István, Vajk
17 °C
22 °C

A nap, amikor rájöttünk, milyen jelentéktelenek is vagyunk

2014.11.10. 20:10 Módosítva: 2014-11-10 20:21:44

Tudja mennyire jelentéktelen is Ön?

Ha még nem érezte magát jelentéktelennek és aprónak ma, akkor kattintson ide, megmutatjuk, hány galaxis is húzódik meg az ég egyetlen apró kis szegletében!

HA AMERIKA NEM MENT VIDA ILDIKÓHOZ, HÁT VIDA ILDIKÓ MENT AMERIKÁHOZ

A NAV elnöke hirtelen felindulásból hóna alá csapta Futó Barnabást, aki többek közt a Közgép peres ügyeit is viszi időnként, és elindult vele az Egyesült Államok nagykövetségére. A NAV vezetője szerint az amerikaiak nem mutattak neki semmilyen bizonyítékot, hogy mégis miért tiltották ki Amerikából. Mindezt egy szürreális jelenet tette igazán izgalmassá: Vida Ildikó ugyanis a követség előtt összefutott az éppen távozó André Goodfrienddel. Az amerikai ügyvivő végül mégis visszament a követsége, hogy fogadja a magyar adóhatóság vezetőjét, de mégsem derült ki semmi. Goodfriend azért twittelt egy vicceset, biztos, ami biztos.

Ha már nem értene mindent a kitiltási ügy körüli bonyodalmakból, ezen az idővonalon összefoglaltunk mindent:

MÁR A SZOCIALISTÁK IS A JOBBIKRA SZAVAZTAK ÓZDON

Janiczak Dávidot, a Jobbik jelöltjét majdnem kétharmados többséggel választották polgármesterré vasárnap Ózdon, 64,4 százalékot kapott, míg a fideszes jelölt, Fürjes Pál eddigi polgármester 31 százalékot. Ami ennél is meglepőbb, és lehet, hogy teljesen átírja a centrális erőtérről, meg a politikai oldalak átjárhatatlanságáról szóló kordzakós, politológusi elemzéseket:

  • A Jobbik jelöltjét majdnem kétharmados többséggel választották polgármesterré.
  • Az MSZP-DK-s jelölt szavazói eltűntek: 3,2 százalékot ért el, pedig egy hónappal ezelőtt még 20,4-en állt.
  •  A szocialista szavazók most a Jobbikra voksoltak.
  •  Az MSZP először vissza akart lépni a Fidesz javára, de azért ezt végül mégsem merték.
  • Az ózdi baloldali szavazók elsőként mutatták meg, hogy talán nincs is centrális erőtér.

NAGYOT CSÖKKENT A FIDESZ NÉPSZERŰSÉGE A BOTRÁNYOK ÓTA

A kitiltási botrány és a netadó bevezetésének ötlete óta elég jelentősen csökkent a kormánypártok népszerűsége a Nézőpont Intézet ma publikált közvéleménykutatása alapján.

A felmérés szerint a kitiltási botrány kirobbanása előtt (október 14-17.) a teljes népességben 32 százalékos volt a kormánypártok támogatottsága, azóta (november 3-7.) ez a szám 29 százalékra csökkent. Hasonló az eredmény a potenciális szavazók körében is, ott szintén három százalékot (43-ról 40-re) esett a Fidesz-KDNP támogatóinak aránya. A Jobbik és az LMP a legnagyobb nyertese a botránynak, a két párt szavazótábora 3-3 százalékkal nőtt.

Kelet vagy nyugat? Igen, itt és most kell ezt eldönteni!

Nagy Kelet–Nyugat-barométerünkkel most eldöntheti, hogy Obama vagy Putyin, Peking vagy Brüsszel, hamburger vagy döner, Mercedes vagy Lada! Hogy az Európai Unió lett az új Szovjetunió, vagy inkább ruszkik, haza! Bökjön egyet erőteljesen itt! (A keletpártiak már megtették, hirtelen 25 ezer szavazat bénította meg pár perc alatt a számlálót!)

kelet-nyugat.psd-1.png

KÖZÖSSÉGI INGYENWIFIT AD A UPC

Már azoknak az előfizetőiknek, akik hajlandóak maguk is megosztani wifijüket a többi előfizetővel. A 2,5 megabites sávszélességű ingyenes wifi nem csökkenti a tulajdonos sávszélességét, a UPC a szolgáltatást külön csatornán működteti, elkülönítve az ügyfél által használt wifitől.

Akár 200 ezer hotspot is lehet az országban, ráadásul a szolgáltatást külföldön is lehet majd használni, a UPC ugyanis azokban az országokban is biztosít hozzáférést, ahol hasonló szolgáltatást indítanak el. Az Egyesült Államokban pedig a Comcast nevű netszolgáltatóval kötöttek megállapodást arról, hogy a My UPC  azonosítóval rendelkező ügyfelek használni tudják a társaság ottani wifi hotspotjait.

Ja, és a UPC bejelentette, hogy ezentúl mobilelőfizetéseket is kínál, a hálózatot a Vodafone biztosítja ehhez nekik, a percdíjakról pedig ebben a cikkben olvashatnak részletesebben. 

NORVÉG GÓLCSÚCSOT JAVÍTOTT EGY MAGYAR

Egy magyar futballista lett Norvégia külföldi gólrekordere, soha senki nem rúgott még annyi gólt a norvég bajnokságban légiósként, mint Kovács Péter. A Strösmgodset Rosenborgban 4-1-re kikapott, de a magyar csatár lőtte az egyetlen vendég gólt, ami már a 75. volt. Az eddigi norvégiai külföldi rekorder a svéd Daniel Nannskog volt, 176 meccsen 74 gólig jutott.

VAN VALAMI FURCSA ÉS MEGMAGYARÁZHATATLAN A MAGYAROK MOZIZÁSI SZOKÁSAIBAN

Legalábbis erre utal az, hogy Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmje a hétvégi nézettségi adatok szerint még mindig nagyon népszerű a hazai mozizók körében, több mint 4500-an voltak rá kíváncsiak most hétvégén. Eddig összesen 12882-en látták a filmet, hétvégén több budapesti moziban el is fogytak a jegyek az előadásokra, és ez egy magyar alkotástól kifejezetten meglepő, pláne ha tudjuk, hogy mindössze 7 millió forintból készült az egész. A film már 15 millió forintot hozott a konyhára a készítőknek.

SZANASZÉT VERI AZ RTL KLUB NÉZETTSÉGBEN A TV2-T

Nagyon úgy néz ki, hogy kezdik megszeretni a nézők az RTL Klub kormánykritikus Híradóját, legalább is ez derül ki a legutóbbi nézettségi adatokból. A 18-49-es korosztályban a TV2-t bucira verte az RTL este hattól, még a korábban a csatorna húzóműsorának számító Tények is kevesebb embert érdekel, mint az RTL keménykedő Híradója. De ez még a jobb eset, hiszen általában csak 2-3 százalékos eltérés volt a két hírműsor között az RTL javára, azonban az éjszakai műsorsávban a TV2 nemhogy az RTL közelébe sem tud kerülni, de az egyik akciófilmjüknél még a Viasatot és a Film+-t is többen nézték. Arról már nem is beszélve, hogy Hajdú Péter bulvárcirkuszára több mint 21 százalékot ver a Celeb vagyok, ments ki innen! Egyedül a frissen indult Rising Star volt képes odapörkölni az RTL-nek. 

BONUS TRACK: NAPIRAJZ, AMI ELMESÉLI, HOGY IS VOLT EZ A POSTÁN!

429 levelet 16 9

Erre, ide kattintson mind a három képkockáért!