Konyhafőnök a személyzeti főnök párja

2007.07.06. 09:39
Évekig egy lánnyal, majd egy fiúval járt Szetey Gábor, a Gyurcsány-kormányu személyzeti ügyekért felelős államtitkára, mígnem 6 éve rátalált a 32 éves Zsoltra, jelenlegi kapcsolatára. Erről az államtitkár a pénteki Blikknek beszélt.

Egy Zsolt nevű konyhafőnök Szetey Gábor párja, derül ki a pénteki Blikkből. Az újságnak a homoszexualitását csütörtökön nyíltan felvállaló államtitkár számolt be erről.


Szetey Gábor (Fotó: Barakonyi Szabolcs)

Szetey a lapnak elmondta, hosszú párkapcsolatai voltak életében, először egy lánnyal 3 éven át, aztán - amikor először sikerült magának bevallania, hogy homoszexuális - már egy fiúval 6 éven keresztül.

Mostani kapcsolatával, a 32 éves Zsolttal egy jó barátja segítségével 6 éve ismerkedett meg a 38 éves államtitkár. Jelenleg együtt laknak, közös a bankszámlájuk, ugyanaz a hobbijuk. Szeretnek jókat enni, jó borokat inni, és Argentínában a focit is megszerették.

Elege lett a hazugságokból, abból, hogy még saját sofőrje előtt sem mondhatta ki párja nevét, ezért döntött arról, hogy most állt a nyilvánosság elé, mondta a lapnak Szetey.

Az átvilágításán bevallotta

Az államtitkár elmondta, Gyurcsány Ferenc elfogadta a döntését, mert a kormányfő szerint a politikusnak azt kell tennie, amiben hisz.

Az államtitkár egyébként a kinevezését megelőző C típusú átvilágításon már bevallotta, hogy meleg, de mint a lapnak fogalmazott, monogám típus, biztonsági kockázat ezért nem merült fel.

A pénteki Magyar Nemzet szerint kinevezése idején gondok merültek fel az átvilágításnál, ugyanis felmerült, akkor még be nem vallott homoszexualitása miatt könnyen zsarolható lenne az államtitkár.