Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

A légi indítás

A rakétát egy óriásgépen 10 kilométeres magasságba viszik, és ott elengedik

Hétfőn az orosz Air Launch Corp. bejelentette, hogy 2003-ban elindulhatnak az első légi indítású űrhajói. A projektben egy tucat orosz és ukrán cég vesz részt, köztük az Antonov repülőgép-tervező iroda és a Mir űrállomást megépítő Enyergija.

A módszer lényege, hogy a rakétát egy An-124-es óriásgépen 10 kilométeres magasságba viszik, és ott elengedik. A kioldás után ejtőernyők stabilizálják, majd begyújtanak a hajtóművei és a rakéta ezek után lép ki az űrbe. Ezzel a megoldással jóval olcsóbbá tehető a kilövések leginkább energiaigényes és legdrágább, a teljes költségek hatvan százalékát elemésztő fázisa: a földről való felemelkedés.

Az Air Launch vezetői szerint 2003 után pár éven belül akár heti öt-nyolc rakétát is indíthatnak. Módszerükkel 5-6 ezer dollárba kerülne egy kilogramm űrbejuttatása, míg a hagyományos kilövéseknél ez az összeg a 25-30 ezer dollárt is elérheti.

Az Air Launch fő vetélytársa a Boeing lehet, ahol márciusban jelentették be, hogy egy átalakított 747-400F jumbojetről hasonló indításokat terveznek. Elemzők szerint a következő tizenöt évben várhatóan legalább 1800 műholdat fognak felbocsátani, úgyhogy az Air Launch vezetői bíznak benne, hogy jut majd megrendelés bőven mindenkinek.

Az amerikai Orbital már 1990-ben próbálkozott légi indítással, de rakétái pusztán 500 kilogrammos terhet tudnak az űrbe vinni. A cég 25 esetben sikeresen alkalmazta az új módszert, három kilövés kudarcba fulladt. A háromfázisú Pegazus rakétát egy L-1011 típusú gépről indítják 12 km-es magasságban. Az Air Launch kétfázisú Proton rakétákat használ, amik 3.5 tonnányi hasznos terhet tudnak kijuttatni.

Tengeri indítás

A Sea Launch projekt átalakított tengeri olajfúró toronyról indítja rakétáit

Orosz cégek más kísérletekben is részt vesznek. A Sea Launch projekt átalakított tengeri olajfúró toronyról indítja rakétáit. A Sea Launch az amerikai Boeing (40%), az orosz Enyergija (25%), a norvég Kvaerner Csoport (20%) és az ukrán Juznoje (15%) közös vállalkozása. 1999 októberében sikerült az első kilövés, de idén márciusban a második rakéta a tengerbe zuhant. Ennek ellenére a program folytatódik, a megbízó ICO Global Communications képviselője úgy nyilatkozott, hogy nem nagy baj, hogy egyik műholdjuk elveszett, mivel a kilövésre szánt tizenkettőből kettőt úgyis csak tartaléknak szántak.

A tengeri indítás értelme, hogy az egyenlítő mentén felállított kilövőállásról induló rakéta ki tudja használni a Föld 1600 km/h forgásából adódó lendületet, amivel komoly mennyiségű üzemanyagot meg lehet spórolni. A tengeri platform stabilitását csak a három méternél magasabb hullámok vagy a 72 km/h-nál erősebb szél veszélyeztetheti. A Sea Launchnál egy kilogramm űrbe juttatása 7-9 ezer dollárba kerül.

Átalakított interkontinentális rakéták

Az orosz űrkutatás átalakított interkontinentális ballisztikus rakétákkal is kísérletezik

Az orosz űrkutatás a (földi indítású) Proton-program, a Sea és Air Launch mellett átalakított interkontinentális ballisztikus rakétákkal is kísérletezik. Tavaly áprilisban sikeresen lőtték fel a Dnyepr-1-et, ami egy angol szatellitet állított pályára. A Dnyepr-1-et azelőtt SS-18 Sátánnak hívták és tíz független, egyenként 750 kilótonnás nukleáris robbanófejjel a csúcsában egy bajkonuri silóban várta, hogy kilőjék az Egyesült Államokra. A robbanófejek mindegyike a hirosimai robbanás 35-szörösét produkálhatta volna. A Start szerződés értelmében 2007-ig minden SS-18-ast meg kell semmisíteni vagy át kell alakítani – és egy ilyen átalakítás komoly megtakarítást jelent az űripar megrendelőinek.

Még 1998-ban a Barents-tengeren az orosz Északi Flotta egy atom-tengeralattjárójának fedélzetéről állítottak földkörüli pályára két német műholdat. A hordozó egy interkontinentális ballisztikus rakéta volt, a műholdak viszonylag kis tömegűek voltak, a kilövés a felszín alól történt. Ez volt az első alkalom, hogy kereskedelmi célú műholdat tengeralattjáróról juttattak az űrbe.

Az űrrepülőgépek új generációja

A NASA a hordozókat szeretné feleslegessé tenni

Az Egyesült Államok kutatói sem tétlenkednek: a fejlesztések középpontjában ott az űrsiklók következő generációja áll. A NASA a hordozókat szeretné feleslegessé tenni, hogy a teljes űreszköz újra felhasználható legyen. Igyekezetüket talán az is magyarázza, hogy az USA-ban tavaly sorra mondtak kudarcot a különböző rakéták: több Titan IV, Delta III és Athena II típusú hordozó is megsemmisült – májusban hat indításból négy nem sikerült.

A kutatók legújabb ötlete, hogy a kilövendő űrrepülőt az első fázisban a már létező mágneses vasút mintájára egy mágnespályán gyorsítják. Ez tulajdonképpen ugyanazért jó, amiért a légi indítás: lecsökkenti a földről való elemelkedés költségét, hiszen az űrsikló az első pillanattól kezdve lebeg a mágneses mező miatt.

Az X-33-as űrrepülőt a NASA és a Lockheed 2005-ben akarja indítani, a tesztek idén nyáron kezdődnek. Az első repülésen például, miután a gép felszállt az Edwards légibázisról, 14 perc alatt kell, hogy 8-szoros hangsebességről 11-szeresre gyorsuljon 450 mérföld magasan. Az X-34-es jelzést az a gép viseli, amit az Orbital használ a légi indításokhoz. A kisméretű X-37-es olyan napenergiát használó űreszköz, ami az űrsiklóról leválva áll földkörüli pályára.

Hagyományos módszerek

Az alternatív eszközöknél nagyobb terhet tudnak az űrbe juttatni

Franciaország a hagyományos földi indítású módszernél maradt. Az ilyen rakéták kétségtelen előnye, hogy az alternatív eszközöknél nagyobb terhet tudnak az űrbe juttatni. Az Ariane-5 az 1996-os első tesztrepülés alkalmával felrobbant, de 1999 decemberében az első kereskedelmi indítás Francia Guyanában sikeres volt. A rakéta 6800 kilogrammot tud felemelni, másfélszer annyit, mint az Ariane-4, de a jövőben ezt a mennyiséget az Arianespace 12 ezerre akarja emelni.

Kisebb méretű műholdakat 1999-ben India és Kína is sikeresen pályára állított, miközben a japán rakéta-program egyelőre áll, miután a H-2-es rakéta indítása többször is sikertelen volt. A hordozó 1998-ban és 1999-ben is felrobbant, annak ellenére, hogy a kilövéseket a hibák kijavítása érdekében sorozatosan elhalasztották.