszédét. A 78 éves uralkodót utóda fia, a 46 éves Fülöp herceg követi.

NEM ADNAK TÖBBÉ INFORMÁCIÓT A FORMA1 VILÁGBAJNOK SCHUMACHER ÁLLAPOTÁRÓL

Utoljára április elején érkezett némi információ Michael Schumacher állapotáról, aki síbalesete után hónapokig kómában feküdt Franciaországban, de most a menedzsere megtörte a hallgatást azzal, hogy ezután még jobban hallgatni fognak. Senki nem tudja, hogy mi van a némettel.

A FIFA NAGYON MEGSZÍVTA AZZAL, HOGY KORRUPT ÉS PÖKHENDI MÓDON ADTA ODA A 2022-ES VB-T KATARNAK

A legfőbb futballszervezet korrupciós ügyeit vizsgáló ügyvéd elutazott a térségbe, Ománba, hogy kivizsgálja a hétvégi híreket, amely szerint a katariak ötmillió dollárért fizettek le kisebb futballszervezeteket a katariak, hogy szavazzanak rájuk a vb helyszínének odaítélésekor. Ausztrália máris jelezte, ha Katartól elveszik a vb-t, ők átvállalják.