Folytatódott a Vér és Becsület Egyesület pere

2003.10.01. 18:30
A Vér és Becsület ügyvivője a tárgyaláson a főügyészség vádjaira reagálva elmondta, munkás év áll mögöttük, valóban nem fogadják el a Magyar Köztársaság fennálló politikai rendszerét, de Tóth Andrással, a nemzetbiztonsági államtitkárral mint tiszteletebli taggal éppen tizenhárman vannak. A per jövőre, március 10-én folytatódik.
A Vér és Becsület Kulturális Egyesület elnökének, ügyvivőjének és 13 tagjának meghallgatásával folytatódott szerdán a Fővárosi Bíróságon az a polgári per, amelyben a Fővárosi Főügyészség a szervezet megszűnésének megállapítását, illetve feloszlatását kezdeményezi.

A Vér és Becsület Egyesület megjelent tagjai

Nem fejtett ki érdemi tevékenységet

Az ügyészség azt kéri a bíróságtól: állapítsa meg, hogy az egyesületi törvény rendelkezése folytán megszűnt a szervezet, mivel tagjainak száma az előírt 10 alá csökkent, továbbá a tavaly januári bejegyzése óta eltelt egy évben érdemi tevékenységet nem fejtett ki, azaz az egyesület nem is működik.

Több rendezvényük volt

A Lelkiismeret '88 szolidaritását fejezte ki
A Lelkiismeret '88 csoport az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében szolidaritását fejezte ki a Vér és Becsület egyesülettel.

"A Vér és Becsület egyesület azért szálka a hatalom szemében, mert megemlékezett azokról a fiatal Waffen SS katonákról, akiket a genfi konvenciók lábbal tiprása mellett tízezrével mészároltak le szovjet barbárok" - fogalmaz a Lelkiismeret csoport.

Domokos Endre János, a szervezet ügyvivője a bíróságon beszámolt az egyesület tevékenységéről: a kulturális örökség megóvásáért például 2002 februárjában megtartották becsület napi megemlékezésüket a budai Várból a második világháború alatt kitörő magyar és német katonák emlékére, március 14-én az 1848-49-es forradalomra emlékeztek, május 25-én Szekszárdon a hősök napját ünnepelték, augusztus 2-án pedig a Népligetben szerveztek Tégy a magyargyűlölet ellen címmel koncertet, ahol beszédek is elhangzottak.

Példa a fasiszta portugál rezsim

Az egyesület tudományos-kulturális tevékenységét ismertetve elmondta: "A fennálló rendszer igazságtalan, helyette a Portugáliában 1972-ig működő és más - így Mussolini Olaszországában és más nemzetiszocialista jellegű államban bevezetett - hivatásrendi képviseletet kellene megvalósítani." Az egyesületben tart ennek kidolgozása, azt azonban még nem tudják, ki hasznosítja majd.

Portugáliában 1974. április 25-én döntötte meg demokratikus érzelmű tisztek felkelése a fasiszta rezsimet.

A szervezet tagjainak egyenruhájára vonatkozó kérdésre úgy válaszolt: "az a szubkultúrához való kötődést jelzi, és attól, hogy a rendezvényeinken rend van, még nem katonai a szervezet."

A per 2004. március 10-én újabb két tanú meghallgatásával és többi között a szekszárdi megemlékezésen elhangzott beszédek videofelvételének megtekintésével folytatódik.

Előzmények

A per előzménye, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal kezdeményezésére a főügyészség vizsgálatot rendelt el. Ebben megállapították, hogy a 2001 februárjában alapított és 2002 májusától a bíróságon közhasznú szervezetként nyilvántartott egyesület egyértelműen alkotmányellenes céllal működik.

A szervezet feloszlatását, törlését a nyilvántartásból arra hivatkozva kéri az ügyészség a bíróságtól, hogy az egyesület tagjai az egyesületi törvénybe, továbbá az alkotmányba és több nemzetközi jogi dokumentumba ütköző módon újfasiszta nézetekkel azonosulnak, azokat képviselik.

Újfasiszta eszmények

Az ügyészségi vizsgálat szerint az egyesület hivatalos irataiban szereplő kulturális céloktól eltérően a tagok olyan újfasiszta eszményeket követnek, amelyek ellentmondanak a Magyarország által is aláírt 1947-es párizsi békeszerződésben foglaltaknak.

A bírósági tárgyaláson Domokos Endre János beszámolt arról is, az egyesületnek nincs pártoló tagja, viszont van egy tiszteletbeli tagja: Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő politikai államtitkár személyében.

Az MTI kérdésére magukat megnevezni nem kívánó nemzetbiztonsági források nem kívánták kommentálni Domokos Endre János állítását.