Huszonegy vádlottja van a K&H ügynek - háttér

2005.08.24. 15:44
Két évvel a K&H ügy kirobbanása után vádat emelt az ügyészség a szerteágazó, egy nyomozót és politikusokat is hírbe hozó sikkasztás miatt. Előzmények, háttér.

Huszonegy személy, köztük Kulcsár Attila, a K&H Equities korábbi igazgatója, Kerék Csaba, a Britton cégcsoport résztulajdonosa és Rejtő E. Tibor, volt K&H-vezér ellen emelt vádat a Fővárosi Főügyészség szerdán, jelentették be a Fővárosi Főügyészség sajtótájékoztatóján. Az ügyészség vezetői visszautasították az egyik gyanúsított, pontosabban immár vádlott kifogásait a büntetőeljárással, konkrétan Kulcsár Attila kihallgatásával kapcsolatban. (Mint ismeretes, korábban Kerék Csaba kifogásolta ezt az eljárást.)

A Fővárosi Főügyészség által az újságíróknak átadott összeállítás szerint a huszonegy vádlott között van Forró Tamás, aki a Zöld Újság Rt. elnök-vezérigazgatója, Bitvai Miklós az Állami Autópályakezelő Rt. vezérigazgatója, Garamszegi Gábor, a Betonút Szolgáltató és Építő Rt. társtulajdonosa és gazdasági vezérigazgató-helyettese és Mészáros János, a Britton másik tulajdonosa, Kerék Csaba mellett. (Az érintett személyek tisztségei a nyomozás kezdetén regisztrált állapotnak felelnek meg.) Az ügybe belekeveredett szír pénzváltók közül E. A. Hasan szerepel a vádlottak között. Feltűnik az ügyészség listáján "Taxis Gyuszi", vagyis Sz. Gyula, aki a szír pénzváltók és Kulcsár Attila között szállította a pénzt. Bővebben a vádemelésről >>>

Két éve kezdődött

A K&H botrány 2003 nyarán kezdődött. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) által elrendelt vizsgálaton tízmilliárdos nagyságrendű sikkasztásra derült fény a Pannonplast Rt részvényeinek felvásárlásánál: a K&H Equities brókercég legalább hatvan-hetven ügyfél pénzét forgatta szabálytalanul.

Nem sokkal később egy ismeretlen személy súlyosan bántalmazta Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét. Szász a betegágyán a Pannonplast szabálytalan, költségvetési pénzeket is érintő részvényfelvásárlását, illetve annak vizsgálatát sejtette a támadás hátterében. Ez a vélelmezés indította el a vizsgálódást, amely a brókerbotrány kirobbanásához vezetett.

Többfelé ágazó történet

Innentől kezdve az események többfelé ágaztak és sok mindenkit hírbe hoztak, bizonytalan eredetű kiszivárogtatások, újabb nevek, és vádak követték egymást. A sajtó hamar kiderítette, hogy az ügy egyik főszereplőjének, a K&H Equities Rt. egyik vezető brókerének, Kulcsár Attilának fényképes belépője volt a Miniszterelnöki Hivatalba, így az ügy szálai akár igen magasra is vezethettek.

Kulcsár a brókerbotrány kirobbanásakor távozott Magyarországról. Miután nem jelent meg a tervezett rendőrségi kihallgatáson, nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül a bécsi Opera előtt tartóztatták le. A gyanú szerint Kulcsár Attila 1998-tól kezdődően működtetett egy olyan pénz- és értékpapír-mozgatási rendszert, amely lehetővé tette, hogy ügyfelei befektetését saját céljára használja. A pénzügyi visszaélésekbe több milliárd forintnyi közpénzt is bevontak, miután az Állami Autópálya Kezelő Rt. is a brókercég ügyfelei közé került. A brókerbotrány kulcsfiguráját március 30-án szállították Magyarországra, még aznap előzetes letartóztatásba helyezték. Később Kulcsár - akit időközben házi őrizetbe helyeztek - kérelmet juttatott el a Fővárosi Főügyészségre, miszerint nem a rendőrségen, hanem ügyészek előtt szeretne vallomást tenni.

