Kóka János eladta helikopterét

2007.01.08. 08:00
Kóka János megvált helikopterétől, amivel 2005 őszén keltett feltűnést, amikor kiderült, nem jelentett be a légügyi hatóságoknak egy kisebb balesetet.

"Az utóbbi időben nem volt ideje vele repülni, ezért a cége eladta a gépet" - erősítette meg az Index információját a gazdasági és közlekedési minisztérium (GKM) szóvivője, Ábrahám Gergely, miután a minisztert programja miatt nem sikerült elérnünk.

Kóka Jánosról, aki 2004-ben lett a gazdasági tárca első embere, a Playboyból tudta meg a nyilvánosság, hogy tud helikoptert vezetni, sőt egyik cégének még van is egy gépe, amit saját költségén ki is szokott bérelni.

Amit szabad Jupiternek?

A milliárdos politikus életmódját erősen bíráló Fidesz természetesen rá is kapott a helikopterre, és megpróbálta rábírni Kóka Jánost, hogy a kis méretű hobbigépet ajánlja fel az Országos Mentőszolgálatnak, amelynek egyik helikoptere akkoriban zuhant le Pécsen.

2005 nyarán több kisrepülőgép-baleset is történt, emiatt a légiközlekedést felügyelő tárca vezetője az ellenőrzés szigorítására szólította fel a hatóságokat. Ám kiderült, ő maga is elhallgatott egy kisebb balesetet: augusztusban - éppen nem ő volt a pilóta, de bent ült a gépben - helikopterét a "földhöz verték".

A nagy médiaérdeklődés miatt aztán végül indult vizsgálat. A gép a miniszter elmondása szerint annyira sérült meg, amennyire egy autó, ha koccannak vele. A helikopter mindenesetre hetekig dekkolt Budaörsön.

A GKM szóvivője elmondta, Kóka János cége - nevét nem sikerült megtudnunk - nem tervez újabb helikoptervásárlást, a miniszter pedig repülés helyett szabadidejében inkább fut és fallabdázik.