(c) 2006 Index.hu Rt. Minden jog fenntartva.
VISSZA
Az ügynökgyanú ellenére ujrázott Szita Károly

A Kaposvárt 1994 óta vezető Szita Károly ismét megnyerte a polgármester-választást a somogyi megyeszékhelyen, pedig az előző ciklusban ügynökmúlttal gyanúsították meg a fideszes politikust.

()
2006. október 1., vasárnap 22:57



Kaposvár polgármestere maradt a fideszes Szita Károly, a szavazatok 66,26 százalékát megszerezve. Ellenfele, az első Gyurcsány-kormány regionális fejlesztésért felelő tárca nélküli minisztere, Kolber István volt, aki most miniszterelnök megbízottként a taszári repülőtér fejlesztését felügyeli. Kolbert az MSZP, az SZDSZ és a Kaposvári Somogyért Egyesület indította.

Szita Károly, Kaposvár 1994 óta hivatalban lévő polgármestere most vesz részt az első választáson azóta, hogy a rendszerváltás előtti állambiztonsági szervekkel való együttműködéssel gyanúsították meg.

Az utolsó pillanatig úgy tűnt, hárman indulnak a polgármesterségért. Rózsahegyi Péter, az MDF megyei alelnöke az ajánlószelvények leadási határidejének lejárta előtt - "közös megegyezéssel" - elállt korábbi szándékától, így a már utcán lévő plakátjai is idő előtt elveszették aktualitásukat.

A megye többi nagyobb városa közül háromban is nyert a Fidesz és szövetségese, a KDNP. Csurgón Szászfalvi László magabiztosan nyert, Fonyódon Hídvégi József szintén és Siófokon sem szorongatták meg az eddigi városvezetőt, Dr. Balázs Árpádot. Marcaliban a szocialista Dr. Sütő László lesz a város első embere, Barcson a független Feili Ferenc.

Elképesztően szoros küzdelmet hozott a balatonföldvári polgármester-választás: az eddigi polgármester, Bezeréti Katalin egy szavazattal győzte le a fideszes Holovits György Hubát. Itt indult az MDF-es Herényi Károly is, ő a harmadik lett, 65 szavazattal lemaradva a győztestől.

A városi közgyűlésben a Fidesz kellemes többséget szerzett, 16 helye van a 27 fős testületben, az MSZP-Kaposvári Somogyért Egyesület szövetségnek nyolc, az SZDSZ-nek három jutott.

A megyei közgyűlésben nem szerzett többséget a Fidesz, mert éppen húsz mandátumot nyert el a negyvenből. Az MSZP a négy évvel ezelőtti mandátumainak csak a kétharmadát tudta megszerezni, 15 helyett 10-et ért el, az SZDSZ-szel szövetségben. A Gyenesei István eddigi közgyűlési elnök fémjelezte Somogyért Egyesület kettőt veszített helyeiből, de így is maradt neki tíz. A Somogyért Kaposváron MSZP-vel indult közösen, így itt patthelyzet alakult ki.

Előzmények

Az MSZP hiába szerezte meg a legtöbb mandátumot négy éve (15), a Fidesz 13 és Gyeneseiék két mandátuma éppen elég lett volna a patthelyzethez. A 2006-os országgyűlési választáson három Fidesz-KDNP-s jelölt mellett egy szocialista, egy koalíciós és a már említett Gyenesei nyerte az egyéni körzeteket.

Csurgón meglepő fordulatnak számít, hogy az ellene induló három másik jelölt egyike Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője, aki korábban az MDF, majd az MDF és a Fidesz közös jelöltjeként győztesen 1990-től 2003 tavaszáig a város polgármestere volt. Akkori lemondását a képviselőtestülettel való egyet nem értéssel indokolta. Most a Fidesz, a Kereszténydemokrata Párt és Nemzeti Fórum jelöltje.

Balatonföldváron négy évvel ezelőtt egy sokak számára szinte ismeretlen, függetlenként induló jelöltet, Bezeréti Katalint választották meg polgármesternek a helyiek, megszakítva ezzel a korábbi polgármester több cikluson át tartó pályafutását. A jelenlegi elöljáró most is elindul a posztért, ám rajta kívül még négyen szeretnék elnyerni a polgármesteri tisztséget: egy MSZP-s, egy fideszes és még két független jelölt. Utóbbiak egyike Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője, aki egy helyi civil szervezet támogatását élvezve indul a polgármesterségért vívott küzdelemben.

Vége

az oldal tetejére