Rendben zajlik az EP-választás
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Kisebb zavarok
Az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) eddig tíz kampánycsendsértéssel kapcsolatos beadvány érkezett, amelyekről a testület várhatóan vasárnap kora délután dönt majd. Salgó László országos rendőr-főkapitány délelőtt még csak három kisebb kampánycsendsértésről számolt be, amelyek közül egyik sem igényelt rendőri intézkedést.
Budapesten a XVII. kerület 33. számú szavazókörében a szavazatszámláló bizottság egyik delegált tagja rosszul lett. A beteghez azonnal mentőt hívtak, és kórházba szállították, így a szavazás menetében fennakadás nem történt. A debreceni 72-es szavazókör munkáját haláleset miatt délelőtt néhány percre fel kellett függeszteni. Egy idős férfi szívinfarktus következtében a helyszínen meghalt.
|
A szavazatokat reggel hat órától este hét óráig lehet leadni. Az Országos Választási Bizottság nyolc párt indulását engedélyezte. A mandátumokat a listákon szereplők sorrendjében, arányosan osztják ki, de csak azok között, akiknek pártja átlépi az 5 százalékos szavazati küszöböt.
Szavazni az arra jogosultaknak személyi igazolvánnyal lehet a választások előtt kipostázott értesítőkben megadott szavazókör címén.
A szavazólapon a jelöltállításra jogosult nyolc párt listája egymás mellett, azonos hasábszélességben áll. Legfelül a lista száma, alatta a párt emblémája, a szavazókarika, a szervezet rövidített, és teljes neve, majd pedig a listákon szereplő személyek neve következik.
71 külföldi országban 2415 magyar állampolgár voksol majd, az utolsó lezárt urnák várhatóan csak 16-án szerdán érkeznek meg, így a választás jogilag végleges eredménye csak ezen a napon közölhető. Az unió többi országából 1934 állampolgár voksol Magyarországon a magyar pártok listáira.
Vasárnap tíztől eredmények
Június 10. és 13. között az Európai Parlament (EP) 732 képviselőjét választják meg az Unió 25 államában, a szavazásra 370 millió ember jogosult. Magyarországon 8,2 millió szavazó 24 parlamenti képviselőt választhat be az EU legnagyobb ellenőrző, törvényhozói intézményébe.
Az EP képviselőit öt évre választják meg, 1999-ben 626 képviselővel alakultak meg a frakciók, de a május elsején csatlakozó országok megfigyelő státuszban álló képviselőivel együtt 788 tagja volt. Az Európai Parlament a mai napig a világ egyetlen közvetlenül választott nemzetközi parlamenti testülete.
A szavazás hivatalos eredményeiről csak este tíz órától lehet adatokat nyilvánosságra hozni, ha már minden tagállamban véget ért a voksolás. A kampánycsend a szavazóurnák este hét órai lezárása után ér véget.