Elkúrtuk kicsiben: a csődbe ment falu

2007.08.16. 23:50
Tiszaderzs, a csődbe ment falu, az egész köztársaság szimbóluma. Az előző ciklusban erőn felül költekeztek, most meg üres a kassza. Nincs fizetés, lekapcsolták a telefont, fenyeget a gázművek. A politizáló falusiak szörnyű pletykákat suttognak egymásról, de a 40 milliós "derzsi aréna" felépült.

Tiszafüred után két faluval, a Tisza-tó közelében fekszik az 1300 lakosú Tiszaderzs. A falu nem sokban különbözik a környező településektől: templom, egy nagyobb közért, jórészt földutak és egy szép, ám kiépítetlen partszakasz található ott. Tavaly óta van egy derzsi arénának becézett nagy tornaterme is.

Az aréna (Fotók: Barakonyi Szabolcs)

Richter Tibor három napig tüntetett a hét elején a polgármesteri hivatal előtt. A falu csődbe ment, és óvónő élettársa sem kapott fizetést, ahogy az önkormányzat többi 31 dolgozója sem.

A falusi intézmények közüzemi számláit sem tudják fizetni, a telefont már kikapcsolták, és hasonló akcióval fenyeget a Tigáz, a helyi gázművek. A jegyző feljelentette a polgármestert, a polgármester szerint a Fidesz akarja tönkretenni őt, és a falu néhány politizáló lakója fasisztázza és kommunistázza egymást. Tiszaderzs épp olyan, mint az egész köztársaság, csak kicsiben.

Elkúrták

Az előző ciklusban a tiszaderzsi önkormányzat azt akarta, hogy a faluban végre épüljön valami. "A polgármester egy cezaromán ember, azt akarta, hogy mindenki rá emlékezzen majd."

Úgy kampányolt, hogy előre elköltötte a falu pénzét, hogy a választások előtt "nagy dolgok épüljenek", aztán most csődbe ment a falu, mondták többen is, akik Herédy Dezső polgármester esztelen hitelfelvételeit okolják a falu sanyarú sorsáért.

A boltos

A polgármestert kedvelők, például a vegyesboltot vezető Nyikos István önkormányzati képviselő szerint a zúgolódók csak irigyek. "Húsz év alatt nem fejlődött annyit a falu, mint a doktor úr vezetése alatt. (Herédy Dezső orvos, jelenleg Mezőkövesden rendel) Azok áskálódnak, akik Fazekas Sándort támogatták a polgármester-választáson. Féltékenyek, hogy nem ők építettek, és nem is nyertek."

A nagy beruházások közül három készült el 2006-ban, a választások előtt. Egy impozáns tornacsarnok, ami 40 millió forintba került. A falu propagandafüzetében derzsi arénának is nevezett épület államilag támogatott, kamatmentes hitelből készült. A felvett összeg a falu éves költségvetésének negyede.

A másik nagy beruházás két utca aszfaltozása volt. Itt csak a beruházás tíz százalékát kellett a falunak fizetni, de az utófinanszírozási rendszer miatt ez is hitelből épült. Az előző évben tehát a falu fejlesztésre költötte működési költségeinek közel felét.

A polgármesterrel elégedetlen egyik önkormányzati képviselő szerint az előző ciklusban a képviselőtestület hiába látta, hogy ebből baj lehet, a választások előtt senki sem mert ellenállni.

A régi iskola

"Az emberek nagyon örültek az új útnak, az építkezéseknek. Aki rosszat mert mondani, azt megvádolták, hogy a falu ellen van." Ahogy a 100 napos program és más túlköltekező, ám életszínvonal-növelő döntések esetén a parlamentben, így itt sem mert senki sem szólni, hogy a hitelből költekező vezetés elvetette a sulykot.

A polgármester szerint nem a hitelekkel volt a fő baj, hanem egyéb csapások érték a falut. Éveken át 15-20 milliót kaptak az "önhibáján kívül hátrányos helyzetben lévő településeknek járó" állami támogatásból. 2007-re bátran 26 millióra pályáztak és ezt be is tervezték a költségvetésbe. A megszorítások miatt azonban csak 3,2 millió jött.

Milliókat vesztett a település azért is, mert év elején 41 gyereket más települések iskoláiba írattak át, miután a szülők megijedtek attól, hogy ezentúl kistérségi társulás üzemelteti majd az intézményt. A fejkvótát is betervezték, így nem maradt elég pénz az iskola rezsijére.

Ugyanakkor az önkormányzati minisztérium egy munkatársa a Kossuth rádió Krónika című műsorában megerősítette, hogy az átgondolatlan és túlzott fejlesztések vezettek a falu csődjéhez.

Ha sokan beleszólnak

A megyei közigazgatási hivatal tavaly novemberben figyelmeztette az önkormányzatot, hogy csőd fenyeget. Addigra a képviselőtestületben többségbe kerültek a polgármester-ellenes helyiek. Többek szerint az ellentétek miatt döntésképtelen a falu, például közel egy éve nem sikerült alpolgármestert választani.

Az új iskola

Herédy Dezső az Indexnek azt mondta, hogy az előző ciklusokban azért ment minden jól, mert a képviselők mindent rá hagytak. "Egy ember fejével lehet csak gondolkodni, ha sokan beleszólnak, nem lehet tervezni."

Kossuth téri hangulat

Mindenesetre felmerült az is, hogy csökkenteni kellene az önkormányzatnál dolgozók létszámát, és akkor olcsóbb lenne a falu működtetése. Ez a helyi politikát ismerők szerint lehetetlen, mert mindenki vagy a polgármester vagy a képviselőtestület többségi tagjainak rokona, barátja vagy lekötelezettje.