Rejtő is nyugatra tartott

Az ügy kirobbanásakor szintén kulcsszereplőnek tűnt a K&H Bank elnöke, Rejtő E Tibor, akit Hegyeshalomnál tartóztatták fel a rendőrök. Rejtő akkor azt nyilatkozta, hogy csak erkölcsi felelősséget vállal a K&H Equities botrányban, melyet a lemondásával ismert el. Ugyanakkor azt, hogy bűntetőjogi felelőssége lenne az üggyel kapcsolatban, már tagadta. Rejtő a belső ellenőrzés rossz működésére hivatkozott, és többször tagadta, hogy Kulcsár Attila az ő közvetlen irányítása alatt intézte volna ügyeit.

Közben az is kiderült, hogy a PSZÁF két évvel a brókerbotrány kirobbanása előtt már jelentést kapott arról, hogy a K&H Equitiesnél hibás számlakivonatok szerepelnek egyes ügyfeleknél. Egy könyvvizsgáló felhívta a figyelmet arra, hogy a VIP ügyfelek számláit aggályosan vezetik, és emiatt az ügyfeleknek nincs megfelelő ismeretük befektetéseik állásáról. A vizsgálat megállapította a brókercég sorozatos szabálysértéseit is, ennek ellenére Kulcsár Attila és társai egészen a botrány kirobbanásáig folytathatták törvénybe ütköző tevékenységüket.

Nyomozó, politikusok az ügyben

Az ügy egyik külön, érdekes vonulata, hogy Molnár Csabát a brókerbotrány pénzmosási szálát vizsgáló nyomozócsoport vezetőjét vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolták meg A vád szerint az ORFK pénzmosás elleni osztályának akkori vezetője arab és magyar bűnözőkkel tartott fenn kapcsolatot, akiknek államtitoknak minősülő adatokat adott ki a K&H ügy nyomozásáról. Később minden vád alól felmentették.

Számos politikus is belekeveredett az ügybe. Közéjük tartozik Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal volt politikai államtitkára, akiről Kulcsár azt állította több alkalommal, mintegy 30-50 millió forintot adott át neki személyesen A vallomás szerint Baja az egyik, a Britton-irodában tartott találkozóra magával vitte Endrényi Éva vállalkozót, Kovács László akkori külügyminiszter és MSZP-elnök ismerősét is. Baja határozottan cáfolta hogy bármilyen pénzügyi kapcsolatban lett volna akár Kulcsárral.

Lampert Mónikát is hírbe hozták: Kulcsár szerint a belügyminiszter férje segítette őt abban, hogy személyes kapcsolatba kerülhessen Lamperth Mónikával. Az ellenzék természetesen a miniszter lemondását követelte, de az MSZP kiállt Lampert mellett, így az ügynek nem lett komolyabb politikai konzekvenciája.

A szocialisták a Fidesz érintettségét hintették el arra hivatkozva, hogy Áder János elismerte, Kulcsár Attila az ügy kirobbanásakor politikai védelmet kért tőle.

A legutóbbi hónapok eseménye volt, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) a múlt év végén megsemmisítette azt az 595 lehallgatási jegyzőkönyvet, amely Kulcsár Attila beszélgetéseit rögzítette. Az Országgyűlés ülésén Galambos Lajos főigazgató kijelentette: az előírások szerint jártak el az iratokkal.

A legfrissebb esemény a Kulcsár Attila ügyészségi kihallgatásán készült videofelvételek nyilvánosságra hozatala volt. A szakértők által "formahibásnak", jogsértőnek nevezett kihallgatáson az exbróker mosolyogva, ügyvédjével sugdolózva válaszolt az őt faggató ügyszeknek, akik néha szintén zavarosan viselkedtek.