Orsolya
7 °C
19 °C

Százezreknek lesz ünnepnap a mai

2014.06.16. 19:12 Módosítva: 2014-06-16 19:15:19

SZÁZMILLIÁRDOKAT KAPHATNAK VISSZA A DEVIZAHITELESEK

Az árfolyamrés alkalmazása önmagában is tisztességtelen, és az árfolyamkockázat áthárítása, valamint az egyoldalú kamatemelés is tisztességtelen lehet - derült ki a Kúria devizahiteles-ügyben hozott hétfői ítéletéből. Ha ez így lesz, akkor a bankok nemcsak 100 milliárdot buknak (az árfolyamrésen), hanem még akár 300 milliárdot is. Az adósok pedig ennyit nyernek. A Fidesz frakcióvezetője, Rogán Antal úgy reagált: a bankoknak mindent vissza kell fizetniük, amit jogtalanul elvettek az adósoktól, és olyan jogszabályt kell hozni, ami kezeli azt a három devizahitel-problémát (árfolyamváltozások, egyoldalú kamatemelések, árfolyamrés), amelyet a Kúria döntése érintett.

TILTAKOZNAK A SCORPIONS-KONCERT ELLEN AZ 56-OS MÁRTÍROK ROKONAI

Durvának és kegyeletsértőnek nevezte a ma esti, Hősök terei Omega–Scorpions- koncertet Nagy Imre unokája, Maléter Pál özvegye és Szilágyi József lánya.  A hozzátartozók szerint június 16. és október 6. is nemzeti gyásznap, és ahogy az aradi vértanúk napját nem keresztelik át béke napjára, a Batthyány-örökmécsesnél nem rendeznek táncmulatságot, Aradon nem emlékeznek Madonna-koncerttel október 6-ra, úgy az 56-os vértanúk emléknapján se kéne gigakoncertet tartani a Hősök terén.

NEM HORVÁTH CSABA LESZ A BALOLDAL FŐPOLGÁRMESTER-JELÖLTJE

Nem akar főpolgármester-jelölt lenni Horváth Csaba, jelentette be ő maga hétfő reggel. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője jelenleg is a párt hivatalos jelöltje, ám mint kifejtette, tud magánál esélyesebb jelölteket is, és kész is támogatni egy olyan személyt, aki hozzá képest szélesebb támogatást képes szerezni. Nevet azonban nem mondott.

MÉGSEM MEGY TŐZSDÉRE A WIZZ AIR

Bár májusban a cég londoni tőzsdére lépéséről adott hírt a Wizz Air, a légitársaság most mégis a tőzsdei részvénykibocsátás elhalasztása mellett döntött. A vállalat a lépést azzal indokolta, hogy az utóbbi időben a légitársaságok részvényei túlságosan mozgékonyak voltak, amit nem szeretnek a befektetők.

KÖZEL 50 HALOTT EGY KENYAI TERRORTÁMADÁSBAN

Ismeretlen fegyveresek hétfőre virradóra megtámadtak egy kelet-kenyai tengerparti várost, felgyújtottak legalább négy szállodát és egy benzinkutat, illetve megtámadtak egy rendőrőrsöt. A támadásban legalább 48-an haltak meg. A támadók az al-Kaida terrorszervezethez köthető al-Shabaab iszlamista fegyveres szervezet zászlaját lengették. 

SCHUMACHER FELÉBREDT A KÓMÁBÓL

Kommunikál a gyerekeivel, elhagyta a grenoble-i kórházat. A hétszeres világbajnok F1-pilótára a 169 nap kóma után hosszú rehabilitáció vár rá.

KIDERÜLT, MILYEN LESZ A VALVE KÉZIKONZOLJA

Az eredetileg játékkiadóként indult Valve  már megcsinálta a szerencséjét a  pécés világ digitális játékboltjával, a Steammel, a cég kifejezetten játékosoknak szánt operációs rendszere, a SteamOS is készül, a következő nagy dobás pedig a SteamBoy nevű kézikonzol lehet. A koncepciót az idei E3-on mutatták be, és egy kijelzővel szerelt speciális kontrollernek tűnik, amin pécés játékok futhatnak. A 2015-ös megjelenéssel tervezett gépen a Steam kínálatából válogathatunk majd, de természetesen a szerkezet teljesítménye nem közelíti meg egy jól összerakott asztali pécé erejét. A részletes specifikáció még nem ismert, de az már kiderült, hogy négymagos processzor, 4 gigabájt RAM és 32 gigabájtnyi háttértár lapul majd a kütyüben.

AZ INDEX FELFEDEZTE, A VILÁG MEGSZERETTE: A MIDDLEMIST RED

A Middlemist Red nyerte meg tavasszal az Index tehetségkutatóját, A Számot, majd bekerültek a Deezer Young Guns nevű versenyébe is, amit szintén megnyertek. Az Indextől Sziget-fellépést kaptak, a Deezer a novemberben megjelenő lemezüket fogja promótálni.