Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Az űrhajó vagy űrállomás legénységének minden tagja komoly munkát végez a világtól elszigetelve, mégis az egész világ megtudja, ha valami hibát vétenek. A pszichológiai kiszámíthatatlanság a világűrben végrehajtott missziók egyik kritikus eleme – véli JoAnna Wood, a Baylor egyetem pszichológusa, a Johnson Space Center vendégkutatója.

Valerij Poljakov a Mir ablakában

Az orosz Mir űrállomás hónapokig szolgálatban levő legénységein végrehajtott logikai gondolkodást, összpontosítást és emlékezőképességet vizsgáló tesztek azt mutatták, hogy az űrbeli körülmények közt eltöltött első három-négy hétben korlátozottak a pszichomotorikus folyamatok. Ebben az időszakban az orosz űrhajósok teljesítőképessége erősen visszaesett.

Deprimáló környezet

Valerij Poljakov orvos-űrhajós 14 hónapig, egészen pontosan 438 napig élt a Miren. A kozmoszból visszatérve elismerte, az elszigeteltség nagyon nyomasztó. Hiszen az űrállomás hermetikusan le van zárva, a belélegzett levegő mesterséges. Magas a zajszint, ami terheli a pszichét. Mindez a hosszas tartózkodás alatt igen fárasztó. Az elszigeteltség a szenzorikus ingerek beszűkülését is jelenti. Ha pedig az embert túl kevés külső inger éri, könnyen depresszióssá válhat.

A NASA tudósai előtt akkor vált nyilvánvalóvá, mekkora lelki megterheléssel jár a hosszú űrutazás, amikor a Miren töltött 115 nap után lefogyva és letörve tért vissza Norm Thagard űrhajós. Többek közt a Miren felszolgált orosz ételek sem ízlettek neki.

Ami így első pillantásra nevetségesnek tűnik, a psziché vonatkozásában nem alábecsülendő. Ahogy kimutatták, a mindennapi közös étkezés a jó közérzet egyik alapvető pillérje. Ehhez jön még, hogy az űrhajósok mindig jóllakottnak érzik magukat, mert a gyomorba került étel is súlytalan.

Az étrend is fontos

A NASA hangzatos nevet viselő Office Of Human Ressources And Education kutatóintézetében ezért fontos területnek számít a Human Support Technology. Itt fundálják ki egyebek mellett, hogyan lehetne friss salátát termeszteni az űrállomás fedélzetén. Az ISS étrendjét pedig úgy igazították, fele-fele legyen amerikai és orosz.

Az egészséges űrkaja

1998-ban, Thagard panaszai után azzal vádolták a NASA-t, hogy a pszichológia terén komoly lemaradásai vannak. A változásról tanúskodik az a tény is, hogy a NASA vezető kutatója Kathie Olsen fiziobiológus. Az orosz űrkutatás viszont mintaszerűen foglalkozott ezzel a témával is: a kozmonauták repülését már húsz évvel ezelőtt is figyelemmel kísérte a moszkvai orvosbiológiai intézet pszichológuscsoportja.

Sötétzárka

A rendkívüli helyzetekben hirtelen fontos lehet a legegyszerűbb dolgokhoz ragaszkodás. Így a nemzetiség hirtelen nevetségesen fontos lehet, és a nyelvi korlátok katasztrófákat okozhatnak. A Szaljut-6 fedélzetén például a csehszlovák űrhajóst folyamatosan szekálták orosz kollégái. Ez odáig ment, hogy végül már a műszerekhez sem engedték oda.

A nyelvi korlátok katasztrófákat okozhatnak

A megfigyeléseikhez és kutatásaikhoz megfelelő modellt keresve a pszichológusok az űrállomáson uralkodó életfeltételeket az Antarktiszon tapasztalhatókkal vetették össze. A jeges kontinens legsötétebb, legszárazabb és egyben leghidegebb régiójában épült a hosszú holdutazásokra készülő űrhajósok számára bázis. Itt a súlytalanságot ugyan nem tudják produkálni, de jól összehasonlíthatók bizonyos lelki megterhelések.

Ezek némelyike – például alvási zavarok – az itt uralkodó állandó sötétséggel függhet össze. Más anomáliák viszont inkább szociális természetűek, és az űrállomáson uralkodó viszonyokhoz hasonló helyzetből ered. Barátaitól elszigetelve, kellemetlen, rémisztő és talán ellenséges környéken kell élnie, idegenekkel összezárva.

Ámokfutó álmok

A legzavaróbb jelenség, hogy a déli-sarki állomáson önkéntesen áttelelő tudósok éber álmaikban azt képzelték, hogy kölcsönösen kinyírják egymást. Minden részletében elképzelték, hogyan tennék el láb alól valamelyik lakótársukat, akit ki nem állhattak. A pszichológusok szerint ezek a képzelgések a kiszolgáltatottság érzését kompenzálták.

A csoport egyébként kívánatos összetartozásával az ellenségkép kívülre vetül. Az űrállomás esetében ez a földi irányítóközpont és hatóság. Egyes pszichológusoknak ez alkalmat adott felvetni, hogy a legénységnek valami rossz videofilmet adjanak, hogy inkább azt szidják, és így erősödjön a szolidaritás.

Hiperérzékenység, paranoia, realitásvesztés

Az űrhajósok az interneten és vasárnaponként videokonferencia útján értekezhetnek a családjukkal. A pszichológusok viszont tiltanak minden rossz hírt otthonról. Legalább ilyen fontos a felvilágosítás is. Az űrhajósokkal megismertetik a hiperérzékenység, a paranoia és a realitásvesztés klasszikus szimptómáit. A külvilággal támadt problémáikról egyszerűbb beszámolni, mint magukba fojtani.

Mivel a Big Brotherhez hasonlóan minden beszélgetést felvesznek, pontosan tudják a földi megfigyelők, milyen a legénység érzelmi állapota. Követik a fedélzeten zajló beszélgetéseket is, sőt a szóhasználat alapján, nyelvi analitikusok segítségével azt is meg tudják állapítani, mennyire kiegyensúlyozottak az űrhajósok.