A 31 önkormányzati dolgozóból 10 a polgármesteri hivatalban dolgozik. A polgármester a jegyző állását szüntetné meg, és körjegyzőségben fogna össze a környező falvakkal. Bóta Mihály jegyző és a polgármester közti ellentét legendás a faluban. Bóta a közelmúltban feljelentette a falu vezetőjét, okirat-hamisítás és hivatali visszaélés miatt. A megyei ügyészség vizsgálódik.

Bóta szerint Herédy válságba sodorta a falut. Herédy szerint Bóta szélsőjobboldali zavarkeltő.

Augusztus elején az önkormányzati dolgozók fizetés helyett csak egy levelet kaptak, hogy egyelőre nincs pénz a bérekre, legyenek szívesek egy ideig ingyen folytatni munkájukat.

Háromfős tömeg tüntetett

Richter Tibor ezért kezdett tüntetni. Az egyszemélyesnek bejelentett demonstrációhoz később ketten csatlakoztak, és három rendőr felügyelte a tüntetést. Richter bekerült a híradóba és híressé tette a falut.

Richter Tibor

"A polgármester megfélemlítette az emberek, volt hogy tajtékozva üvöltötte, ki fogja nyírni az embereket" - magyarázza, hogy miért nem csatlakoztak többen tüntetéséhez. Richter vékony, elszánt tekintetű középkorú férfi, a helyi Fidesz-szervezet vezetője, 2006-ban 5 százalékos eredménnyel harmadik lett a polgármester-választáson.

Politikai tevékenységéről azonban állítja, hogy független a tüntetéstől. "Ha fideszes polgármester nem fizetne a dolgozóknak, akkor is tüntetnék, ez alkotmánysértő ugyanis."

Volt tengerész a Boszporuszon, és csodálja Gyurcsányt

Herédy Géza polgármester joviális, hatvanas éveinek végén járó, vidám tekintetű, erős testalkatú férfi. Házába az elmúlt napokban betörtek, amikor éppen éjszakai ügyeletes volt orvosi rendelőjében. Munkanapja végén, egy nadrágban és mezítelen felsőtestére vett nadrágtartóban fogadott minket, amikor váratlanul bekopogtunk.

Volt tengerész a Boszporuszon, orvos BAZ megyében, 2002 óta polgármester Tiszaderzsen. 1990-92 között már vezette a falut, de akkor az Országgyűlés jogsértések miatt feloszlatta a képviselőtestületet. A falusiak szerint nagy balhé volt annak idején, a cigányok kergették el a vezetést. Herédy szerint a tüntető Richter, és a vele hasonlóan gondolkodók szélsőjobboldaliak, akik a miniszterelnök elleni tüntetésekre is kijártak.

Az új út

Ő személy szerint csodálja Gyurcsány Ferencet és kormányát. Ugyanakkor Richter és Herédy is arról beszélt az Indexnek, hogy össze kellene végre fognia mindenkinek, a falu megmentéséért.

Mindenki ismer mindenkit

A falusi politika árnyoldala, hogy mindenki túl jól ismer mindenkit. A két tábor között balos-jobbos ellentét van, de hivatalosan mindenki független. A polgármester tíz évig háziorvosa volt az őt feljelentő jegyzőnek. Herédy szerint Bóta szélsőjobboldali lett és ezért jelentette fel.

A két oldal sok, nem kifejezetten politikai váddal is illeti egymást. Valaki vadházasságban él egy özvegyasszonnyal, másvalakinek a felesége méltatlanul viselkedett a temetésen, megint másról azt suttogják, hogy pszichiátriai kezelésre szorulna, az egyik közéletben aktív helyiről pedig beszélik, hogy pufajkás volt. Évtizedes személyes sérelmek törtek elő a csőd miatt kiélezett vitában. A polgármester ellenzői szerint a vitának csak a polgármester akar politikai élt adni, a polgármester viszont úgy érzi, hogy nyilvánvalóan politikai támadás áldozata.

Majd Brüsszel vagy valaki

A polgármester abban bízik, hogy még egy kis beruházás, és végre felvirágozhat a falu. A Tisza-tó partjának megszerzéséért régóta pereskedik az önkormányzat, és most úgy tűnik, hogy sikerül megszerezni az értékes ingatlant.

A kemping

Ugyan egyelőre csak november végéig kaptak használatba vételi engedélyt, de nagyon bizakodó Herédy Gáza és Nyikos István is. Strandot és kikötőket építenének. Kérdés, hogy milyen pénzből, amikor fizetésekre és rezsire sem futja. Pályázatokban, uniós támogatásban és újabb hitelekben bíznak, "mert saját forrásból ma Magyarországon senki sem tud csinálni semmit".

Minisztériumi gyorssegély feltételekkel

Az önkormányzati minisztérium már szerdán besegített, így a béreket hamarosan kifizethetik. 11 millió forint rendkívüli támogatást kapott a falu.

A pénzt csak akkor nem kell visszafizetni, ha a Bajnai Gordon miniszter által aláírt levélben foglalt feltételek teljesülnek, amelyek a következők: legalább két területen kistérségi társulásba kell kiszervezni olyan szolgáltatásokat, amelyeket most a falu egyedül működtet; az önkormányzati dolgozók létszámát csökkenteni kell; legalább egy főt el kell küldeni a polgármesteri hivatalban dolgozók közül; és meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a falu kintlévőségeit egy magánvállalkozás szedi be.

Most a polgármester és hívei, illetve a helyi ellenzék is a falura kirótt konvergenciaprogram megvalósíthatóságán gondolkoznak.