Egy főszerkesztő-helyettes megy a Népszabadságtól

2007.10.11. 17:04
Horn Gyula halálhírének keltéséért Nagy Csaba tehető felelőssé, állapította meg a lap belső vizsgálata, Vörös T. Károly csütörtökön elfogadta a főszerkesztő-helyettes felmentését.

Elfogadta egyik eddigi helyettese, Nagy Csaba felmentési kérelmét Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője, derül ki a Horn Gyula téves halálhírének kiadása kapcsán folytatott vizsgálatról a napilap csütörtöki közleményéből.

A Népszabdság online kiadása hétfőn este adott hírt tévesen arról, hogy Horn Gyula elhunyt. A hírrel Tamás Ervin főszerkesztő-helyettes telefonált be az újság szerkesztőségébe, az ügyeletes lapvezető, Nagy Csaba pedig úgy engedte az anyagot publikálni az online verzióban, hogy más forrásból nem ellenőrizték az információt.

"A Népszabadság szerkesztőségében lezárult a vizsgálat. Ennek alapján megállapítható Nagy Csaba ügyeletes főszerkesztő-helyettes felelőssége, ezért Vörös T. Károly főszerkesztő elfogadta az érintett főszerkesztő-helyettes felmentési kérelmét" - áll a főszerkesztő által jegyzett közleményben, amely szerint a megüresedett pozícióra a lap vezetése pályázatot ír ki.

A lap kedden azt ígérte, a tulajdonosokkal egyeztetve hoz döntést a szerkesztőség az általa megnevezni nem kívánt "két vezető munkatárs" ügyében.

A Magyar Rádiónak Vörös T. Károly még aznap azt is elmondta, mindkét, az ügyben érintett főszerkesztő-helyettes is a felmentését kérte.

"Horn Gyula halálhíre szerencsére alaptalannak bizonyult. Elnézést kérünk" - írta internetes honlapján a Népszabadság, amiért "hétfőn este kilenc óra előtt néhány másodpercig látható volt címlapunkon az a téves információn alapuló gyorshír, amelyben Horn Gyula halálhírét keltettük".