Belföld

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod megye alapvetően vörös, bár némi narancssárga is keveredik a politikai spektrumba. 2002-ben a 13 választókörzetből négyben nyert a Fidesz, ezekben az MSZP lecseréli egyéni jelöltjeit. Nagy jobboldali áttörésre nem lehet számítani. Ugyan a települések csak tengődnek a szocialista nagyipar maradványain, de a szocialista kormánynak sikerült Miskolcig elvinnie az M3-as autópályát, sőt építettek egy Miskolcot elkerülő szakaszt is. A megyeszékhely is mintha megújult volna, legalábbis ami a tereket, néhány sporteseményt, és az európai kulturális fővárosi címért folyó, igaz, végül vereséget hozó versenyfutást illeti. Miskolc hatása a megye többi településére meghatározó, és Miskolc szocialista fellegvárnak számít.

Tovább növelheti az MSZP esélyeit, hogy az itteni választók itt érzik leginkább azokat a hatásokat, amelyek többek között a száz lépés programból fakadnak, elsősorban a közvetlen, nem az adóhoz kötött családtámogatást. A megyében a legnagyobb munkáltató az állam, ami a jelentősen megemelt munkabérek révén javíthatja a jelenlegi kormánypártok esélyeit.

Az ellenzék áttörési kísérletei első blikkre haloványnak tűnnek; a Fidesz, például, a diósgyőri kohászat megmentésének elhalasztását kéri számon a jelenlegi kormánytól. Miskolcon nagy rangadót hozhat, hogy a Fidesz egyik kampányarca, Pelczné Gál Ildikó alelnök csap össze az MSZP országos etikai bizottságának elnökével, ifjabb Simon Gáborral.

N;
hirdetés
N;