Állami megbízáshoz jutott Szanyi Tibor volt cége

2004.03.17. 19:30
Négymillió forintos állami megbízáshoz jutott egy közbeszerzési pályázaton az Euro Info Service Kft., amelynek 2002-ig többségi tulajdonosa volt Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára. A cég ügyvezetője a szocialista politikus testvére.
2002-ig Szanyi Tibor tulajdonában állt az a cég, amely közbeszerzési eljárás keretében nyert egy vidékfejlesztési pályázaton. Az Euro Info Service Kft. egy európai uniós ismereteket tartalmazó CD-ROM-ot készített 2000 példányban, a munkát négymillió forintért vállalta el Szanyi volt cége - értesült a Magyar Nemzet.

Szanyi Tibor az FVM-en belül a minisztérium falu- és vidékpolitikával összefüggő kommunikáció és oktatás koordinálásáért felel, de feladati köréhez tartozik a kormányiroda által kiírt, a vidékpolitikát érintő pályázat felügyelete is. A pályázat egészére háromszázmillió forintot szánt a kormány - mondta el Dékány András az FVM szóvivője az Info Rádiónak.

Nem tudták kiről van szó

A szóvivő elmondása szerint fel sem merült, hogy az államtitkár cégéről van szó, a pályázó cégeket ugyanis nem vizsgálták át, nem tudtak a családi kötelékről, Szanyi testvérének neve pedig nem volt feltüntetve a pályázatban. Dékány a rádiónak hangsúlyozta, Szanyi Tibor már semmilyen tisztséget nem tölt be a cégnél.

Dékány nem tartja etikátlannak, hogy Szanyi volt cége nyert a pályázaton, de tisztában van azzal, hogy a közélet érzékenyen kezeli a kérdést. A cég pályázatát Dékány egyébként "nagyon jónak" ítélte, és elmondta, hosszasan kialkudott ár ez a négymillió forint.

A TV2 híradója által megszólaltatott Szanyi elmondta, nem is tudta volna megakadályozni, hogy egy magáncég elinduljon az FVM pályázatán.

Tiszta lappal

2003 februárjában Kiss Elemérnek kellett lemondania kancelláriaminiszteri posztjáról, miután kiderült, ügyvédi irodája számos állami megbízást kapott a kormányalakítás óta. Akkor Medgyessy Péter, miután kézhez kapta Kiss Elemér lemondó levelét, úgy fogalmazott, kormánya "tiszta lappal" indult, és ezt meg is fogják őrizni.

A kormányfő az eset után tett javaslatot az azóta megszűnt Köztársasági Etikai Tanács létrehozására.